Bevallom, én egészen keveset, szinte semmit nem tudtam Lajta Béláról egészen addig, mígnem elkezdtem tüzetesebben foglalkozni az építészettel és Budapesttel – úgy nagyjából tíz éve. Akkor jöttem csak rá, mennyi fővárosi épületet köszönhetünk neki, ahogy arra is, hogy sokkal zseniálisabb – számomra mindenképp – Lechner Ödönnél. Van ilyen, hogy a tanítvány túlnő a mesterén. Érdemes végignézni Lajta művein, hogyan jutott el ahhoz a sajátos stílushoz, ami a szecesszió, az art deco és a modern stílus különös, de nagyon is egyedi elegye. Művein érződik, hogy lépést tartott az aktualitásokkal, képben volt az európai építészet aktuális eredményeivel, hogy haladó szellem volt, ráadásul az újonnan feltárt hazai népművészeti motívumokat is építészete szerves részévé tette.
A Lajta Béla 150 – Budapesti épületsorsok című évfordulós kiállítás tervváltozatokon, akvarell-látványterveken, maketteken és néhány ma is álló épület eredeti darabján keresztül vezet minket végig az építész életének és munkásságának különböző szakaszain. Láthatunk Lajta által tervezett csoda szép faragott bútorokat, mint székek, asztalkák vagy egy öltözködőasztal, de kerámiadarabokat is Lajta Henrik és Rezső üzletbérházának főpárkányáról. Ezt a Szervita téri házat ma már Rózsavölgyi-bérházként ismerjük, a pirogránit geometrikus virágmotívumokkal díszített épületet testvére, Lajta Henrik megrendelésére készítette, aki szabóságot és ruhaüzletet nyitott a félemeleten, míg az emeleten lakások, a földszinten pedig a Rózsavölgyi Zeneműbolt üzlete kapott helyet.
A tárlaton a tervek mellett archív képeket is látunk, köztük olyan épületekről és üzletportálokról, amelyek helyén ma már más – vagy épp semmi sem – áll. Ilyen az Ilka utca 55. egykori villája is, amit Káldor Marcell építtetett még 1908-ban, és eredetileg egy egyszerű szecessziós ház volt. Lajta ezt tervezte át modern és valamennyire archaizáló stílusban, sőt a későbbiekben ő maga is itt élt, miután feleségül vette az építtető lányát. A házat 1947-ben lebontották, úgyhogy ma már csak régi képeken láthatjuk annak nagyszerűségét.
Érdekes az a kis szoba, amit Lajta dolgozójaként rendeztek be, de a tervezőasztalok és -rajzok helyett apróbb tárgyakat, szekrényeket és festményeket láthatunk – azokat a dolgokat, amelyek Lajta számára kedvesek és ihletet adók voltak. Az említett műterem egyébként László Fülöp festőművész Zichy Géza utcai házában – ez ma egy lovagvárszerű romos ház – volt, ahol az építész 1905 és 1912 között bérelt lakást és műtermet. A szobában többek között volt egy XIX. századi lengyel tóraszekrény-takaró, egy Istenanya-ikonról készült fénykép-reprodukció, egy 1701-ben Padovában készült aranyozott ezüst tórakoronapár, egy Egry József-festmény, Lajta által tervezett szék és több folklór tárgy is.
A kiállított tárgyak között sétálva többször is visszaköszönnek a síremlékek, hiszen Lajtát már a kortársai is a temetők építészének tartották. Neki köszönhetjük a Kozma utcai és a Salgótarjáni utcai zsidó temető markáns és különleges síremlékeit. Ma összesen 37 síremlékről tudjuk, hogy Lajta-alkotás volt, ezek között pedig az egyszerűtől a monumentálisig, a szecesszióstól a geometrikusig a legkülönfélébbeket találjuk. Legtöbbjüket a Chevra Kadisa, vagyis a zsidó hitközségeken belül működő Szent Egylet megbízására tervezte, ők egy idő után a szervezet műszaki tanácsosává választották, így a zsidó temetők építési ügyeiért is ő felelt. Talán a két legkülönlegesebb síremléke a Schmidl- és a Gries-mauzóleum, míg az első a lechneri szecessziót követi, a másodikon bizánci, magyar paraszti és kortárs bécsi formák, valamint zsidó szimbólumok látszanak.
A képeken és tárgyakon túl persze az interakció is megjelenik a kiállításon: aki egy kis kreativitásra vágyik, az beleszínezhet Lajta vissza-visszatérő ornamentikájába, de hallgathatunk zongorajátékot, nézhetünk videókat, és még egy animációt is láthatunk, amelyen a Lajta díszletterve elevenedik meg, amit Goldmark Károly Sába királynője című operájához tervezett.
Ami számomra igazán érdekessé tette ezt a kiállítást, az nem is feltétlenül az építész személye, hanem a tervek legapróbb részletekig való kidolgozottsága és az olyan apróságok felfedezése volt, mint hogy az igazgató lakását és a hozzá tartozó cselédszobát hogyan integrálta egy iskolaépülethez, vagy hogyan alakították ki a XX. század elején a színházak lépcsőit. Nem lövöm le ebben a cikkben, hogy mi minden vár arra, aki megnézi ezt a kiállítást, hiszen azzal pont a felfedezés örömét venném el, de mindenképpen érdemes ellátogatni a tárlatra, amit nagyjából másfél óra alatt lehet bejárni.
