Frizurák, fazonok, parókák, borbélyok – Megnéztük a Kiscelli Múzeum fodrászattörténeti kiállítását

Ha azt mondjuk, fodrászipar-történeti kiállítás, mi jut automatikusan az ember eszébe? Egy olyan ipartörténeti tárlat, ami akkor emelkedik ki a közepesen érdekes kiállítások közül, ha a témához van valami szorosabb közünk, illetve rálátásunk. Amivel nincs semmi baj, viszont akkor benne van a pakliban az is, hogy egy bizonyos körön túl mást nem nagyon fog érdekelni. A Kiscelliben most megnyitott, A jólfésültség története – Fodrászipari forradalom Budapesten című kiállítás viszont elkerüli ezt a helyzetet, ugyanis azon túl, hogy szakmázik is, a létező összes szempontból körbejárja a haj témáját. 

Azon túl, hogy elmeséli a fodrászat intézményének kialakulását, a hajvágási technikák és a felhasznált technológiák korszerűsödési folyamatát, szóba kerül a haj biológiája éppúgy, mint a popkulturális vonatkozások is.

A kiállítás a Kiscelli zegzugos, labirintusszerű Sziklapincéjében található. Amikor leérünk a lépcső aljára, több irányba is elindulhatunk, és hogy mégis merre, az talán nem is számít. A haj és a fodrászat témája meg ami mögötte van, patchworkszerűen bontakozik ki előttünk, és a végére szépen össze is áll, mint egy szép frizuraköltemény, úgyhogy teljesen mindegy, merre kezdjük el. Sőt, ennek a kiállításnak kimondottan jót tesz, ha „összevissza” haladva járunk a termek között, mert így még jobban is működik a meglepetésfaktor. 

Külön fala van a „hajas” verseknek, egy vetítőteremben filmekből összevágott fodrászos jeleneteket nézhetünk, egyébként pedig megállás nélkül duruzsolnak a jórészt régi, jobban vagy csak lazábban a témához kötődő dalok. Rengeteg minden szóba kerül, a magyar punkoktól és a magyar taréjtól kezdve a szelfin és a szelfifrizurákon át egészen a Magyar Bajusz Társaságig meg Günterig, a német taxisofőrig, aki évek óta a legtökéletesebb magyar bajuszt viseli – bajuszvédelmi honfitársaink legnagyobb bánatára. Azt kell hogy mondjam, de talán már ennyiből is sejthető, hogy ennyire szórakoztató kiállításon már régen jártam, gyakorlatilag végigvigyorogtam majdnem az egészet, mert azért vannak szép számmal komoly témák, sőt olyan is, ami megrendítő. Meg inkább a meglepetés meg a pár helyen felbukkanó ötletesség miatt vigyorog az ember, és nem feltétlenül azért, mert vicces. 

Talán az a legelképesztőbb, hogy mennyi minden kapcsolódik a hajhoz, és hogy milyen hatalmas anyagból áll össze a kiállítás, 

pedig úgy sem lenne kicsi, ha csak arról szólna, ami a címéből elsőre következik: Budapest fodrászattörténete. De arról is kapunk képet, hogy miként gondolkodtak eleink a hajról, hogyan bántak vele, mi volt a hajszárító megjelenése előtt, miért vannak különböző hajszínek, és melyiket mi jellemzi. Én például szőke voltam, mielőtt jelentős mértékben megritkult a hajam (jó, az a kicsi, ami még van, az szőke), és a szőkék haja a legsűrűbb, kétszer-háromszor annyi van belőle, mint egy fekete hajúnak – cserébe jóval gyengébb szálú. 

A kiállításon elénk kerülnek egészen döbbenetes meg nagyon érdekes dolgok is. Mint például a Titusz-vágás, ami egy 18. század végi, a nyaknál egészen rövidre vágott női hajviselet volt, ezzel tiltakoztak a guillotine mint kivégzési módszer ellen, ugyanis azoknak a haját is nagyjából hasonlóan vágták le. Később ebből fejlődött ki a bubifrizura. A kiállítás részét alkotja pár képzőművészeti projekt is, mint például Verebics Ágnes Hairy Gang című sorozata, ami olyan nőket mutat be, akik ruhaként használják a hajukat meg a testszőrzetüket. A sztárkultusz is szóba kerül a kiállításon, és az, hogy az igazán nagyoknak még a frizurája is nagyon egyedi és jellemző. A múlt század elejétől napjainkig végig is nézhetjük az arcképeiket és a frizuráikat, nagyon ötletesen, pólókra nyomtatva. 

A Kiscelli Múzeum kiállítása persze elsősorban a (budapesti) fodrásztörténelemről mesél. Hogyan alakult ki, önállósodott és lett egyre népszerűbb, főleg a hölgyek körében, hogyan lett belőle szépségápolás. Hogyan vált el a borbélyság a sebészettől. Milyen frizurák és hajvágási technikák léteznek. Kik voltak a régi idők és a közelmúlt legmenőbb fodrászai, például létezett-e, és ha igen, akkor ki volt a Szécsi Pál által megénekelt Gedeon bácsi, a nők bálványa. Láthatunk berendezett régi borbély- és fodrászüzleteket is. És még rengeteg minden mást, felsorolni is nehéz lenne valamennyit. De nem is akarjuk. Sokkal inkább arra beszéljük rá az olvasókat, hogy menjenek el a Kiscellibe és fedezzék fel maguk a kiállítást, ami egy igazi könnyed nyári kalandnak is felfogható élmény. Utána pedig már teljesen másképp fogunk a fésűre, az ollóra és a tükör előtt állva a frizuránkra nézni.