Hadrianus palotája, Széchenyi hajógyára és a Fekete Bárányok-koncert – Az Óbudai-sziget története

A hajógyár előtt

Az Óbudai-sziget napjainkban egyetlen nagy, összefüggő terület, de ez mindössze az 1830-as évek közepe óta van így, azt megelőzően két, egymáshoz közel eső sziget volt, egy kisebb meg egy nagyobb, és a nevüket is a méretük alapján kapták: Nagy-Óbudai-sziget és Kis-Óbudai-sziget. Utóbbi a kikötőrész és az egykori hajógyár, előbbi az ártéri erdő és az a nagy, ligetes, fás terület is, ahol a fesztivál zajlik évről évre. Eredetileg zátonyszigetek voltak, melyek a Duna hordalékából alakultak ki, majd feltöltéssel kötötték össze a kettőt, de egyelőre maradjunk még a nagyon távoli múltban, az ókori rómaiaknál. 

Aquincum, ami egyfelől katonai tábor volt, másfelől pedig az azt kiszolgáló polgárváros, nagyrészt a mai Óbuda területén helyezkedett el, beleértve az Óbudai-szigetet is, illetve a pesti oldalon a Népfürdő utca környéki részeket. A régészek feltárásai alapján sejthetjük azt, hogy hol mi lehetett. Az Óbudai-sziget területén állt a római helytartó, Publius Aelius Hadrianus (a későbbi császár) nagyjából 10 ezer négyzetmétert elfoglaló palotája, amit eddig csupán részben tártak fel, a feltáratlan romok pedig részben a Duna árvízszintje alatt vannak. Ez a tény viszont, hogy van még mit keresniük itt a régészeknek, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ezen a részen sem lakópark, sem szórakoztatónegyed nem létesült eddig, és reméljük, a későbbiekben sem fog. 

A régészek feltételezése szerint egy hajók kikötésére alkalmas rakpart is húzódott itt, illetve a palotától délre, az Árpád híd környékén pedig egy fából készült, szétszedhető híd állhatott. Ez úgy működött, hogy a hajókat egymás mellé állítva szorosan összefogták, majd pallókat fektettek rájuk és ezen keresztül lehetett átjutni a mai pesti oldalra. A híd érintette a Fürdő-szigetet is, amit 1870-ben kotortak el, és amin a római korban egy termálvizes fürdő állt. Amikor távoztak a rómaiak, a környék fokozatosan elnéptelenedett, a palotát a Duna árvizei lerombolták. A régészek megtaláltak itt két kisebb és későbbi korból származó település nyomait is, melyek az Árpád-korban épülhettek és népesülhettek be. Nagyjából a XVI. század közepéig élhettek itt számottevő számban emberek, aztán a hajógyár megépítéséig úgyszólván nem történt ezen a területen semmi. 

A hajógyár után

Bár a Bécs és Pest közötti folyami hajózás már korábban elkezdődött, igazából akkor indult be igazán, amikor 1828-ben megalapították az Első Duna-Gőzhajózási Társaságot, ami ugyan osztrák cég volt, de a szakmai tudást angol hajóépítők adták. Ennek a társaságnak volt az egyik főrészvényese Széchenyi István, aki első körben a Dunát akarta szabályozni a minél kényelmesebb és jobb hajózhatóság érdekében, ezért Angliából egy kotróhajót hozatott, a Vidrát, amit Clark Ádám, a Lánchíd tervezője szerelt össze és állított üzembe Bécsben. A kotrási munkálatok során támadt az az ötlete Széchenyinek, hogy szükség lenne egy téli kikötőre, és a célra ki is szemelte a Kis-Óbudai-szigetet, ám az egyik ötletből jött a másik: ha a két szigetet összekötik, egy hajógyárat is meg lehetne ott építeni. Az Első Duna-Gőzhajózási Társaság többi részvényese pedig támogatta az építkezést, így hamarosan egymás után nőttek ki a gyárépületek a szigeten.

