A VIII. kerületben található reset art space pincegaléria két éve nyitott, de a története már korábban elkezdődött. Öt lelkes fiatal munka és tanulás mellett viszi a helyet, és csupa nemes szándék vezérli őket. Egyfelől a fősodorba (még) nem tartozó vagy azzal párhuzamosan működő művészeknek szeretnének kiállítási lehetőséget biztosítani, másfelől erősíteni szeretnék a hazai kultúrát és közösséget építeni workshopokkal meg kézműveskedéssel. A reset art space szimpatikus közösségi tér, ami alulról építkezve felfelé tör, és az ifjú szervezők töretlen lelkesedése, a kultúrába meg a szabad alkotásba vetett hite hajtja.

A Homok utca nem túl hosszú, kb. 3 perc végigsétálni rajta, a Kis Fuvaros utcát köti össze a Bauer Sándor utcával. Előbbihez közelebb találjuk a reset art space művészeti galériát, és bár van egy hozzá rendelt házszám (Homok utca 3.), nem kell bemenni a lépcsőházba, a galéria nem a belső udvarban található, hanem az épület alatt, a bejárata pedig közvetlenül a Homok utcából nyílik. Egyenesen lefelé a föld alá. Itt találkoztunk a galériát vezető ötfős csapat két tagjával, Tar Enikővel és Csermák Tamarával. De áruljuk el a többiek nevét is: Hőnigh Huba, Sas Vilmos és Szabó Dorottya. 

Az ötös tagjai nemcsak közösen dolgoznak a suli meg a munka mellett, hanem egy baráti társaság tagjai, még középiskolás korukban, a Kisképzőben találkoztak és ismerkedtek össze egymással. Már akkor felmerült bennük, hogy egyszer majd csinálni szeretnének valamit közösen, ez pedig végül a reset art space lett. 

feladatok le vannak osztva köztük: Enikő, Tamara és Huba viszi a művészeti menedzseri, szervezési, kurátori feladatokat (ami tapasztalatszerzésnek sem utolsó, mert ezt tanulják az egyetemen), Vilmos a grafikus, Dorottya pedig a fotós. Arról pedig, hogy a hozzájuk pályázók közül ki állít majd ki, mindig közösen döntenek. Egy igazán jó baráti társaságban demokrácia uralkodik. 

A Homok utcai pince rendkívül leromlott állapotú volt, amikor rátaláltak. Az egykori szabászat falai szinte feketék voltak a koromtól, a szuroktól, büdös volt, és nem üveg volt az ablaknyílásokban, hanem vasrudak. Egyikük szülei megvették a pincét, és egy évig dolgoztak rajta, mire kitakarították és használhatóvá varázsolták, bár akkor még nem volt egészen világos, hogy mihez is kezdenek vele. Ekkor jött az ötlet, hogy mivel úgyis képzőművészek között mozognak, sőt maguk is félig-meddig azok, működhetne a Homok utcai pincében egy galéria. Így hát belevágtak, hogy kialakítsák a tárlatok tartására alkalmas teret, amit meghagytak alapvetően indusztriál hangulatában. 

Mindenképpen szempont volt, hogy a galériának ne legyen túl karakteres, szinte „kőbe vésett” arculata, amihez mindig igazítani kell az aktuális kiállítást, hanem pont fordítva legyen: olyan térről álmodtak, ami könnyen formálható és bármilyen kiállítási arculathoz könnyen alkalmazkodik. Végül a hosszas tervezési-helykialakítási fázist követően, 2021-ben megnyitottak. Azóta pedig (egyre nagyobb ismertséget szerezve) töretlenül működnek, és évi 4 kiállítást tudnak összehozni, melyek nagyjából másfél hónapon keresztül látogathatók. Absztrakttal kezdtek, manapság pedig a naiv művészet van terítéken. Jelen pillanatban épp két kiállítás között vannak, az előző tavaly év végén zárult, a következő március közepén érkezik. 

A Resettel a fiatalok sehova nem pályáztak, és a jövőben sem tervezik, és ennek megvan a konkrét oka. Bármilyen pályázat valamiféle korlátozást is jelent a nyilvánvaló előnyei mellett, és ezt mindenképp el akarják kerülni. A galériát szeretnék úgy vinni és alakítani, ahogy ők akarják, korlátlanul, a lehető legnagyobb szabadság mentén, elvégre ez egy szerelemprojekt és egy misszió is, amit ráadásul ingyen, lelkesedésből csinálnak. Ugyanakkor hozzájuk egyre többen pályáznak kiállítás reményében, annyian, hogy már válogatni kell a jelentkezők között. 

Persze nemcsak azért, mert sokan vannak, hanem azért is, mert nem mindenki fér bele a reset alapkoncepciójába. Elsősorban azokat az alkotókat keresik, akikkel sikeresen össze tudnak kapcsolódni a művészetükön keresztül. Olyan embereket, akik annyira már kiforrott alkotók, hogy konkrét művészeti elképzelésekkel, kijelentésekkel és véleménnyel rendelkeznek, ezeken keresztül pedig könnyen megtalálják a közös hangot. Főleg fiatal alkotók jönnek, de senkitől nem zárkóznak el, voltak már idősebb kiállítóik is. 

Azon túl, hogy szeretnék vizuálisan nevelni a budapesti közeget, a VIII. kerület kulturális életének felpezsdítéséből is ki akarják venni a részüket. Na és közösséget is szeretnének építeni, illetve más művészeti közösségekkel felvenni a kapcsolatot. Náluk is vannak tárlatvezetések, de kísérő programokat is szerveznek a kiállítások mellé, ha indokolja a dolog, például kézműves-foglalkozások, művészeti workshopok, filmes programjaik is voltak már. A reset art space egy olyan helyszín, aminek a mérete növelhető, bőven van benne potenciál, így akár nagyobb, talán zenés rendezvények is tarthatók itt a jövőben. De ez még odébb van, és minden idő, pénz, engedélyek meg a környéken lakók hozzáállásának a kérdése. Elképzelésekben persze nincs hiány, lelkes fiataljaink egy délutáni brainstorming keretében valószínűleg a kerület összes pincéjét és szabad helyiségét meg tudnák tölteni az ötleteikkel. 

Címkék

Elérhetőségek

reset art space 1081 Budapest, Homok utca 3. Facebook-oldal