Egykor tűrt és tiltott, most kiállított – A Jáky-gyűjteményből nyílt kiállítás a Várkert Bazárban

A második világháború után egy teljes nemzet lélegzett fel, és őszintén – majd, mint kiderült, naivan – hitte, hogy végre beköszöntött a szabadság, a nyugalom és a demokrácia időszaka, amikor nemcsak saját meggyőződésük alapján, minden retorzió nélkül választhatunk és mondhatjuk el a véleményünket, de a művészek is kötöttségek hiányában alkothatnak. Most már tudjuk jól: nem így lett. 1949-re jóformán nem maradt más párt, csak a kommunistáké, ami csont nélkül és némi csalással meg is nyerte az az évi országgyűlési választásokat, majd a maradék más gondolkodású emberrel is gyorsan leszámolt, hogy aztán 40 éven át ne legyen ellenfele.

A kommunista hatalom kemény kézzel bánt mindenkivel, aki nem azt vallotta, amit ők, az 1956 után hatalomra került szocialisták, Kádár Jánossal az élen, viszont jóval kifinomultabb eszközökkel éltek. De talán nem is ez a megfelelő jelző, a cinikus és a gonosz sokkal helyénvalóbb, mert bár lehet, hogy ők kevesebb körmöt téptek le, meg nem vertek agyon annyi embert sötét és nyirkos pincékben, mint az elődök, de aki nem szolgálta a rendszert, azt a perifériára száműzték, ellehetetlenítették, lelki ronccsá, alkoholistává, megkeseredett nyomorulttá tették. Aki tehette, elmenekült az országból, de a hatalom, amitől nagyon távol állt a nagyvonalúság, még azt is megnehezítette. A legrosszabbul természetesen a művészek jártak.

A festők alapvetően csendes, maguknak való emberek, akik a műtermükben dolgoznak szinte észrevétlenül. A hatalom se bántotta őket, hagyta őket festeni – mindössze kiállítaniuk nem lehetett. Leszámítva azt az esetet, ha a szocialista hétköznapok valóságosnak hazudott valótlanságát vitték a vászonra. De erre viszonylag kevesen voltak hajlandóak, és akik meg igen, ők nem szerepelnek a kiállítási anyagban. A Jáky-gyűjteményben a tűrt és a tiltott művészek képei láthatók, kezdve a kicsit érinthetetlen „szent tehénnek” nevezhető Barcsay Jenővel. Mellette olyan nevekkel találkozhatunk a kiállítási anyagban, mint Korniss Dezső, Ország Lili, Anna Margit, Bukta Imre, Csernus Tibor, Bak Imre és Lakner László. Mi sem bizonyítja jobban a hatalom cinizmusát, hogy miközben a hétköznapi emberek nagy részének fogalma sem volt e művészek létezéséről, addig a kultúra felkent atyja, a kultuszminiszter Aczél György meg gyűjtötte a képeiket.

A festészet akár még virágozhatott is volna ebben a 40 évben (is) a Magyar Népköztársaság területén, az YBL6-ban kiállított Jáky-gyűjtemény legalábbis erről tanúskodik. A több mint 100 kép lefedi a teljes időszakot, minden egyes irányzatot, és ami elsőre szemet szúr: a nagyközönség elől politikai okból sokáig elzárt munkák sokszínűek, egytől egyig vibrálnak, és nemzetközi mércével mérve is bőven megállják a helyüket. Az idő sem szállt el felettük. De e festők talán végig bíztak abban, hogy egyszer majd minden megváltozik, ezért is dolgoztak, meg azért, mert ez volt az egyetlen menekülési útvonal a téboly elől, és végül, de nem utolsósorban abból az okból is, mert a belső, művészi késztetést nem tudták meg nem is akarták legyűrni magukban. A tragédia mégis az, hogy a legtöbben meg sem érték a rendszerváltást, annak az időszaknak a beköszöntét, amikor újra szabad lett nemcsak festeni, de kiállítani is, és amikor nem ért már senkit retorzió amiatt, amit a vászonra vitt.

Ezt a páratlan gyűjteményt Jáky Balázsnak köszönhetjük, aki húsz éve foglalkozik festmények gyűjtésével, és a második világháború utáni évtizedek a kedvenc időszaka. Az indíttatás családi hagyomány ápolása is egyben, mert a dédapja, Nikelszky Géza iparművész-festő, a pécsi Zsolnay-gyár egyik első tervezője volt, aki Rippl-Rónai Józseffel is együtt dolgozott, és bár csak hobbiból, de szintén foglalkozott festmények gyűjtésével. Jáky Balázs viszont már célirányosan gyűjtötte össze a képeket. A Várkert Bazár új kiállítóterében, az YBL6-ban hat nagy teremben láthatók a gyűjteményében található festmények az Európai Iskola alkotóitól kezdve az Iparterv-generáció meghatározó figuráin át az Új szenzibilitás korszakáig, és a több mint 100 kép közé még pár sehova sem sorolható, magányos alkotó munkái is befértek. Az év egyik legfontosabb kiállítása mindenképpen a Jáky-gyűjtemény, amit jövő nyárig láthat a nagyközönség. A tárlatot pedig már csak a sokat nélkülözött művészek iránti együttérző tiszteletből is érdemes megnézni.