Keresés EN

Budapest

Karácsony Gergely: „A Budapest tábla után már egy másik Budapest van”

A Totalcar podcaststúdiójában járt Karácsony Gergely főpolgármester, aki beszélt többek között Budapest közlekedéséről, parkolók-zöldterületek kívánatos arányáról és az agglomerációs problémákról is.

A beszélgetésben szóba került a Főváros költségvetése és az ebből fakadó szűkös mozgástér is. 30%-kal csökkentek Budapest bevételei a különböző elvonások miatt, a BKK pedig 50 milliárd forintos mínusszal zárja az évet, amit tavasszal vissza kell fizetni. Karácsony reméli, hogy jönnek majd uniós források, a fejlesztéseket csak ezekből tudnák finanszírozni.

A fejlesztés ugyanakkor nem csak anyagi kérdés. Az autósok kontra biciklisek identitásvita miatt is nehéz változást elérni, ebben Karácsony a biciklisek mellé állt. Ebben szakmai konszenzus van a kormányzati oldallal: az általuk elfogadott Budapest Mobilitási Terv szerint 2030-ra a jelenleg 1-1,5 százalékon álló biciklisforgalomnak el kéne érnie a 10 százalékot, az autósnak pedig 20 százalékra kéne csökkennie.

A kérdésre, hogy a parkolóhelyek csökkentésével, a zöldterületek növekedésével (ez a trend a VII. és a VIII. kerületben figyelhető meg leginkább) mit nyernek a „károsultak”, azt válaszolta: „Azt kapják, hogy ebben a városban lehessen élni még 20 év múlva is.”

Karácsony tisztában van azzal, hogy a fővárosi utak állapota rossz, de pénz nincs a felújításra, a vízközműhálózat állapota pedig még rosszabb – ráadásul a kettőt egyszerre ajánlott felújítani, így anyagilag különösen megterhelő lenne az egész projekt.

Felmerült az agglomeráció problémája is: a fenntarthatatlan közlekedési helyzetben fontos szerepet játszanak az autóval ingázók, de az alternatívaként felmerülő jobb közösségi közlekedéshez ezermilliárd forintok kellenének. Egy egységes közlekedési rendszerrel, egységes menetrenddel és díjakkal össze lehetne hangolni a különböző szolgáltatásokat, ami kevesebb pénzbe kerülne. Szerinte elsőként a HÉV-eket és azok vonalát kéne felújítani, de az állami tulajdon és hatáskör. Csaknem teljesen felújítaná a kisföldalatti vonalát is vadonatúj járműparkkal, és meghosszabbítaná Rákosrendezőig: ez „filléres beruházás″ lenne, ami pár tízmilliárd forintot jelent. „A Budapest tábla után már egy másik Budapest van” – mondta a főpolgármester.

A beszélgetésben szó esett még P+R parkolókról, traffipaxokról, zöldhullámprojektről, forgalomcsillapításról, e-rollerekről és sok más témáról, a teljes beszélgetést a Totalcar oldalán lehet meghallgatni.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Illusztrációkon mutatjuk, hogyan fejlesztené Rákosrendező barnamezős területét a Főváros

?>

Illusztrációkon mutatjuk, hogyan fejlesztené Rákosrendező barnamezős területét a Főváros: tó, patak, rengeteg zöldfelület és lakóházak.

A Budapest150 bemutatja: Budapest hősei

?>

A főváros egyesítésének 150. évfordulóján a Budapest Hősei projekt keretében olyan szakembereket ismerhetünk meg, akiknek hálásak lehetünk minden nap.

Budapest

Emlékek arról a bizonyos 1987-es budapesti hideg télről

?>

A nagy 1987-es tél a mai napig különös nosztalgiát ébreszt azokban, akik átélték.

A II. kerületre hagyta lakóházát, egy kikötéssel

?>

Őrsi Gergely II. kerületi polgármester Facebook-oldalán adott hírt két bölcsődefejlesztésről, melyek egyike különösen kedves történet.

Neked ajánlott

A