Keresés EN

budapest

Virágba és zöldbe borult a Margit körút

Csupa virág és zöld lett a Margit körút a Bem mozi vonalától egészen a Széna térig, amitől teljesen megváltozott – természetesen pozitív irányba – nemcsak a képe, de a hangulata is.

A Margit körút nemrég még kimondottan ingerszegény, kihalt, kissé lerobbant és szürke része volt a városnak. Nem volt jó rajta végigsétálni. Aztán az üresen álló épületek és üzlethelyiségek egymás után megteltek, élettel lettek tele, amivel párhuzamosan modern és szép kialakítású utcabútorok is megjelentek a Margit körúton, melynek a zöldítése is megtörtént: ültettek pár fát, virágokat, meg növényeket telepítettek. Most pedig ha az ember végigsétál rajta – mondjuk, a Bem mozi vonalától a Széna térig –, teljesen más hangulatú Margit körúttal találkozik, mint akárcsak tavaly. Arra jártunk, és le is ültünk röviden, hiába a villamosok időnkénti zaja, és hiába folyik építkezés egy szakaszon, nagyon tetszett, amit láttunk és tapasztaltunk. Még kutya-WC is került a területre.

Pár hete pedig így nézett ki ugyanez a szakasz, amikor még virágoztak a színes tulipánok:

Cimkék

Hasonló tartalmak

Fénytűzoltó, FényHÉV, Fényflotta – Adventi járművek a városban

?>

Az adventi időszakot nemcsak a fényben úszó terek, utak és utcák, hanem a fényekkel felturbózott járművek is fémjelzik.

Budapest

136 éves az első fővárosi villamosvonal – Képgalériával köszöntjük a szülinapost

?>

1887. november 28-án készült el a főváros első villamosvonala, amely a Nyugati pályaudvar és a Király utca között haladt. Képgalériával köszönjük meg a járművek több mint százéves munkáját.

Budapest 150 – Bódis Krisztián kedvenc drónfotóival köszöntötte a fővárost

?>

Egészen különleges szemszögből láthatjuk Budapest impozáns épületeit, tereit, pontjait, újra rácsodálkozva, mennyire nagyszerű hely is a városunk.

Csodás fotókon 2023-as budapesti ősz – Képgaléria

?>

Fotósaink bejárták a várost, hogy elkapják a legjobb pillanatokat.

Neked ajánlott

A