Ahány macska, annyiféle egyéniség: játékosak, vadak, hízelegnek és vadásznak. Mi pedig már 10 ezer éve szolgáljuk őket, mégse lettek a barátaink, legalábbis nem azon a józan és magától értetődő módon, mint a kutyák. Voltak istennők, ördöggel cimboráló misztikus lények, hasznos háziállatok, ma pedig az élet szebbik felére, a pihenés és a játék fontosságára figyelmeztető, kecses és puha, ám kissé távolságtartó lakótársaink. A macska és az ember kapcsolatának ezt a sokrétűségét mutatja be a Hegyvidék Galéria új, CICC! című kiállítása közel húsz kortárs alkotó műveinek segítségével.
Egy kör, két háromszög, pontszemek és vonalakból készült bajusz. A cica az egyik legelső forma, amit gyerekként lerajzolunk, érdekes módon egy olyan lényre utal, mellyel már tízezer éve osztjuk meg otthonunkat, mégsem ismertük ki tökéletesen. Az ember és macska együttélését bizonyító első leletek ugyanis ennyi idősek, az első cicás szobrok pedig 6000 évesek. Alig akad olyan háziállat, amit ennyifeléképpen ábrázolt volna az emberiség.
Egyiptomban Básztet istennő szent állata volt a macska, elpusztításáért halálbüntetés járt, szobraik és múmiáik pedig a sírokban is megtalálhatók. Később nemcsak kecses és ritka istennőként, de egyszerű háziállatként is népszerűvé vált, hiszen levadászta a magtárakat pusztító rágcsálókat és a kígyókat is. Az ember becses társát a középkor érett szakaszában azonban a sátán képmásának, boszorkányok társának kiáltották ki, Európában több helyen irtották az állatokat. Ennek következtében megcsappant a számuk, ami az egerek és a patkányok elszaporodásához, közvetve pedig a pestisjárványokhoz vezetett.
Noha a hajókon, a nagy tengeri utakon a macska ekkor is értékes társa maradt a matrózoknak, a kedvelt és fontos haszonállat státuszát csak a XIX. században nyerte vissza. Ma szerencsére újra békés és boldog kapcsolatban élünk a macskákkal, ám ez nem jelenti azt, hogy elkerülné figyelmünket az a fajta sokrétűség, ami az évezredek alatt ennyiféle formában jelent meg. Ahogy a CICC! című kiállításon szereplő egyik alkotó, Demcsák Dóra Vanda írja:
„Számomra a macska a végleteket jelenti, hiszen számtalan személyiségjegyük szöges ellentétei egymásnak. Lehetnek kíváncsiak és közönyösek, játékosak vagy épp lusták, lehetnek a kanapén doromboló szőrös szeretetgombócok, s ugyanakkor kifinomult gyilkológépek. Mégis mind kifejezi macskaságukat, a lényüket. Ez a paletta pedig hatalmas szabadságot ad az alkotóknak...”
„Számomra a macska a végleteket jelenti, hiszen számtalan személyiségjegyük szöges ellentétei egymásnak. Lehetnek kíváncsiak és közönyösek, játékosak vagy épp lusták, lehetnek a kanapén doromboló szőrös szeretetgombócok, s ugyanakkor kifinomult gyilkológépek. Mégis mind kifejezi macskaságukat, a lényüket. Ez a paletta pedig hatalmas szabadságot ad az alkotóknak...”
A macskák játékos, varázslatos lénye, rejtélyes és szórakoztató társasága legalább annyiféleképp van jelen életünkben, ahányféle ábrázolásban láthattuk a művészet története során. A Királyhágó téri Hegyvidék Galéria kiállításán szereplő 19 kortárs alkotó ebből a sokféleségből ragad meg egy-egy szeletet.
Egyes alkotásokon, például Bencs Dániel képein, a macska jól ismert motívumként, szinte logó szerűen jelenik meg. A vidám, színes formák a játékos ismétlődést, a kisgyerekek mondókáit, a zene gyors ritmusát is eszünkbe juttathatják. Rabóczky Judit Rita szobra szintén a macska kecses mozgását, hajlékonyságát állítja középpontba.
A játékos, puha cicák sokunk számára kedves gyermekkori barátok is. Ez a felhőtlen kapcsolat többféleképp, mélyebb rétegekkel gazdagodva jelenik meg a tárlaton. Ebből a szempontból akár ellenpontnak is tekinthetjük Ódor Bence István játékos, gyerekrajzszerű, villamoson, autón vagy éppen biciklin közlekedő cicáit és a Gallai Judit Ágnes festményein látható macska-nő lényt, ami akár az egyiptomi istennőt, Básztetet is eszünkbe juttathatja. A művész gyerekkori cicája az alkotásokon a nőiség általános szimbóluma lesz.
De a macskák nemcsak kedves, furcsa, sajátos intellektusú társaink, hanem misztikus éjszakai ragadozók is, akiknek megvannak a saját útjaik. A tárlaton erről az oldalukról is megismerhetjük őket, például Verebics Ágnes állatportréján, ahol a képen (egyszínű, sötét háttér előtt) szereplő kopasz macska vagy a Lézerszemű ragadozó valóban eszünkbe juttathatja az állathoz kapcsolódó középkori hiedelmeket.
A kiállítás egyáltalán nem hosszú, fél óra alatt kényelmesen körbejárható, az pedig szinte teljesen biztos, hogy találunk az alkotások között olyat, ahol visszaköszönnek a macskákkal kapcsolatos saját élményeink, és valószínűleg a legkisebbek is élvezni fogják a látogatást. Hiszen minden macsek egyéniség, sőt, sokszor többféle egyéniség egyszerre. Érdemes ezt az egyedülálló változatosságot egy kicsit a hétköznapok rohanásából kiszakadva megünnepelnünk.
