1885-ben Bad Cannstattban, a mai Stuttgart területén bőgött fel először motorkerékpár, Gottlieb Daimler és Wilhelm Maybach terveinek hála. A motorozás rövidesen Magyarországra is megérkezett, és hamar népszerű lett. Ha szívesen tájékozódnánk egy kicsit részletesebben is a történetéről, a Magyar Motorsport Szövetség oldalán nagyon olvasmányos összefoglalót találunk.
Az első magyar motorkerékpárt Bánki Donát és Csonka János tervezte az 1890-es évek elején, 1895-re pedig el is készült az első magyar motor a Ganz-gyárban. Bár a gép végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és a gyár hamarosan le is állt a modellel kapcsolatos további kísérletezéssel, az első évek azért fáradhatatlan munkával teltek, külföldről is többen vásároltak maguknak motort. A változás szelét érző kerékpárversenyzők, művész, de például Bánki Donát is az első hazai tulajdonosok között volt.
Hamarosan megrendezték az első hazai motorversenyt is, 1899 június 1-jén, a Budapesti Torna Club Csömöri úti pályáján. A sport népszerűsége egyre nő, sőt, a motorokat már nemcsak kedvtelésre használták, a posta már 1900-ban 20 frissen vásárolt motorkerékpár segítségével gyűjtötte a leveleket az ország egyes részeiben, de a sufnikban, szerelőműhelyekben is egyre több lelkes amatőr és félamatőr kezdett motorbicikli építésébe.
Egyre jobb gépek érkeztek külföldről is, a motorozás pedig lassan elkezdett azzá a szabad, kicsit öntörvényű, a jó közösségről és a versenyszellemről egyaránt ismert életformává válni, amivel a legtöbben ma is azonosítjuk. A későbbiek folyamán, ahogy az utak minősége javulni kezdett, egyre kedveltebbé váltak a motoros túrák, az elsők ezek közül Gödöllőre, Siófokra, Tatára indultak. A magyar motorkerékpár-gyártás is egyre fontosabbá vált, az ötvenes–hetvenes évek Pannoniái például ma is megbecsült és óvott-féltett darabjai a gyűjtőknek és a sport szerelmeseinek.
A motorversenyzés is egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, szívesen nézegettük a Népligetnél, a vitorlázórepülő-sport kezdeteinek is helyet adó Farkas-hegyen vagy a későbbiek folyamán a Hősök terénél rendezett versenyeket. A postai után persze más hivatalos funkciót is kapott a városi közlekedésben gyorsan mozgó motorkerékpár, így a későbbi évtizedekben már láthattuk felvonulásokon és diplomáciai delegációk kísérőjeként, sőt a közutakon igazoltatás közben is. A motorokat nemcsak kedvtelésből, hanem praktikusságuk miatt is egyre többen használták, a Fortepan tanúsága szerint a vidéki körzeti orvosok mellett egy-egy misszionárius is a nyeregbe pattant.
Ahogy egyre több lett a motor, úgy nőtt a motorra vágyó kisgyerekek száma is, a gép körül sertepertélő kiscsirkék néha menő benzintyúkokká értek, és azok a kisfiúk, akik szemüveget, bukósisakot kértek szülinapjukra, később elkötelezett géphuszárok lettek. A szülők persze aggódtak a biztonságukért.
Mikor 1980 környékén apám Yamaha robogóját ellopták, nagyapám állítólag letérdelt a földre, és köszönetet mondott az égieknek. A korabeli fotókat látva nem kételkedhetünk abban, hogy a robogóval kapcsolatos aggodalmaihoz saját ifjúkori emlékei is hozzájárulhattak, hiszen a harmincas–ötvenes évek fürdőruhás, meztéllábas motorosait látva szinte érezzük, milyen fájó lehetett ilyen szettben egy-egy keményebb esés.
Biztosak vagyunk abban, hogy ahhoz, hogy ma a legtöbben igyekeznek jobban odafigyelni a biztonságra, számtalan zúzott-törött végtagon át vezetett az út. A hasznosság mellett azonban a motorosszettek, a bőrdzsekik, a bőrnadrágok és a bakancsok divatkiegészítőként is hódítottak, és persze a férfiasság státuszszimbólumainak kliséit listázó, „csinos nők motorral” című képekről sem feledkezhetünk el.
Bár a képek tanúsága szerint az emberek mackónadrágban is nagymenőnek érezték magukat, ha alattuk brummogott a gép, azért szerintünk jobb a biztonságos megoldásokat választani és megfelelő öltözetben, fokozott figyelemmel ülni motorra, ha eljön a szezon.
(Borítókép: Urbán Tamás - Fortepan)
