Az Újlipótvárosban szeptember elején megnyitott saroküzlet minden igényt kielégítő módon kínál mindenféle képregényt. A képregényekért rajongók száma ugyan nem nagy, de a tábor rendkívül lelkes, lefedi a műfaj minden ágát, és folyamatosan újratermelődik. Ennek ellenére aki képregényboltot nyit, az nem a megélhetés miatt, hanem mély elkötelezettségből és a képregények iránti, szűnni nem akaró rajongásból teszi. Legyünk hát hálásak, és látogassuk meg minél gyakrabban a Visegrádi utcában található V26-ot.
Ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik a Füles magazin hasábjain ismerkedett meg a képregényekkel, és hétről hétre várta izgatottan, hogy érkezzen már az új rész. Ezenkívül az egykori Jugoszláviából is sikerült olykor beszerezni egy-egy nagyalakú Asterix vagy Talpraesett Tom (Lucky Luke a magyarított neve) képregényt, majd jött a Kockás, ami úgy hatott a képregények szerelmesére, mint – némi túlzással persze – hívő református ember számára élőben megpillantani a vizsolyi bibliát. Nem mellveregetésből, de volt két amerikai képregényem is, egyenesen a tengerentúlról, egy Fantasztikus Négyes és egy John Carter, azokkal elégé tudtam menőzni általánosban, bár a suliba sosem vittem el egyiket sem. Aztán a rendszerváltással alaposan megváltozott a helyzet, és lassan, de biztosan a hazai piacot is elárasztották az ilyen-olyan, akkor elsősorban még füzetes képregények.
A képregényre sok felnőtt csak legyint, hogy az olyan gyerekdolog, ami egy nagyon hibás sztereotípia.
A képregényre sok felnőtt csak legyint, hogy az olyan gyerekdolog, ami egy nagyon hibás sztereotípia.
Bár jó esetben tényleg gyerekkorban ismerkedik meg az ember a képregényekkel, és léteznek kifejezetten a kicsiket megcélzó munkák, mégsem lehet csak a gyerekekre leegyszerűsíteni a képregényeket. Mit szólna egy 8 éves – teszem azt – Batman sötét világához, nem beszélve a noir képregényben is népszerű műfajáról vagy Art Spiegelman Mausáról, és akkor a spanyolok szoft erotikus meg gótikus rémtörténeteket idéző sorozatairól még szót sem ejtettünk. És a sort rengeteg példával lehetne folytatni, úgyhogy bátran kijelenthetjük:
a képregény nem korhoz kötött műfaj, hanem valaki vagy szereti, vagy nem.
a képregény nem korhoz kötött műfaj, hanem valaki vagy szereti, vagy nem.
A szeptember elején megnyitott V26 Képregénybolt egyfelől azért nyílt meg, hogy legyen egy olyan boltja a rajongóknak, ahol szinte minden megtalálható, ami képregény, másfelől gyakorlati okból. A bolthoz ugyanis tartozik három weboldal: a BookDepo, ahonnan könyveket rendelhetünk, köztük képregényeket is, a Képregénymarket, ahonnan csak képregényeket, valamint a KépregényPlusz, ahonnan pedig kizárólag mangákat. A V26 – azon túl, hogy válogathatunk a sokféle képregény között – a felsorolt weboldalak átvevőhelyeként is üzemel.
A V26-ban megtalálható minden, ami képregény: a Marvel és a DC szuperhősei, a Star Wars-univerzum, külön polcfala van a mangáknak, van egy rakás fantasy és sci-fi, western és noir, amerikai és európai képregények, a mainstreamek mellett megtalálhatók itt az undergroundok, és népes a hazai képregényfelhozatal is, mert kapható itt a friss újdonságoktól kezdve a klasszikusokig (például Zórád Ernő vagy Korcsmáros Pál) minden, sőt még a rég elfeledett, múlt század eleji alkotók munkái is. Ráadásul egy csomó hazai kiadványnak a V26 a kizárólagos forgalmazója, így ha meg akarjuk vásárolni valamelyik képregényt, akkor fel kell keresnünk a boltot, és most már akkor is, ha a neten rendeljük meg a kötetet, merthogy itt tudjuk átvenni.
A V26 Újlipótvárosban van, közel a Nagykörúthoz, úgyhogy a Jászai Mari térről pár perc sétával már ott is lehetünk. A kellemes hangulatú, színes és hívogató üzletben először nem is tudja az ember, merre induljon és hova nyúljon, pláne hogy egy sor kiadványnak látható a borítója, és elsőre nem is tudja az érdeklődő, hogy mivel kezdjen: Tex vadnyugati kalandjaival, Sandman sötét világában kalandozással vagy valamelyik hazai újdonsággal, netán klasszikussal. Ha műkedvelő, érdeklődő vagy a képregények világában abszolút járatlan és előítéletekkel bíró ember lép be ide, akkor pedig azzal szembesülhet, hogy milyen sok meg sokféle kiadvány létezik, és a nagy részüket nem is adná gyerek kezébe, mert nem oda való.
A V26 Képregénybolt egy kuckó, ahova jólesik belépni, leülni és képregényeket lapozgatni (majd persze vásárolni is), el-elcsodálkozni a műfaj szinte minden témára kiterjedő változatosságán. Merthogy nem minden képregény a kalandról szól, léteznek művész képregények, (klasszikus) regények adaptációi, ismeretterjesztő munkák, végül is minden, ami a könyvek felhozatalában is megvan. A V26 egy olyan fontos bázissá válhat a jövőben, ahol nemcsak szinte bármit megkaphatunk, de információt is szerezhetünk, és más képregényrajongókkal is összehozhat itt bennünket a sors. Persze egy valamirevaló képregényfaló mindezt tudja már jól.