A január elég hidegre sikeredett, de mi valószínűleg megtaláltuk az egyik legjobb ellenszert a mínuszokra. Nem is kell érte messzire menni, csak Kőbányára, a Monori Centerig. A kínai gasztronómia sharing conceptjeként ismert hot pot ugyanis tüzes és forró, képzeletben egészen Kínáig repít, ami pedig a lakomarészét illeti: néhanapján talán még Szindbád is elcserélné érte a tafelspitzét.
A Monori Centert évről évre egyre több magyar látogatja, hála például a nyári Night Marketeknek, már olyanok is kimerészkednek a kőbányai Kínába, akik kicsit nehezebben mozdulnak ki a komfortzónájukból. Tény és való, hogy kicsivel több előzetes felkészülésre lesz szükség, mint ha például Wang Mesterhez mennénk vacsorázni, de a Monori Center környékén is vannak már helyek, amelyek megpróbálják az európaiak számára is közérthetően elmagyarázni a kínai gasztronómia általuk képviselt részét. Például a nemrég nyílt IN TOWN Hotpotban.
Az étterem újnak számít a Monori Centerben, 7 hónapja nyitotta az egyébként másfél évtizede Bécsben élő, egy ottani hot potos hely tulajdonosa, Wang Yaxiong. Wang nemcsak hogy régóta áll egy hotpotozó élén, de apja, nagyapja is séf volt, így jól ismeri a kínai vendéglátás csínját-bínját. Mint mondja, ide egy kifejezetten elegáns helyet képzelt el, és valóban, az első, ami feltűnik az IN TOWN-ba lépve, hogy nem akar úgy kinézni, ahogy a kínaiak szerint az európaiak elképzelnek egy autentikus kínai helyet, sehol egy sárkány, sehol egy csiricsáré pagoda, de megkockáztatom, a vörös szín is csak a hot potok alatti indukciós lapok izzása közben tűnik fel.
A hely domináns színe a grafitszürke, a padló, a tégla és a fabelsők is a szürke különböző árnyalataiban játszanak. Leírva sötétnek tűnhet, de a sok kis fénnyel, a rengeteg térelválasztó faelemmel pont olyan hangulata van a helynek, mintha egy pár száz éves kínai faluban lennénk. Ráadásul jó sok kuckózós lehetőség is van: a fő csapás mellett legalább 4-5 külön beugró van, ahol kisebb, és 2 nagy szoba, ahol nagyobb társaságok vonulhatnak félre. A hot pot ugyanis semmi esetre sem egy magányos műfaj.
De mi is az a hot pot?
A kínai gasztronómia legviccesebb és legdemokratikusabb, szecsuáni eredetű mutatványa. A legenda szerint az időszámításunk szerinti 2. századból ered az étel, és eredetileg a szegény építőmunkások készítették. A nincstelen csengdui (Szecsuán tartomány fővárosa) munkásoknak nagyon kevés ételük volt, és gyakran csinálták, hogy csípős fűszerekkel ízesített forró vízbe dobálták a talált alapanyagokat: gyökereket, zöldségeket, a folyóból kifogott apróbb halakat. A műfaj később annyira népszerűvé vált, hogy a gazdagabbak is elkezdtek hódolni a hot potnak, sőt, az uralkodó osztály is rákapott. A kínai uralkodók több száz fős hot pot lakomákat is tartottak, és a közös tálból étkezés, mint a bizalom jele, fontos diplomáciai szerepet is kapott.
A műfaj egyébként a 90-es években, az USA-ban élő kínai bevándorlók révén kezdte meg a nyugati világ meghódítását, ma pedig Kínában is reneszánsza van a fiatalok között. A műfaj lényege, hogy egy, két vagy esetünkben három különböző, forrón rotyogó alaplébe dobáljuk a kiválasztott alapanyagokat, szépen megvárjuk azt a pár percet, míg megfőnek, majd egy előre bekevert szósszal összekutyulva megesszük. És kezdjük az egészet elölről. A műfaj nem a gyorsaságáról híres, már csak azért sem, mert a gyors elkészülés érdekében kicsi/vékony alapanyagokat dobálunk a levekbe, és idő, míg ezekkel eltelünk – de közben remekül lehet beszélgetni.
Egy rendes hotpotozás simán eltart 2-3 órát, de általában a magyar gasztronómiában sem szokott panasz érkezni arra, hogy órákig kell enni. A forró levesbe pedig mindenki az ízlésének és a komfortzónájának megfelelő alapanyagokat dobálja, ha valaki úgy ítéli meg, hogy megáll a fürjtojásnál és a hajszálvékonyra vágott, omlós marhahúsnál meg az üvegtésztánál, szíve joga, míg az asztalszomszédja bátran telepakolhatja az alaplevet kacsavérrel, sertésagyvelővel vagy éppen krizantémmal.
