Bánya, tapéta, meseházak
Kesztölc már Komárom-Esztergom vármegyéhez tartozik, de egyáltalán nincs messze: Budapesttől 39, Esztergomtól 9, Dorogtól pedig 6 kilométerre fekszik. A fővárosból sajnos nincs közvetlen buszjárat, de vonattal eljuthatunk a szomszédos Leányvárig, ahonnan busszal utazhatunk át Kesztölcre. Érdemesebb az autót választani, amivel Budapest belvárosából nagyjából 50 perc az út. A cél a település tenyérnyi, ám hangulatos főtere, a Szabadság tér. Itt leparkolhatjuk az autót, aztán irány a helyi önkéntes tűzoltók 2 percre található épülete, ahonnan a túránk indul. Bár előbb érdemes szétnézni Kesztölcön, mert ha a másik irányba indulunk, bőven találunk látnivalót.
Zavarba ejtő, pláne egy nagyvárosi ember számára, hogy itt mindenki hangosan és előre köszön. És ha ez nem lenne elég meglepő, az már biztosan az, hogy közben mindenki szélesen mosolyog, mintha fizetésnap lenne, ráadásul tegezve üdvözöl gyerek és nyugdíjas is. Emiatt pedig hamar otthonosságérzése támad a Kesztölcre érkezőnek.
Mivel a környék egykor híres szőlő- és bortermelő vidék volt, a település tele van hangulatos pincékkel és kis házikókkal, ami kissé mesebeli hangulatot varázsol Kesztölcre. Érdemes a hegy megmászása előtt sétálni egyet a házikók között. Pláne, hogy a település mellett egykor bánya is működött, ennek pedig van egy szemrevaló emlékműve. Bezzeg a szocialista időkben slágerterméknek számító kesztölci tapétának nem leljük nyomát. Amikor megszólítunk pár idősebb helyit, olyan zavartan néznek ránk, mintha egy differenciálszámítás elvégzésére kértük volna őket. Aztán megtudjuk, hogy a tapétagyár nem is Kesztölcön, hanem Leányvár és Kesztölc között állt valahol. Utánaolvasva pedig rájövünk, miért nem emlékeznek rá jobban a kesztölciek: mert bár a szocialista reklámipar nagyon nyomta mint luxusterméket, de egyébként soha nem volt sikertörténet, inkább ipari zsákutca. De mit várhatunk egy tapétagyártól, aminek felépítését és vezetését egy bánya- és mezőgazdasági mérnökre bízzák?
Irány a hegytető!
A körtúra útvonala jól követhető. Ha megnézzük a térképen, úgy fest, mint egy szemüveg, két kör, amit egy egyenes köt össze. A már említett tűzoltóság mellől indulunk, és a menet első fele mindig más meredekséggel, de felfelé halad. Az út eleje érinti a pálosok és a település civil szervezete által közösen gondozott fűszernövénykertet, ahol egy kicsit megpihenhet az ember a nagyobb mászás előtt. Ráadásul árad a helyből valami tartós béke, ami jólesik a léleknek. A testnek pedig a kis pihenő.
Aztán elindulunk felfelé, de a nagy kaptató előtt át kell vágnunk egy sűrű erdősávon. Utána viszont semmi sem állhat az utunkba, míg fel nem érünk a csúcsra, az Öreg-szirtre. De a kesztölci kirándulásban az is jó, hogy menet közben is van pár szpot, ahonnan körbenézhetünk. Így a túra a mászás, pihenés, mászás, pihenés mintát követi, és a pihenés itt egyet jelent azzal, hogy tátott szájjal bámuljuk a páratlan panorámát. Az erre-arra kanyargó út különben kimondottan változatos: az erdős részeket sziklás szakaszok, majd virágos mezők váltják, na és a látványos sziklatömbtetők.
Bár a túra hossza 10 kilométer, a teljesítésére pedig 3 és fél órát írnak hivatalosan, de úgy érdemes kalkulálni, hogy ha nem is nézünk szét Kesztölcön, a panorámapontokon viszont biztosan el fogunk időzni. És ebben az Öreg-szirt az abszolút csúcs. Mi konkrétan kifeküdtünk a sziklára, és habzsoltuk a látványt egy órán keresztül. Az esztergomi bazilikán is bőven túllátni. Biztosan a tavasz miatt, de a legkülönfélébb színekben úszó táj olyan hatást kelt, mintha csak elénk festették volna. Talán ennyiből is kiviláglik, hogy nehéz innen továbbindulni. De azért mégiscsak felcihelődik a kiránduló, és elindul – lefelé.
Sziklás kaptatón haladunk lefelé, majd egy óriási, tavaszi virágokkal teli mező mentén jutunk vissza a pálosok fűszernövénykertjéig, ahonnan már sétagalopp a visszaút a faluba. Nem sokkal a kert előtt egyébként egy másik mező közepén, két magányos fa között egy szobor áll: Szent Orbáné. Ő volt a 17. pápa, aki 222 és 230 között töltötte be a katolikus egyház főpapi tisztségét, majd a szőlő, a szőlőművelők, kádárok, kocsmárosok védőszentje lett, ráadásul mind a római katolikus, mind pedig a keleti ortodox egyházban. Május 25-én van az ünnepe. Mivel a környék egykor szőlő- és bortermelő vidék volt, értjük is a szent jelenlétét. Amikor a túra végén arra gondolunk, jólesne egy sör, több kocsma közül is választhatunk. És ismét Szent Orbán jut az eszünkbe.
Volt egyszer egy köztársaság
Végezetül egy vicces sztori Kesztölcről. Az 1956-os forradalom idején a község lakói kikiáltották a Kesztölci Köztársaságot, azt tervezték, hogy kiválnak Magyarországból, és kérik a felvételüket az ENSZ-be, vagy – mivel ez akkoriban nagyrészt szlovák nemzetiségűek lakta település volt – Csehszlovákiához csatlakoznak. A köztársaság kikiáltásának legendája sokáig megosztotta az itt élőket, mert nem tudtak döntésre jutni abban, hogy ez csak kitalált történet, vagy valóban megtörtént.
Aztán 2020 körül fény derült az igazságra: annak idején néhány hétig tényleg létezett a Kesztölci Külön-Köztársaság nevű miniállam. Csakhogy ennek a fő oka nem a szabadság kivívása volt, vagyis hát de, csak nem abban a formában, ahogy az ember elsőre elképzeli. A kesztölciek inkább azt szerették volna elérni, hogy szabadon főzhessenek pálinkát a településen. Mert egyébként az országban tilos volt. És arra gondoltak, ha elszakadnak, akkor majd menni fog. De az élet nem így működik.
