Bár Anna Margit valóban Ámos Imre, a korán elhunyt és sokszor Chagallhoz hasonlított festőművész felesége volt, saját jogán is elismert, autonóm alkotó. Olyan művész, aki hihetetlen érzékenységgel és erővel szűrte át magán azokat a csapásokat, amiket a 20. század zsidóként, nőként és alkotó emberként rámért. Így jött létre sajátosan színes, groteszk és látomásos életműve, amely jelentőségéhez méltó bemutatást kapott a Nemzeti Galéria kiállításának köszönhetően.
Nem kell hozzá különösen nagy képzelőerő, hogy végiggondoljuk, milyen nehéz sors volt a 20. században egyszerre zsidónak, művésznek és nőnek lenni. Anna Margitnak ez a szerep jutott, amit festményei alapján egészen kivételes tartással viselt – még azokban az időszakokban is, amikor
alig lehetett reménye arra, hogy valaha elismerik, vagy egyáltalán kiállíthatja alkotásait.
Pályájának indulását a ’30-as években anyagi nehézségek és a zsidótörvények is hátráltatták. Rövid, ám munkássága szempontjából fontos szakasz volt, amikor férjével, Ámos Imrével együtt Párizsba utaztak, ahol megismerkedtek Marc Chagallal. Bár a festőművész azt javasolta nekik, hogy maradjanak Franciaországban, anyagi nehézségeik miatt végül a hazautazás mellett döntöttek.
Chagall munkája azonban mindkét fiatal művészre nagy hatással volt, Ámos szürreális motívumai különösen közel állnak a festő világához.
Anna Margit korai alkotásainak kevés, tompa színekkel festett nőalakjai, a segítségükkel felrajzolt elégikus, csak látszólag harmonikus világ hamarosan súlyosabb tartalmaknak adta át a helyet. Különösen megdöbbentő a kiállításnak az a része, ahol egy falon csak nőábrázolásokat és önarcképeket látunk. A festőnő elkenődött rúzzsal, mezítelenül vagy éppen nyitott szemű halottként jelenik meg, az erősödő antiszemitizmus, az ellenségesebbé váló légkör hatását pedig a megerőszakolt lányt ábrázoló akton is érezhetjük.
A II. világháború időszaka tragikus veszteségeket hozott a festőnő számára, bujkálni kényszerült, családtagjait koncentrációs táborba hurcolták, férje, Ámos Imre a holokauszt áldozata lett.
Anna Margit festészete az átélt borzalmak hatására megváltozott, ekkoriban jelent meg képein egyik legfontosabb motívuma, a bábu. A pálcikaszerűen, hatalmas fejjel ábrázolt figurák azt a tehetetlenséget is megjelenítik, ahogyan az ember a történelem borzalmai között sodródik.
Ezek az alkotásai az Európai Iskola keretein belül születtek. Anna Margit alapító tagja volt a nagy jelentőségű művészcsoportnak, amelynek látásmódját a kultúra archaikus rétegei iránti érdeklődés, a népművészet felfedezése jellemezte. A csoport végül nem tudta teljes mértékben kifutni magát, a kommunista diktatúra miatt 1948-ra tevékenységük ellehetetlenült, Anna Margit ezzel párhuzamosan a kultúrpolitika tiltólistájára került, csak jóval később, 1968-ban állíthatott ki.
Ebben az időszakban nagyon rossz anyagi körülmények között élt, gyakran festékre, vászonra sem volt pénze, sok alkotása vászonvégekre készült krétával. Művein egyre hangsúlyosabbá váltak a népművészet elemei, az őt körülvevő gyászt és tragédiát az abszurd humor, a gúny segítségével távolítja el magától. Az 1960-as évektől gyűjtötte a babákat és a népművészeti tárgyakat, gyakran furcsa, giccses darabokat is. Gyűjteményéből a kiállításon is láthatunk egy válogatást. Ezeket az alkotásokat a ’60-as és ’70-es években készült képeken néha direkt módon is felfedezhetjük, az olcsó tárgyak ilyen beemelése pedig a pop-art látásmódjával is rokon. Keserű kritikát fogalmaz meg a népművészet intézményesülésével szemben, ahogy a kultúrpolitika igyekszik ezt a forrást saját céljaira felhasználni.
Ebben az időszakban született, látomásos, mégis naiv hangvételű, színes, mégis keserű, tűpontos alkotásai – amelyek ugyanúgy kötődnek bibliai témákhoz, mint a közelmúltban átélt borzalmakhoz – sajátos és kiérlelt, nagyon dekoratív festői világot teremtenek. A tárlaton látható egyre színesebb képek és a sötétebbé váló installáció groteszk boszorkányszombat képét idézi fel, amelyben bibliai figurák, furcsa madár-nő hibridek és a 20. század legszörnyűbb eseményei pörögnek körülöttünk egy, a traumákat egész életén át rendkívüli erővel feldolgozó túlélő szemüvegén keresztül.
Ha képeimet figyelmesen megnézik, megállapíthatják, hogy ez egy keserű életrajz. Születni senki sem születik keserűnek, de azzá válik, ha sorsa oly kemény életet adott, amelyet végigjárni felér egy háborúval
– összegzett Anna Margit.
A festőnő erősen kötődött Szentendréhez, a város és az ott élő barátok nyugalmas hátteret biztosítottak neki munkájához. Házában 1984 óta az Ámos Imre – Anna Margit Emlékmúzeum kapott helyet, mely jelenleg közösség térként és műteremként működik. Érdemes egy látogatással kiegészíteni a Nemzeti Galéria kiállítását, ahol egy keserű, ám a túlélés hihetetlen erejénél fogva mégis életteli világ mutatkozik be több mint 200 kép segítségével.
Kultúra
A bábu megszólal – Anna Margit életmű-kiállítása
Program adatai
A 20. századi magyar festészet egyik kiemelkedő alakjának, Anna Margitnak az életművét mutatja be a Magyar Nemzeti Galéria.
(Borítókép: Magyar Nemzeti Galéria)
