Az éppen száz éve született Reigl Juditra több hazai és európai múzeum, a Neue Nationalgalerie és a Szépművészeti Múzeum is kiállításokkal emlékezik.
Az éppen száz éve született Reigl Juditra több hazai és európai múzeum, a Neue Nationalgalerie és a Szépművészeti Múzeum is kiállításokkal emlékezik.
Míg a berlini kiállítás a művész legismertebb, 1950 és 1980 közötti korszakát mutatja be, a Szépművészeti Haláltánc című tárlata Reigl legelső és legutolsó művei közül válogat. A Kiscelli Múzeum most nyílt kiállítása a két periódus közötti időszakra fókuszál, és bemutatja, milyen jelentős szerepet töltenek be az emberábrázolások az életműben.
Reigl Judit megfizette személyes és művészi szabadsága árát. A festőnő 1950-ben emigrált Franciaországba, csak kilencedjére sikerült átszöknie a határon, majd hónapokig tartó gyaloglás után érkezett meg Párizsba, ahol Hantainak köszönhetően hamar kapcsolatba került André Bretonnal és a szürrealistákkal, és bár a hatásuk nyomán született alkotásaival sikert aratott, végül mégsem ezt az utat választotta.
„Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni”
„Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni”
– írta André Bretonnak abban a levélben, amiben szakított a francia szürrealistákkal, majd egyedül indult el, hogy megkeresse saját útját. Így válhatott végül az absztrakt expresszionizmus ismert és fontos képviselőjévé.
A Szépművészeti Múzeum Haláltánc című tárlata megrázó őszinteséggel mutatta be, ahogy egy nagy formátumú művész elkezdi saját hangját keresni, végül pedig elengedi az életet, de ezt a kiállítást nem olyan egyszerű értelmezni, éppen zavarba ejtő személyessége miatt. A Kiscelli Múzeum tárlatán az emberábrázolások segítségével hasonló problémák, a szabadság és a végesség, a szárnyalás és a zuhanás kerülnek a középpontba. Reigl az 1960-as években tért vissza a figurativitáshoz, ám ezek az alkotásai nem részesültek pozitív fogadtatásban. Maga a művész azonban pályájának sokszor egymást átfedő korszakait organikus folyamatnak látta, nem tett különbséget absztrakt és figurális művei között. A kiállítás célja a figurális alkotások jelentőségének bemutatása, az életműben való pontos elhelyezése.
A képeket a Kiscelli Múzeum Templomterében tekinthetjük meg, az egykor szakrális funkciót betöltő helyszín automatikusan a transzcendencia felé tolja az értelmezést, mellbevágó belépni az ég felé törő falak közé, amelyek között elsőre a Lepel-kódfejtés képekre figyelünk fel. Az alkotások akkor születtek, mikor Reigl Ember-sorozatának egyes darabjait sikertelennek ítélte, ezekre lepleket fektetett, amelyekre temperával festett. Az így létrejövő alkotás tulajdonképpen lenyomat, amely olyan ismert bibliai történeteket is megidézhet, mint Veronika kendője vagy Lázár története. A kiállításon találkozunk az Ember-sorozat egy darabjával is, amelyen Michelangelo festményeinek és a kiapadhatatlan inspirációs forrást jelentő olaszországi út során látott alkotásoknak a hatását is érezhetjük.
A művészt egész életében foglalkoztatta a végtelen, az űr és a világegyetembe vetett ember gondolata,
A művészt egész életében foglalkoztatta a végtelen, az űr és a világegyetembe vetett ember gondolata,
nemcsak egzisztenciális, hanem festészeti értelemben is. Elemi hatással volt rá a szeptember 11-i terrortámadás és az erről megjelent fotók, az épületből zuhanó emberekről készült képek. Az életműben ez két nagy hatású sorozat, a New York, 2001. szeptember 11. és a New York, 2001. szeptember 11-ét követően képein jelenik meg. A világsajtóban a fotókon a képek mozdulatlansága miatt ugyanis ugyanúgy láthattunk volna zuhanó, mint emelkedő embereket, ami Reiglnek saját festészeti problémáját is eszébe juttatta. A két sorozatban a mélybe zuhanó, a halálnak kiszolgáltatott emberek után emelkedő, a halál után feltámadó testek jelennek meg, a halál és a feltámadás közötti szűk határon mozgunk.
Reigl egész életében autonóm személyiség volt, aki mindig az egyes irányzatokon kívül állt. Ezt a magányos szabadságot nagyon jól mutatják a Kívül-kompozíciók is, amelyekből szintén láthatunk egyet a kiállításon. A festményen is éppen egy ilyen, szabaddá vált, de létbe vetett lény jelenik meg. Reigl Judit figurális alkotásai ha nem szelídítik is meg a semmivel szembenézés érzését, segítenek elfogadni, hogy a szárnyalásnak a boldogsága könnyedén felülírhatja a magánytól, a minket körülvevő semmitől való félelmet.
