Híres budapesti rejtélyek – Halál várt a nőkre, ha leleplezték a „csillebérci rémet”

Ki gondolná, hogy az egyik legbrutálisabb magyar gyilkos alakja egy klasszikus film, a Fejes Endre regényéből készült Jó estét nyár, jó estét szerelem sötét ruhás fiú karakterét ihlette? A film egy fiatal munkásember, a gyári lakatosfiú történetét eleveníti meg, aki egész hónapban azért dolgozik, hogy majd néhány napon át egy fiatal diplomatát, Viktor Edmuntot személyesítse meg. Mindezt azért, hogy fiatal lányokat csábítson el, akik általában szeretnének jól férjhez menni, és ezért elég sok mindenre hajlandóak. A lakatosfiú mindegyiket faképnél hagyja, ám találkozik a vállalat balatoni üdülőjében egy gyönyörű nővel, Karácsony Nagy Zsuzsannával, és újra játszani kezdi a görög diplomata szerepét. A lány mikor rájön, hogy becsapta, el akarja hagyni, és megfenyegeti, hogy börtönbe juttatja. Ez a fenyegetés gyilkosságra ösztönzi a lakatost, aki önként feladja magát a rendőrségen.

Akcentust vett fel, halandzsa szavakat talált ki

Ilyen történetet csak kitalálni lehet, gondolhatnánk, pedig az élet írja a legjobb forgatókönyveket. A Nyírgyulajon, szegény családban született Szöllősi György tizennyolc évesen jött „fel” Budapestre egy gazdagabb élet reményében (az igekötőt ő maga használta így, de szimbolikus értelemben a feltörekvés szándékára is utal). A Kőbányai Téglagyárban, majd a Sörgyárban, végül a Váci úti Acélöntő és Csőgyárban dolgozott lakatosként. A fiú nemcsak szegény volt, de túlzottan jó megjelenéssel sem büszkélkedhetett, ezért nem igazán volt sikere a nőknél. Ám volt egy furcsa ötlete, amelyről így vallott később a kihallgatásán:

„1961. évben gondoltam először arra, hogy jó volna, ha külföldi diplomatának adnám ki magam mások előtt, így szerepeljek. Ezt azért tartottam a magam részéről helyesnek és jónak, mert úgy gondoltam, hogy, ha külföldiként mutatkozom be szórakozóhelyeken, gyorsabb és udvariasabb kiszolgálásban részesülök és nő ismerősökre is könnyebben tudok szert tenni. Ehhez azonban az is kellett, hogy idegen kiejtéssel beszéljek, abból is kitűnjön, hogy külföldi vagyok, a magyar nyelvet töröm.”

Miután Szöllősi otthon bejáratta akcentusát és megtanult néhány idegen szót is, sőt halandzsa szótárt készített, különböző országok követségeinek tisztviselőiként próbált nők közelébe férkőzni Viktor Edmann, Viktor Jarosinszkij, Grosszmann Viktor vagy éppen Jan Pokonicsky vagy a kimondhatatlan és nehezen megjegyezhető Wznonrienie Wajciechovszkio álneveken. Hiába volt egyetlen öltönye kopottas, a külföldi férfiakért rajongó nők mégis hittek neki, és már korántsem tűnt olyan rossz arcúnak a messziről, hol Izraelből, hol Lengyelországból jött, magas beosztású idegen. Havi 1550 forintos fizetését (ami ma kb. egy 200 ezer forintos bérnek felel meg) két nap alatt elköltötte ruhákra, taxira és vacsorákra olyan fényűző helyeken, mint a Royal Szálló, az Astoria Hotel vagy a Vörös Csillag Szálló, és a következő fizetésig gyakorlatilag éhezett. Ilyenkor azt hazudta a már eljegyzésre, esküvőre váró hölgyeknek, hogy Washingtonba vagy Svájcba kell repülnie üzleti útra. Ez az elérhetetlenség csak még izgalmasabbá tette őt a nők szemében.

Sósavas vermut és éles borotvapenge

A nagyzásos téveszmével küzdő férfi egészen jól játszotta szerepét, de egyszer majdnem lebukott, amikor aktuális menyasszonya, Zólyomi Ilona gyanút fogott, Szöllősi ugyanis minden együttlétük után hajnali 5-kor angolosan távozott. Egy alkalommal a nő követni kezdte a férfit, aki nem egy drága szállodába igyekezett a pásztoróra után, hanem egy átlagos bérházba a Rákóczi útra. A házmester ott elárulta a nőnek, hogy a diplomatának hitt udvarló valójában csak egy acélgyári munkás, ezért a nő még aznap este szakított vele. Szöllősi ezt azonban eléggé zokon vette, és elhatározta, hogy bosszút áll: egy üveg, nagy mennyiségű sósavval kevert vermutot küldött a nőnek engesztelő ajándékként. Ilona szerencsére résen volt, észrevette, hogy az italt már felbontották, ezért csak a nyelvét dugta bele, ami napokra érzéketlenné vált. A nyomozás később kiderítette, hogy Szöllősi másfél deci sósavat öntött az italba.