A gyár megnyitását követő évben, 1836-ban már vízre is bocsátották az első hajót, az Árpádot, amit aztán még jó pár követett. 1839-ben lezárult egy korszak, és indult egy új: egyfelől elkészült a kontinens első vastestű gőzhajója, mely a Sophie nevet kapta, illetve a Galathea, ami pedig az utolsó fatestű hajó volt. 1844-ben pedig (a tisztelet jeleként) a Széchenyi névre keresztelt gőzhajó került a vízre, melynek átadóján maga a névadó részt sem vett, egyszerűen nagyképűségnek tartotta azt, ha megjelenik. Bár a gyár egyre csak nőtt és fejlődött, ennek is vége szakadt egyszer: 1894-ben Újpesten megszületett a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt., így az óbudai üzem már csak Bécs számára dolgozott, így a jelentősége csökkent. A II. világháború után a gyár szovjet kézbe került, majd 1953-ban ismét a hazai piacra termelt, de már csak a rendszerváltásig, az utolsó hajó, a szintén Széchenyi névre keresztelt jégtörő 1988-ban készült el. A gyár épületegyüttesének egy részét az 1990-es években lebontották, a többi viszont még ma is áll. 

A szigetre két hídon lehet bejutni, de ha nem szól bele a II. világháború, akkor akár három bejárata is lehetne. 

A legrégebbi a H-híd (Hajógyári híd), ami a Szentlélek tér felől visz át a szigetre. 1858-ban készült el, majd kétszer (1884-ben és 1968-ban) korszerűsítették. Eredeti neve Remmel híd (Remmel Péter a gyár egyik igazgatója volt), amit a háború után Munkás hídra változtattak. A másik híd a legendás K-híd, ami 1955-ben készült el, és egykor még vonat is közlekedett rajta. Úgy volt, hogy az Árpád hídról is kap majd egy lehajtót a sziget, de ebből végül nem lett semmi, Budapest ostroma elsöpörte a tervet, illetve mindazt, ami addig elkészült belőle. 

A hajógyáron túl

Az Óbudai-sziget hajógyáron túli része a szebb. Eredetileg növénytermesztésre használták a szigetnek ezt a részét: kukorica- és káposztaföldek terültek el itt. Később a Margitszigetet virágokkal és facsemetékkel ellátó Szent Margitszigeti Kertészet költözött ide. Manapság itt zajlik évről évre a Sziget Fesztivál, de már az 1960-as évek végén is felmerült, hogy egy közkedvelt pihenőparkot faragjanak a területből. A szigetnek ezt a felét végül 1972-ben parkosították, és elkeresztelték Május 9. parknak. Sportpályákat hoztak létre, építettek egy kisebb kőszínpadot, és egy hosszú, girbegurba csúszdákkal teli játszótéri rész is létesült. Saját buszjáratot is kapott a sziget, ami 1995-ig járt. Rendeztek itt sportversenyeket, családi napokat, iskolai akadályversenyeket, majálisokat, színházi és táncelőadásokat. A mai napig az Óbudai-szigeten működik a Honvéd Kajak-Kenu Szakosztálya is.

Nem a Sziget Fesztivál volt az első nagyobb zenei esemény a szigeten. 

1980-ban itt tartották a tűrt és tiltott kategóriák közti homályzónába eső zenekarok koncertjét, amit a KISZ, az Ifjúsági Magazin és az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda közösen szervezett. Ha már lemezük nem lehetett, legalább koncertet adhattak. A Fekete Bárány fesztiválon fellépett a Beatrice, a P. Mobil és a Hobo Blues Band, illetve Nagy Feró közbenjárásának köszönhetően az A. E. Bizottság. Egy évvel később került sor az ún. Szuperkoncertre (a belépőjegy 50 Ft volt), ahol már vegyesen léptek fel tűrt és támogatott zenekarok: az Új Skorpió, a Mini, a Korál, a KFT, az Edda Művek, a Karthago, és az előző év után ismételt a P. Mobil meg a Hobo Blues Band. Kisebb koncertek ezt követően is voltak még, de 1993-ig, a Sziget Fesztivál indulásáig (akkor még Diáksziget volt a neve) nagyobb zenei esemény nem történt a szigeten. Fontos még megemlíteni az 1990-es évtized második felében és a 2000-es években az egykori gyár területén működött hírhedt diszkókat is, amik jó időre nagyon rossz hírűvé tették a környéket. De szerencsére azok az idők már elmúltak.