Az IN TOWN-ban egyébként kezdőket is szívesen várnak, elég sokat tesznek azért, hogy ne érezzék magukat elveszve az étlap láttán, a tulajdonos egyik vezérelve ugyanis a kultúraközvetítés volt a nyitáskor. Mint mondja, ő minden vendégnek örül, de akkor igazán boldog, ha átadhatja a kínai gasztronómia eme szegletének ismeretét a magyaroknak is.
Érkezéskor kiválasztjuk a helyünket egy asztalnál, majd egy tablet segítségével azt is, hogy milyen alaplevet szeretnénk. Kérhetünk egy-, két- vagy háromtételes alaplevet. A szecsuáni alapból van erősen, enyhén és közepesen csípős, ezenkívül találunk mérsékeltebb ízű, arany csirkelevest, édeskés, paradicsomos változatot és egy lime-os, frissebb alapot. A szecsuáni erősen ajánlott, hiszen ez a tartomány a hot pot hazája, szóval a szecsuáni alap az igazán autentikus, a lime-os kicsit nyugtatja az ízlelőbimbókat, az arany csirkeleves pedig hagyja dominálni az alapanyagokat, ezért mi egy ilyen hármassal indítottunk. Utána jön a feltétek kiválasztása, itt igazából minden van: hétköznapi és egzotikus zöldségek, a krumplitól a lótuszig, sertés-, marha- és szárnyashús vékonyra szeletelve vagy darálva és fűszerezve, tofu, halak és tenger gyümölcsei és persze belsőségek minden fajtája: pacal, sertésagyvelő, kacsavér, lábak, libabél és prémiumlöncshús. Ezekből természetesen nem muszáj rendelni, de mielőtt nagyon felháborodnánk, a magyar közönség állva ünnepel bármilyen helyet, ahol jó velős pirítós van, a véres hurkát is igen szeretjük errefelé, és nyilván mindenkinek van olyan családtagja, aki alig várja, hogy a levesből megkapja a csirke kaparóját.
Ha megegyeztünk, hogy mi mindent szeretnénk beledobálni a levesünkbe, érdemes felállni és elkészíteni a szószokat is. A szószok hozzávalóit – a magyarul írt receptajánlókkal együtt – egy külön asztalon találjuk. Itt van apróra vágott fokhagyma, kínai szezámpaszta, koriander, újhagyma, különféle szója- és csípős szószok, ecetek, úgyhogy bemelegítésül kezdődhet a kutyulás. Nagyon fontos, hogy a hot pot alapleve nem egy leves, nem szokás megenni, ebben csak az alapanyagok főnek, így a pluszízt ezekből az általunk kevert szószokból fogja megkapni. Ha bizonytalanok vagyunk, kérjünk segítséget, de a falon található útmutató alapján könnyen kikeverhetjük magunknak az autentikus önteteket.
Innentől már tényleg csak a lakoma jön, ami – attól függően, hogy mennyire bánunk jól az evőpálcikával, hogy mennyi ételt rendeltünk, és mennyit nevetünk közben – simán tarthat akár 3 órán át is. A tabletet érdemes nem elengedni, legalábbis az elején, mert minden alapanyagnál feltüntetik, hogy kb. hány percig kell a főzni, van, aminél nem számít, de egy bébipolipnál vagy édeskrumplitésztánál nem mindegy, hogy 2 vagy 15 percig hagyjuk a bugyogó lében. A hot pot amiatt is nagyon izgalmas műfaj, hogy egyetlen alapanyagból számtalan kombinációt tudunk kihozni, hiszen más lesz az a pacal, amit a csípős szecsuáni, és más, amit a lime-os lében főztünk készre. És akkor még ott vannak a szószok végtelen változatai, amelyek után újabb és újabb gellert kapnak az ízek. Azt sem árt észben tartani, hogy egyes alapanyagok hozzá vannak rendelve bizonyos alaplevekhez, kísérletezni lehet ugyan, de általánosságban érvényes, hogy a belsőségeket a csípős szecsuáni szószokban főzzük, a kevésbé fűszeresek ugyanis nem veszik el teljesen a belsőségek jellegzetes aromáját. Azt is fontos észben tartani, hogy a könnyedebb belevalókkal kezdjünk, a halakkal, a tenger gyümölcseivel, a zöldségekkel folytatjuk, és a végére hagyjuk például a tésztákat, ami nem egyszerű, mert a frissen készült, ruganyos házi tésztájuk elképesztően finom.
Összességében a hot pot egy nagyon jópofa műfaj, tökéletes arra, hogy pár órára kicsekkoljunk a világból, a barátainkra figyeljünk, és közben megismerjünk egy különleges, de valójában tőlünk nem is olyan távol álló gasztronómiai rituálét. Nem utolsósorban pedig hogy jókat együnk és jól átmelegedjünk a kinti mínuszok ellenére is.
ELÉRHETŐSÉGEK
IN TOWN Hotpot
