A Pozsonyi út igazi falu a városban, ritkán költözik el a csodás házakból, aki egyszer itt vett lakást. A környék lakói igazi közösségként együtt használják a tereket, a szolgáltatásokat, figyelnek egymásra és a környezetre. Ami pedig talán a legfontosabb: ha ők nem szeretnék és látogatnák az itteni vendéglátóhelyeket, az utca nem lehetne a város egyik legfontosabb gasztronómiai központja. Podcastünk legfrissebb epizódjában a környéket egy igazi lokálpatrióta, Mautner Zsófi mutatja be.

Ha olyan környékeket kéne mondani a városból, ahol folyamatosan zajlik a dolce vita, legtöbben az elsők között említenék a Pozsonyi utat. Az épített örökség egyszerűen csodás, a Duna-part közelében, a Jászai Mari tértől nagyjából az Ipoly utcáig tartó részen egymást érik a szuper kis üzletek, és óriási fák szegélyezik az utat. Idős és fiatal, gyerekes és kutyás helyiek beszélgetnek egymással a parkokban és a teraszokon, mi pedig látogatóként megtapasztalhatjuk, hogy milyen lehet a külföldi nagyvárosokból és a békeidőkből is jól ismert korzózás élménye. A környék népszerűségében fontos szerepet játszik, hogy a kíváncsi helyieknek és az idelátogatóknak hála ez az egyik legfontosabb gasztronómiai központ, ahol a helyek többségében szuper, lazulós hangulatban lehet nagyokat enni és jókat kávézni.

Mautner Zsófinál pedig keresve sem találhattunk volna hitelesebb embert arra, hogy bemutassa ezt az izgalmas helyszínt. A gasztroblogger, akinek éppen az elmúlt hetekben jelent meg 17. szakácskönyve, évtizedek óta helyi lakos, a környék egyik első igazán „pozsonyis” helyének, a Babkának pedig keresztanyja. Nemcsak végigkövette, de aktív részese is volt annak a bő 10 évnek, ami alatt a Pozsonyi út igazán a város gyomrává, olyan hellyé vált, ahol szuper hangulat és finom ízek várnak.

De milyen egy igazán „pozsonyis” hely? Milyen itt lakni? Hogyan élhetnek békességben egymás mellett a helyi lakosok és a vendéglátóhelyek? Kicsoda a Henteslány, és mióta működik a mézessüti-bolt az utca elején? Pletykákon, kedvenc helyeken át tekinthetünk be egy szuper közösség, a Pozsonyi út lakóinak, látogatóinak és vendéglátósainak életébe, Mautner Zsófi segítségével.

Podcastünk további epizódjait alább találjátok:

Az epizódokat a Spotify-on, az Apple Podcastsen vagy a YouTube-on is meghallgathatjátok.

(Borítókép: Ladóczki Balázs - We Love Budapest)

Címkék