23 kerület, 23 történet – Ez a Budapest Nagyregény

Érdekes projektre vállalkozott az a 23 kortárs magyar író, akik a Budapest Nagyregényt írták, ugyanis szinte lehetetlen vállalkozás megírni egy város történetét. Itt minden változik, új épületek emelkednek, vagy épp eltűnnek régiek, új közterek jönnek létre, megváltoznak az utcák, a kisboltok, mást látunk a kirakatokban, nem beszélve arról, hogy maguk a várost alakító emberek is változnak, jönnek-mennek, költöznek. 

Nem újdonság egyébként, hogy egy könyvben Budapest köré szerveződnek a történetek, és a fővároshoz köthetők a karakterek, a sort kezdhetjük A Pál utcai fiúkkal, ami talán a legikonikusabb Pesten játszódó történet, míg Vámos Miklós Zenga zének című regénye az 56-os forradalom alatti várost mutatja be, ahogy Spiró György Tavaszi Tárlata is, de Szerb Antal marslakója is bebarangolja a fővárost. Krúdy Gyula Szindbádjáról vagy A vörös postakocsiról sem feledkezhetünk meg, ha már a főváros a téma, ahogy arról sem, hogy számtalan vers is szól róla.

Elég régóta vártuk már, hogy végre elkészüljön a regény, úgyhogy a PR-ja mindenképpen jó volt, de valóban kíváncsiak voltunk arra, mi sül ki egy ilyen vállalkozásból. Az elmúlt időszakban Cserna-Szabó Andrással, Krusovszky Dénessel és Szécsi Noémivel is beszélgettünk a Nagyregényről, akik meséltek nekünk az írás és a szerkesztés folyamatáról meg persze a saját kis történetükről, úgyhogy tőlük tudjuk, hogy mennyire nem volt egyszerű feladat. A szerzőknek legalább két idősíkot meg kellett jeleníteniük, és az adott kerület legalább 3 ikonikus helyszínét bele kellett írniuk a novellákba, ahogy arra is figyelniük kellett, hogy lehetőség szerint az egyes történetek lefedjék Budapest 150 éves történetét.

Ezt a könyvet olvashatjuk kortárs regényként, de novellafüzérként is, hiszen a szövegek külön-külön és egyben is értelmezhetők – vannak olyan karakterek, akik más kerületeknél is felbukkannak. Mi egyelőre novellákra bontva olvassuk, mert kíváncsiak voltunk, hogyan mesélik el azoknak a kerületeknek a történetét, ahol felnőttünk, ahol élünk, amelyekhez a legerősebb kötődésünk van, és amelyekről a legtöbb legendát tudjuk. 

Érdekes karakterek és mesék bukkannak fel ezekben a novellákban: míg a XVII. kerületről szólóban egy, az életbe belefásult tanár megörökölte Gregor József (a kerület leghíresebb szülötte) minden hagyatékát, addig a IX. kerületi történet elején a főhős az épületszobrokról elmélkedik fanyar humorral – ezen még mi is elnevettük magunkat, hiszen valahol igaz az a jellemzés, hogy „grimaszoló, ordítozó, depressziós Mikulások vannak befalazva mindenhol a pesti homlokzatokba, és van a legijesztőbb, az erkélyre épített nő”. A II. kerület sztorija a Marczibányi Téri Állami Szociális Intézetben játszódik, illetve a 80-as években Pesthidegkúton, egy mozgássérült-lakótelepen, Kőbánya történetét pedig egy általános iskolás kislány meséli el, akik Erdélyből települtek át a X. kerületbe.

Izgalmas olvasni a „nagy kísérlet” végeredményét, mert bár a 23 szöveg mindegyike más, a szerkesztőknek mégis sikerült összehozni a különböző világokat. És ha jobban átgondoljuk, egyáltalán nem zavaró, hogy minden szöveg, minden hangulat és minden író nyelvezete más, hiszen Budapest 23 kerülete, de még a kerületek különböző városrészei is más-más világok.