Nem volt ennyire szerencsés Sánta Ildikó, az akkor huszonöt éves főkönyvelő, akivel Szöllősi 1962 májusának végén találkozott a siófoki SZOT-üdülőben. Eleinte ő is bevette a hazugságokat, amikben Szöllősi eljegyzést és házasságot ígért, majd új életet Svájcban vagy Washingtonban. Július 11-én aztán, miután együtt vacsoráztak a csillebérci Vörös Csillag Szálló éttermében, Szöllősi sétálni hívta Ildikót azzal a szándékkal, hogy egy félreeső helyen szeretkezzenek, de a nőnek ehhez nem volt kedve, hiszen ő is gyanút fogott, hogy a férfi másnak adja ki magát, mint aki valójában, és ennek hangot is adott. Szöllősi a leleplezés miatti szégyentől nem tudta türtőztetni magát, és előrántotta 90 forintos Uzkaja borotváját, majd elvágta az épp síró Ildikó torkát. A nő haláltusája közben még el akarta venni, ami „járt neki”, de végül a szenvedést látva lelohadt izgalma. Ezután addig-addig nyiszatolta a nyakát a pengével, míg valahogy sikerült levágnia a fejét. Eltökélte, hogy a holttestet feldarabolja, hogy eltüntethesse, de kicsorbult a penge, ezért mindent hátrahagyva taxit hívott és hazavitette magát. Talán az adrenalintól túlfűtve és felpörögve a taxisnak elmesélte, hogy randevúja közben valaki rájuk támadt, és verekedésbe kezdtek. A taxis azonban, miután látta, hogy a férfi ingén lévő nagy mennyiségű vér nem származhat verekedésből, értesítette a rendőrséget. „Először azt hittem, hogy szeplős az arca, de később láttam, hogy spriccelt vérfoltok vannak az arcán” – mondta a hatóságoknak.

„Így jártok, ha sokat álmodoztok a Nyugatról”

Másnap megmagyarázhatatlan dolgot tett, egy munkatársával visszatért a tett helyszínére. „Olyat mutatok, amitől beszarsz” – mondta a férfinak, akit alig ismert, és megmutatta neki a kivégzett nő holttestét. Elmondta, pisztoly van nála, a kolléga ezért megijedt, és nem mert szólni a rendőrségnek. Ildikó tetemét végül egy gyógyszerész és a párja találta meg kirándulás közben. „Arra lettem figyelmes, hogy valaki fekszik az ösvény mellett. Amikor közelebb értem és jobban megfigyeltem a fekvőt, akkor vettem észre, hogy egy lila ruhás hölgy fekszik a földön, és a feje el van távolítva a törzstől. Még ekkor sem mertem elhinni azt, hogy emberi holttest. Arra gondoltam, hogy talán gyerekek játszottak bábuval, és otthagyták. Észrevettem azonban, hogy a körmök festettek, és legyek tömege van a testen” – emlékezett vissza vallomásában a gyógyszerész, aki azonnal értesítette a hatóságot, a kiérkező nyomozók pedig több jelentős bizonyítékot is találtak: a levágott fejet, a nő táskáját, iratait, nyakláncát és magát a gyilkos fegyvert. Mivel a holttest személyazonosságára azonnal fény derült, a nyomozók felkeresték Ilona főbérlőjét és kolleganőjét, akik mindketten megerősítették, hogy az áldozatot sokszor kereste telefonon egy akcentussal beszélő férfi. A borotva nyomán is el tudtak indulni, a szálak pedig egy Lenin úti üzletbe vezettek, ahol az eladó emlékezett is a kifejezetten „rossz arcú és vékony testalkatú” Szöllősire. Az utolsó mozaikdarab július 14-én került a helyére, amikor a már említett kolléga is jelentkezett a VII. kerületi őrsön. A gyilkost ezután gyakorlatilag azonnal elkapták, kihallgatására a vele kapcsolatba került nők, pincérek, pultosok, taxisofőrök is behívót kaptak, és miután többször is ellentmondásba keveredett, mindent bevallott.

Bár az ügyben teljes hírzárlatot rendeltek el, az áldiplomata esetével példát akart statuálni a korabeli sajtó a fiatal lányoknak, mi lehet a vége, ha túl sokat álmodoznak a nyugati életstílusról. Az igazságügyi elmeorvos-szakértői vélemény kifejezetten kiemelte, „Szöllősi tetteire bátorítólag hatott a társadalom egyes tagjaiban megnyilvánuló idegen-imádat”. Tárgyalása telt házas volt, és lincshangulat is uralkodott a megjelentek között, akik Szöllősi kivégzését követelték. Mivel az elmeszakértői vizsgálat kimutatta, hogy a vádlott tudatában volt annak, amit cselekszik, a Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága által kiszabható legkeményebb büntetést, kötél általi halált kapott 1962. december 12-én.