A Mátyás téren átsétálva, egy sarki üzlethelyiség felé tartva arra leszünk figyelmesek, hogy egyszerre többen is tartunk az ajtó felé. Valaki jobbról, a másik balról, egyikük kutyussal, a másikuk babakocsival, sietve és komótosan. Kora délután a Mátyás tér nem éppen a sokadalomról híres, inkább álmoskás, és ez most sincs másképp. Viszont egy hete sokan járnak a sarki pékségbe, ugyanis híre ment, hogy valami mennyei a túrós batyujuk.
Ha szívünknek kedves pékséget keresünk, akkor van néhány fontos kritérium, hogy miknek kell megfelelnie. A legfontosabb persze a kenyér, aztán jön a kedvenc péksütemények minősége, az árfekvés, a segítőkész kiszolgálás és a jó kávé csak ráadások. Ha mindehhez a talpon állás helyett még akad egy kis asztal is, ahová letehetjük magunkat reggel, délután vagy éppen munka után (és még marad is valami péksüti), az meg aztán a non plus ultra.
A VIII. kerületben azért ismerünk egy-két kiváló pékséget, de van egy olyan faktor, ami miatt sajnos nem tudnánk mindennap megengedni magunknak a vásárlást: ez pedig az árfekvés. Mert írhatunk mi álmokról és vágyakról, hogy mindennap pisztáciás croissant-ba harapunk, de maradjunk a realitás talaján. Szóval, a környék azért elbírna egy olyan helyet, ahol visszafogottabbak az árak, de nem albánpékség-jelleget ölt, vagyis nem a fojtós, édes ugyanolyan tésztából készül minden.
A Mátyás Pékségnek ránézésre egyetlen hibája van talán, és ez a cégér (ami messziről simán tűnhet hasonlatosnak a női nevekkel fémjelzett balkáni pékségekéhez), de ha egy picikét közelebb lépünk, az üvegen keresztül látszani fog, hogy másról van szó. Szép, igényes a berendezés, a kevesebb néha több elvet követik, stílusosan. Olyan jó lenne, ha ez lenne az alapértelmezett! Két kis asztallal és az üvegablak előtti pulthoz tolt bárszékekkel oldják meg, hogy a vásárlóból egyszerre vendég is lehessen.
Ajánlásra (és már ez alatt az egy hét alatt is ezt csiripelték nekünk a madarak) a túrós táskát kértük, és mellé választottunk még egy portugál krémeskét, vagyis pastel de nata sütit. Melléjük pedig egy cappuccinót, hogy egy nyugodalmas 15 perc alatt fogyaszthassuk el első Mátyás Pékség-es „menünket”.
Az árak nagyon is elfogadhatók, és csak remélni merjük, hogy nem csak a nyitás miatt szembesültünk ezzel. A zsömle 125 forint, a sajtos stangli 150 forint, a kakaós csiga 380 forint, a vajas croissant 350 forint, a túrós táska 450 forint. Pont ma láttunk egy olyan mémet, ami arról szólt, hogy nem úgy szeretnénk bulizni, ahogy 1999-ben tettük, hanem inkább úgy vásárolnánk be. Milyen igaz! Bár ezek nem a 90-es évek árai, de nem is a belváros 2023-as árfekvése. Hanem annál jóval pénztárcabarátabb.
Ráadásul ez a túrós batyu valami szuper! A közelmúltban írt túrós táskás listánkat nyomban ki is bővítjük vele, odakívánkozik. Egyrészt óriási ötlet mandulaszilánkokkal megszórni a tetejét, elég rendhagyó és nem éppen spórolós megoldás. Másrészt szuper a töltelék is: kicsit citrusos, és egy táskában 2-3 mazsolával is találkoztunk. A mazsolaellenes ligának ez nem olyan csábító, de akik bírják az aszalvány efféle megnyilvánulását, azoknak hívószó. A tészta szolidan vajas, annyira nem átütően vajízű, viszont harapásra szépen cserepesre hullik, míg a belsőt egyenletesen bekeni a túrótöltelék.
Míg elfogyasztottuk a batyut és a szintén klassz portugál sütit, többen érkeztek, közülük pedig mindenki kérte a mandulával szórt túróst. Tudtak valamit! Kellemes hely a Mátyás Pékség, jó lenne, ha minden tér kapna legalább egy hasonló pontot.
