A Dürer Kert Budapest első számú alternatív legendája, ami szellemiségében azt viszi tovább, amit egykor a Fekete Lyuk, a Tilos az Á, majd a Kultiplex képviselt, ám a felsoroltakkal ellentétben a Dürernek hosszú távon is sikerült talpon maradnia, sőt évről évre fejlődnie is. Az idén 15. évét taposó hely 12 évig várta a vendégeket az Ajtósi Dürer soron, a Városliget szomszédságában, majd – miután onnan végül menniük kellett – Újbudán, a BudaPart szélén találtak új otthonra, a Duna partján. Bár eleinte fura volt a váltás, mára bebizonyosodott: a lehető legjobb helyre költöztek, ami több szempontból még jobb is, mint a régi.
Én és a Dürer
Engedtessék meg, hogy egy személyes közléssel indítsak: a régi Dürer Kert az egyik kedvenc helyem volt, melynek kertjébe akkor is szívesen ültem ki egy könyvvel a kezemben, ha egyébként nem volt épp olyan koncertprogram, ami érdekelt volna. Nagyon sok időt töltöttem ott – vagy a Kertemben –, ami azért alakult így, mert a közelben laktam. Aztán ment a Kertem, majd ment utána a Dürer is, így én sem maradtam tovább a környéken, én is továbbálltam. Fájó volt számomra a Dürer bezárása, és már-már átkozódni kezdtem, amikor jött a hír: Újbudán, a Duna partján, a BudaPart szélén újranyitnak. Örültem, de volt bennem némi félelem, hogy azon a fancy és menő vidéken mi keresnivalója van az alternatívok paradicsomának, ám az elmúlt 3 év alatt évről évre bizonyították, hogy sok is, sőt ma már azt gondolom: jobb nem is történhetett volna a Dürerrel, mint hogy ide költöztek. A lehető legideálisabb helyszín a számukra meg a vendégek számára is. Bár most nem élek olyan közel, mint korábban, de ez nem akadály, hogy bármikor kitekerjek – programtól függetlenül – ücsörgés céljából az újbudai Duna-partra.
Fejlődni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes
A régi Dürerrel végül is volt egy alapvető gond, onnan nézve, ami az elmúlt három évben az új helyszínen történt, illetve történik is: a fejlődés iránya. A Városliget melletti telken egy ponton túl nem lehetett már terjeszkedni, csak vertikálisan, emeletről emeletre felfelé a kertet körbeölelő épületekben, ami – valljuk be – egyfelől kényszermegoldás volt, másfelől pedig korlátos. Újbudán viszont jóval nagyobb léptékben tudnak gondolkodni, mert ugyan már alapból is nagyobb volt a réginél az új, amikor megnyitottak, de látszott, hogy van területileg hova fejlődni, és a határ ha nem is a csillagos ég, de még mindig bőven van hely, ahova újabb és újabb asztalokat lehet letenni. Például az első évben még csak egy kajás furgon állt a vendégek rendelkezésére, most viszont már egy közepes méretű street food udvar, ami jövő nyárra biztosan még tovább fog nőni.
A Dürerre mindig is jellemző volt a fokozatos építkezés. Ötletből sosem volt hiány, inkább a lehetőségek nem álltak mindig összehangban a tervekkel, de aztán előbb-utóbb mindent tető alá hoztak, amit akartak. Amikor a régi Dürer 2008-ban megnyitott a Városliget melletti telken, első körben még csak egy kert volt, amit nem sokkal később követett a kisterem, majd jött a nagyterem, végül, de nem utlsósorban pedig a közepes, és ezzel összeállt az ottani Dürer-képlet. Közben fejlődött tovább a hely, nyitottak egymás után a kajás helyek, egyre több lett az asztal, és maga a kert is csak nőtt és nőtt, ameddig lehetett. Persze ott még állandóan a fejük fölött lógott Damoklész kardjaként a bizonytalanság, hogy egyszer vége lesz a dalnak. Volt, amikor az újságból tudták meg ők is, hogy állítólag bezár a Dürer... Aztán végül nem zárt be, de valljuk be, bizonytalan alapokon állva bár lehet, de nehéz hosszú távra tervezni. Újbudára költözve viszont úgy fest, a bizonytalanság korszakának vége, és ezt érezni is a hely hangulatán meg az ott dolgozókon is. Kisimult arccal mosolyognak rád, amikor rájuk nézel, mint akik hazaértek végre.
