Keresés EN

Szabadidő

ZSUGAPEST – Idősek és fiatalok vívnak kártyapartit a szocializmus emblematikus helyszínén

A 60-as években a Mézes Mackóban folyt a zsugázás, november 19-én pedig a legendás cukrászda helyén nyílt Kastner Kommunity közösségi térben elevenítik fel a tradíciót.

Tavaly januárban írtunk a a Kastner reklámügynökség irodájáról, a Kommunity-ről, amely a BUVÁTI-toronyház földszintjén található. A 60-as évektől a szocializmus emblematikus, hat egységből álló „cukrászdalánca”, a Mézes Mackó egyik büféje működött a helyszínen, ahova valószínűleg sok család ugrott be egy-egy finom sütire az Erkel Színház matinéelőadásai előtt vagy után. A büfé bezárását követően a turkálótól elkezdve sokféle üzlet működött a helyen, ami már jó ideje üresen állt, mikor a Kastner Kommunity rátalált. Az ügynökség olyan közösségi teret szeretett volna létrehozni a II. János Pál téren, amely workshopoknak, programoknak is otthont ad.

A közösségi tér november 19-én rendhagyó és ingyenes közösségi programokkal várja az időseket és a fiatalokat Budapest 150. születésnapja alkalmából, hogy megidézzék a 60-as évek legendás kártyapartijait, melyeknek egykor a Mézes Mackó adott otthont, és egy hétvégi ulti- és snapszertanfolyammal elevenítik fel az oly sokakat szórakoztató kártyajátékokat. A november 19-i közösségi napon a környéken lakó idősek visszatérhetnek valamikori törzshelyükre, hogy kártyapartikat vívhassanak a fiatal, vállalkozószellemű versenyzőkkel. A szervezők a mára eltűnt, offline közösségi programot szeretnék átörökíteni a fiatalabb generáció számára, ezzel is lehetőséget adva a kapcsolatteremtésre.

A helyszín gasztronómiai és szórakoztatóipari történeti hagyatéka újragondolt formában lesz átélhető – megkóstolható és meghallgatható –, hiszen a Kastner Kommunity csapata nemcsak aszpikos tekercsekkel és kaszinótojásokkal, de konyakkóstolóval is készül, mindezt a 60-as évek kontra 2023 real presszó line-up zenei felhozatallal színesítik. Nem maradhat el a retró sütemények kóstolása sem, a desszertek mellett pedig alkalom nyílik a kávékkal való ismerkedésre is.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Már 50 centi hó van a Normafán

?>

A Normafán és a budai hegyek más részein igazi téli csodavilágba csöppenhetünk.

Hétvégi programajánló – 8. Karácsonyi ronda pulcsis futás, Tandori 85, gőzgombócnap a budaörsi majorban

?>

December 6. és 10. között az ingyenes programoktól kezdve a szívmelengető gőzgombócnapig mutatjuk a legjobb eseményeket ezekre a szürke napokra!

Ajándékozz élményt! – Ötletek a reggelitől a gőzfürdőn át a színházig

?>

Az élményajándékokkal szinte lehetetlen mellényúlni, az alábbi lehetőségek közül pedig többféle korosztálynak is találhatunk megfelelő meglepetést.

Budapest pénztárcakímélően – 10 klassz ingyenes program decemberre

?>

A decemberi ingyenes programokat a karácsony hangulata járja át, de annak is segítünk, aki éppen ezt kerülné el.

Neked ajánlott

A