Budapest a gangos házai nélkül olyan lenne, mint a húsleves cérnametélt nélkül – jó, de nem lenne az igazi. Ez a háztípus úgy összeforrt a várossal, hogy az idelátogató külföldieknek kihagyhatatlan látnivalóként szolgál, de mi magunk is gyakran romantizáljuk a körfolyosós házak világát. Nem tagadjuk, hogy van valami különös bája ezeknek a 19. és a 20. század fordulóján épült bérlakásoknak, ahol sokszor egyszerre volt jelen a nagypolgári gazdagság és a segédmunkások szegénysége, minderre pedig a mai napig emlékeztet minket az építészeti kialakítása is.
Bár a századfordulón jelentek meg a gangok, nem egyik pillanatról a másikra alakultak ki, ráadásul érdekes maga a folyamat is, ami belejátszott a létrejöttükbe. A 18. században jellemzően földszintes vagy 1-2 emeletes házak épültek az utcai frontra, ám ahogy haladunk előre az időben, egyre jobban megjelenik a beruházások mögött a pénz jelentősége is, ami a későbbiekben átformálta az épületek kialakítását. A városegyesítés után egyre többen érkeztek a fővárosba, részben egy új élet reményével, részben pedig a munkalehetőség miatt, hiszen a millenniumi építkezések miatt szükség volt a munkaerőre. Mindez pedig egy új problémát vetett fel: a lakhatást.
Mivel az 1-2 emeletes házak már nem tudták kiszolgálni a várost, megindult a nagyobb, 4-5 szintes bérházak építése, ezeket sokszor vagy üres telkekre, vagy a régi, földszintes házikók helyére építették. Emellett persze a befektetők a már meglévő házakhoz is hozzáépítettek új oldalszárnyakat, amikből először U alak lett, majd – hogy a lehető legtöbb lakást bérbe adhassák – teljesen körbeépítették a telket a függőfolyosós rendszerrel. Ezzel pedig létrejött a gangos ház.
A függőfolyosóra egyébként azért volt szükség, hogy ne kelljen nagy költségek árán lépcsőházakat építeni, hanem a folyosóról megközelíthető legyen minden lakás. Ezeknél a házaknál jellemzően egy díszesebb és nagyobb főlépcső, valamint hátul egy keskeny cselédlépcső található.
Az emeletekre a fent említett két lépcső vitt fel, s míg a főlépcsőt jellemzően a tehetősebb lakók és vendégeik használták, addig az eldugottabb, kisebb lépcsőt azok használták, akik az udvari szárny pici, szoba-konyhás lakásaiban éltek, de itt közlekedtek a cselédek, a postások és az ügyintézők is.
Az ilyen házak 1. és 2. emeletén az építtető maga vagy a gazdag polgárok éltek, hiszen itt voltak a legjobb, a legtágasabb lakások, ezeket érte legjobban a napfény, és innen volt a legjobb a kilátás. Ez volt az úgynevezett piano nobile szint, ettől felfelé haladva, illetve a hátsó traktusban viszont egyre csökkent a lakások értéke és minősége is, így itt a szegényebbek éltek.
Minél több körfolyosós házat látunk, annál inkább rájövünk, hogy bár a gangok és a körbezárt udvar megléte közös, a monotonitást különféle építészeti megoldásokkal igyekeztek megtörni. Az Andrássy út és a Nagykörút mentén több olyan épületet is találunk, ahol az utca felé nem egy szimpla függőfolyosót alakítottak ki, hanem lodzsaként építették. Ezeknél a házaknál oszlopokat, boltíveket és a legkülönfélébb díszítéseket fedezhetjük fel.
A gangos házak korszaka az I. világháború után leáldozott, más típusú életterekre vágytak az emberek, megjelentek a lépcsőházból nyíló lakások, amik nagyobb privátszférát adtak, és itt a lakóközösség is teljesen más volt. Annak ellenére, hogy a maga korában a kortársak is kritizálták a gangos házakat, hiszen a hátsó részek és az udvarról nyíló lakások nem teljesítik a benapozást, ráadásul a függőfolyosóra nyíló szobákba bárki beláthatott, ma mégis sokan szeretik ezeket az épületeket.
Budapest másik izgalmas bérháztípusa a franciaudvaros bérház, amelyről itt és itt írtunk korábban. Érdemes elolvasni és felkeresni ezeket a házakat is.
Felhasznált irodalom:
- Zöldi Anna: Gangos ház karantén idején, Építészfórum, 2020
- Szende András: Több, mint körfolyosó: a pesti gang, Architextúra, 2022
- Városi metamorfózisok
(Borítókép: Szenes-ház, Major Kata - We Love Budapest)