Újbudán első körben megnyitottak a kerttel meg az ott álló szabadtéri színpaddal, amihez tavaly társult a kisterem, idén pedig a nagyterem is. Közben fejlődött a street food udvar, lehet grillezni a parton, a legutóbbi Tilos Maratonon pedig egy kisebb szabadtéri helyszínen is lehetett bulizni a kert és a part közti részen. De rövidesen megnyit majd az emeleti galéria a teraszával együtt, ami méreteit tekintve a kis- és a nagyterem között van valahol félúton, és ahol nemcsak koncertek meg DJ-programok lesznek, hanem kiállítások, beszélgetések, civil programok, társasjátékos rendezvények meg kvízestek (ilyenek már most is vannak), és bármi, ami belefér még. Az emeleten egy másik terasz is van, a tetőterasz, ahova akár céges rendezvényeket is lehet vinni. És jövő nyárra tervbe van véve egy újabb nagy italpult asztalokkal-székekkel a Duna partján, tovább nő majd a street food udvar, lehet terjeszkedni több irányba is, például az egykori malomépület felé is. A jövő évi Tilos Maratonra már térképet is adnak a vendégeknek, hogy mindent megtaláljanak.
Paradicsomi állapotok
A Dürerben a semmivel össze nem vethető hangulat és a kertélmény mellett a következetesen alteros programszervezés jelenti a fő vonzerőt. Ugyan nem ez az egyetlen helyszín a városban, ami az undergroundra épít vagy épített, mégis valahogy mindig is itt járatták csúcsra a mainstream ellenében teljesen más utat bejárt zenekarokat, egyestés programokat és fesztiválokat. Innen indult, sőt a mai napig itt van a Fekete Zaj fesztivál téli kiadása, bár nem innen indult, de a Tilos Maraton már elképzelhetetlen más helyszínen, mint a Dürerben – és még hosszan lehetne sorolni az emlékezetes nagyobb programokat. Az is nagyon vonzó a Dürerben, hogy abban az értelemben nem válogat, hogy a metáltól és a hardcore-tól kezdve az elektronikán és az indie-n át a reggae-ig és a hiphopig terjed a skála, vagyis tényleg minden belefér, mert elsősorban az attitűd számít, nem pedig a zenei műfaj. Épp ezért a közönség is vegyes, de a düreresek között nagyon sok a visszajáró vendég, akik akkor is felkeresik kedvenc kertjüket, ha épp nincs nekik való koncert.
Ha az ember szereti a zenét, és sokfélét is hallgat, akkor a Dürer Kert a felfedezések helyszíne lehet a számára. Több olyan hazai és külföldi zenekart láttam először a Dürerben, akikről azt megelőzően nem hallottam, max. fél füllel, és akik azóta már nagyszínpados státuszban vannak. Csak hogy két példát említsek: itt láttam először, a régi Dürer közepes termében, nagyon szellős tömeg előtt a Son Luxot, vagy ugyancsak a régiben, ráadásul a tényleg kicsi kisteremben az akkor még lemezzel sem rendelkező Apey & the Pea-t (akik ma már Lazarvs néven zenélnek). Mivel a Dürernek sikerült a csoda, az, hogy a szemmel látható fejlődés és gyarapodás ellenére nem adták alább, és az eredeti programszervezési koncepcióhoz hűek maradtak (ezt sok más hely nem mondhatja el magáról), nemcsak hogy megmaradt annak az alternatív paradicsomnak, amivé még a Városliget szomszédságában lett, hanem biztosak vagyunk benne, hogy azok is maradnak, sőt még erősödik is a pozíciójuk a jövőben. Ehhez pedig legalább további 15 boldog évet kívánunk minél kevesebb gonddal, problémával és minél több jó bulival, koncerttel, programmal és fesztivállal.
