A bélyegek csodálatos és titokzatos világa – A Bélyegmúzeumban jártunk

Kicsi a bélyeg, de árban erős

„Ha feljön hozzám, megmutatom a bélyeggyűjteményemet.” 

E mondattal minden bizonnyal már mindenki találkozott, a szakállas viccek közé tartozik, hogy aki így fordul valakihez, annak hátsó szándékai vannak, és nem bélyegeket akar mutogatni, hanem valójában csábításra készül. Mindenesetre jól mutatja, hogy a bélyegeknek egykor micsoda értékük volt, merthogy minden viccnek van valami alapja, és azt feltételezzük, hogy akinek egykor volt lehetősége bélyeggyűjteménnyel dicsekedni, az menő arcnak számított, és könnyen tudott vele hódítani, úgy, mint manapság egy Ferrarival. Persze azért ne becsüljük le a bélyegeket, mert még napjainkban is hatalmas értéket képviselnek, léteznek olyan példányok, amikért súlyos összegeket, millió dollárokat vagy eurókat fizetnek a gyűjtők, akiknek a csúcsidőszak azért már régebben volt, az 1960-as és az 1970-es évtizedekben.

A VII. kerületi Bélyegmúzeumban szinte az összes olyan bélyeg megtalálható – csak egy kivétel akad –, ami óriási értéket képvisel, de ezen túlmenően is óriási mennyiségű, a világ minden, de tényleg minden tájáról származó, izgalmasabbnál izgalmasabb bélyeg látható a tárlókban. De egyelőre maradjunk a legnagyobb értékeknél. A Black Penny, amin Viktória királynő profilja látható, a világ első hivatalos, felragasztható postabélyege, 1840. május 5-én került forgalomba, és már az jelzi a bélyeggyűjtés gyors szárba szökkenését, hogy két nappal később már meg is jelent egy napilapban az első hirdetés, amiben valaki használt bélyeget keresett megvásárlásra. Persze gyorsan tegyük hozzá, ekkoriban még a bélyegzéseket is gyűjtötték (ami a bélyegre is került), magukat a bélyegeket pedig díszítésre is használták, például tükrök keretét vagy dobozokat dekoráltak velük. 

Értékes és érdekes darabnak számít a Hawaii misszionárius bélyeg, amit a szigetek és az USA közötti levelezésnél használtak, és még abból az időből származik, amikor Hawaii nem volt Amerika része. Szintén nagy értéket képvisel az 1843-ban, a világon másodikként kiadott svájci bélyeg példánya, mert akkor még nem volt az országnak egységes postája, hanem minden kanton külön bejáratú, saját postával rendelkezett. Az 1847-ben kiadott Kék Mauritius az első olyan brit bélyeg volt, amit az Egyesült Királyság területén kívül adtak ki, és mindössze 500 darabot, melyek jelentős része megsemmisült, vagyis manapság nagyon ritka. A briteknél maradva, a világ legértékesebb bélyege is az övék, ez az ún. Brit-guyanai, melynek kétcentes verziója sem olcsó, de az egycentesből egyetlen darab van a világon, 2015-ben közel 10 millió dollárért vásárolta meg egy gyűjtő. A Magyarországon található kétcentes guyanai is unikum, ugyanis ez az egyetlen olyan verzió, ami teljes küldemény, vagyis borítékon látható, nem csak úgy magában. 

Hibás magyarok

A Hársfa utcai Bélyegmúzeumban a felsoroltakon kívül vannak egyéb további ritkaságok is (például osztrák vagy moldvai bélyegek), és ne gondoljuk, hogy a magyar bélyegek között nincsenek ilyen darabok, mert vannak, például két ún. tévnyomat, vagyis hibás bélyeg. Ezeket ugyan meg kellett volna semmisíteni, mégis megmaradt belőlük pár darab – és többek között ez teszi őket nagyon-nagyon értékesssé.

A Pöttyös Jóska (vagy csúnyább kifejezéssel: Ragyás Jóska) gúnynévvel ellátott bélyegen Ferenc József profilja látható, 

és ez volt az első Magyarországon, a Magyar Királyi Államnyomdában gyártott bélyeg. Réznyomással készült, csak a gép késve érkezett meg, ezért az első példányokat kőnyomással gyártották le. A tökéletlen kivitelezés miatt a 8 millió bélyeg nem felelt meg a minőségi követelményeknek, mert az uralkodó arcán csúf, himlőhelyszerű foltok voltak láthatók, így ezeket megsemmisítették, a gyártást pedig újrakezdték. Pár kétkrajcáros példány azonban valahogy mégis megmaradt, a gyűjtők legnagyobb örömére.

A másik hibás bélyeg az ún. Koronás Madonna, ami 1921-től volt forgalomban. 1923-ban jelent meg az 5000 koronás verzió, amiből egy ív rosszul lett legyártva: a Madonnát ábrázoló, kerek középrész fordítva, fejjel lefelé került be a nyomógépbe. A selejtes ív azonban valami rejtélyes oknál fogva átment a minőségellenőrzésen, és árusításra került. A hibát csak két évvel később, 1925-ben szúrta ki valaki a Budapesti Munkás Biztosító Intézetben. A további árusítást azonnal leállították, a többi selejtet megsemmisítették, de hiába, mert addigra már körülbelül 80 darabot eladtak belőle. 