Az alábbiakban pedig 4 olyan embert kérdeztünk a Dürerhez kötődő emlékeiről, aki számára különösen fontos a hely.
Kilián Zoltán (Korai Öröm, Korai Electric):
„A Dürer Kert egy közösségformáló, közösségi kezdeményezéseket felkaroló, azoknak helyt adó tér, ahova bármikor érdemes benézni, mert alapeleme a sokszínűség, az elfogadás. Tavasztól kezdve egészen késő őszig a kert tele van élettel, ami nem csupán koncerteket jelent, hanem számtalan sokszínű civil programot is. A Dürer Kert egy kihalófélben lévő közösségi tér, amely követi, folytatja a nagy elődök (Almássy tér, F.M.K., Tilos az Á, Kultiplex, Gödör klub) értékteremtő szellemiségét, ezért szeretem.”
Minda Endre (Hangmás, Black Bartók, Terrible Ted, Hol Van Ilyenkor a Rendőrség?, Starmans):
„A Dürer már a kezdetektől sokkal többet jelentett számunkra egy sima klubnál, hiszen ugyanabban az épületben, a klub fölött volt a Hangmás próbatermének is otthont adó Keleti Blokk, ahol a Hangmással kezdtünk el próbálni 2008 környékén, aztán ugyanabban a teremben született meg a Black Bartók évekkel később. Két emelettel lejjebb, a Dürerben pedig már a nyitástól kezdve rendszeresen koncerteztünk, számtalan meredek este, buli, fesztivál, lemezbemutató történt ott: Hangmás, Terrible Ted, mindenféle alkalmi formációk, Black Bartók... A költözés után az új helyen is játszottunk, a szabadtéri színpadon, telitalálat volt a helyszínválasztás. Nagyon nagy respekt a szervezőknek, tulajdonosoknak, hogy átmentették a Dürert, és még legalább 15 évet kívánok nekik.”
Varga Balázs Zero (Fekete Zaj):
„Nálam eleinte a Dürer segített enyhíteni a Kultiplex bezárása okozta sokkot, de nagyon örülök, hogy utána gyorsan önálló életre lelt. Nagyon sok műfaj lelt otthonra a Dürerben, és bármikor nagyon jó csak ott lógni vagy akár pingpongozni a random beeső ismerősökkel vagy éppen a stábbal. Ha kedvenc pillanatokat kell felidézni, akkor mindenképpen imádtam az új Dürer kocsmakvízét, amit egyszer meg is nyertünk a tixás csapattal, de a Middlemist Red klubfesztiválján is nagyon sok izgi bandát láttam. A saját klubkoncertek közül talán a VHK-Isten Háta Mögött-buli volt az egyik nagy favorit, de imádtam a Molchat Domát vagy az Anathema düreres buliját is. Amikor 2013-ban a nyári Fekete Zaj is a Dürerbe került (a téli Zaj mindig ott volt), akkor négy napra beköltöztem a Dürer melletti koleszba, hogy ne kelljen hazajárni. Boldog szülinapot, Dürer Kert, találkozunk szombaton, a VHK-n!”
Áron András (Lazarvs, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Trillion)
„Több időt töltöttem a Dürerben, mint az iskolapadban. Nagyon értékes és pótolhatatlan hely az itthoni zenei szcénának, és az embereknek is. Boldogsággal tölt el látni, hogy mennyire szuper lett az új helyszín, remélem, minél több további új emlékeket és élményeket fog adni sokaknak.”