Nem mint egyedi bélyeg, hanem mint megmaradt ívdarab lett minden idők legdrágább magyar filatéliai objektuma a Nagymánya-tévnyomat 1938-ból. A magyar koronát ábrázoló bélyeget a Felvidék visszacsatolására emlékezve adták ki, csakhogy a 70 filléres verzió egyik ívéről lemaradt a „Hazatérés 1938” felirat, amit egyébként pont egy felvidéki kisközség, Nagymánya postáján vettek észre. A Bélyegmúzeumban látható az a forgalomba soha nem került bélyeg is, ami jól mutatja, mennyire nem szabad „előre inni a medve bőrére”. Miután az 1954-es labdarúgó-világbajnokságon a magyar válogatott végigverte az ellenfeleit, szinte mindenki biztos volt abban, hogy miénk lesz a kupa, így előre elkészítették az ezt ünneplő bélyeget. Csakhogy a döntőben 3:2-re elhasalt a magyar csapat, és pont azzal az NSZK-val szemben, mely válogatottat a csoportmérkőzések során 8:3-ra kiütött. 

A bélyeg helye

A magyar Bélyegmúzeum világviszonylatban is az egyik legrangosabb és legteljesebb intézmény, a versenyt vele csak az angol királyi család gyűjteménye veszi fel, ami viszont nem látogatható folyamatosan, egy évben mindössze két alkalommal nyitják meg a nagyközönség előtt. Eközben a hazai intézmény hétfő kivételével mindennap nyitva tart, délelőtt 10 órától este 18 óráig, és annyi bent a látnivaló, hogy aki ellátogat ide, az készüljön fel arra, hogy minimum egy fél napot el fog tölteni az épület falai között. Mindez nemcsak a bélyegek miatt van így, hanem maga az épület is izgalmas. A múzeum eredetileg 1930-ban nyitott meg, de akkor még nem itt, hanem a Postavezérigazgatóság Krisztina körúti épületének nyolcadik emeletén, amit azonban elég hamar kinőtt. Ezért amikor 1939-ben Erzsébetvárosban átadták a Rimanóczy Gyula tervei alapján felépített postaépületet – ami az első modern kori hazai műemlék épület –, odaköltöztették, sőt már eleve úgy tervezték, hogy számoltak a múzeummal is. 

A mustárszínű, bélyegperforáció-díszítésű csempék, melyek a múzeum lépcsőházát és márványtermét díszítik, egyedi megrendelésre készültek a Zsolnay-gyárban. De más különlegessége is van az 1939-ben átadott épületnek, azon belül is a múzeumnak. A kiállítóteremnek egyetlen ablaka sincs, kívül vakablakok láthatók, hogy a természetes fény ne jusson be. A mesterséges fény pedig csak akkor világít, ha vannak bent látogatók. A fény ugyanis rongálja a festéket, pláne a bélyegekhez használt régebbi festékeket, de a papírnak sem tesz jót. Az pedig akkoriban még ritkaságnak számított, hogy – a bélyegek védelme érdekében – a múzeumot automata tűzoltó berendezéssel és légkondicionálóval szerelték fel. 

A könyvtárhangulatú kiállítóteremben több mint félmillió bélyeg látható – a bő 14 milliós gyűjteményből – összesen 3200 kihúzható keretben, de a számuk folyamatosan nő a gyűjtőktől érkező adományoknak köszönhetően, a legfontosabb adományozók (donátorok) fotói és nevei az előtérben láthatók. A leghíresebb közülük II. János Pál pápa, aki az ajándékba kapott bélyegeket a magyar múzeumnak adományozta A bélyegek gyakorlatilag lefedik a teljes világot és az egész bélyegtörténelmet, így még a náci Harmadik Birodalom horogkeresztes bélyegeiből is van itt jó pár darab. Izgalmas látni azt is, hogy volt olyan ország, például Nicaragua vagy Bhután, ahol az innovációt a minél kreatívabb bélyegek gyártása jelentette. Utóbbi államban például már egész korán készítettek háromdimenziós bélyeget meg bakelitből készültet, amit aztán lemezjátszón is le lehetett játszani (ez nyilván nem ujjbegynyi méretű volt). Nagyon izgalmasak a tematikus bélyegek, ami a briteknél ment nagyon, készítettek például horror meg sci-fi tematikájú sorozatokat is. 

De nemcsak bélyegeket láthatunk a Bélyegmúzeumban, hanem postabélyegzőket, bélyegvázlatokat, bélyegnyomó eszközöket, alkalmi bélyegzőket, okiratokat, hazai és nemzetközi kiállításokon nyert díjakat, és mindig van valamilyen időszakos kiállítás is, ami újabb és újabb típusú kiállítási tárgyakat jelent. Vagyis amilyen kicsi egy bélyeg, olyan bőséges a mögöttes tartalom, ami nem is csoda, hisz már egy apró bélyeg is rengeteg információt rejt magában arról az országról, ahol kiadták. Pláne hogy egy-egy bélyegen és sorozaton tényleg bármi megjelenhetett és meg is jelent, ami az adott országra, a történelmére, a társadalmára vagy a kultúrájára jellemző vagy jellemző volt. Ha egy bélyeg beszélni és mesélni tudna, az egy soha véget nem érő történet lenne, de legalábbis nagyon sokáig tartana.