Gyerekkorunk egyik legfontosabb helyszíne a játszótér: nemcsak a szocializáció és az ügyességi képességek fejlesztése miatt, de első éveink legizgalmasabb kalandjait is élhettük át, ahol lehettünk indiánoktól kezdve az asztronautáig bármik. Akik a kétezres évek előtt nőttek fel, emlékezhetnek még a mai szemmel már enyhén életveszélyesnek tűnő rakéta-, és gömbmászókák, csattanós libikókák és a bőrt leégető hatalmas műanyag csúszdák világára. A Fortepanra felkerült több ezer kép között akadtunk rá a FŐKERT csodálatos gyűjteményére, amelyik a 60-as évektől a rendszerváltásig mutatja be fotókon keresztül ezt a színes világot. Íme egy válogatás a kedvenceinkből.
A mai napig nagy szenzáció, ha egy különlegesebb játszótér épül Budapesten, pedig ma már válogathatunk mindenféle tematikus, mesehősös, közösségi tervezéses, öko-, vizes és integrált park között, 2008 óta pedig nagyon szigorú EU-s szabályozásnak kell elvileg megfelelnie az összesnek. Ám nem volt ez mindig így. A Fortepanra felkerült, Hlatky Katalin által a FŐKERT-nek fotózott képeken azt is megnézhetjük, milyen is volt régen a legendás Hajógyári-szigeti vagy Gellérthegyi csúszdapark, de sok más gyerekkori emléket is feleleveníthetünk.
A játszóterek kialakulása egészen újkori jelenség, a 19. század végén a nagyvárosok robbanásszerű fejlődésével és az iparosodás egyre nagyobb mértékével együtt jelent meg az igény, hogy kialakítsanak a legkisebbek számára olyan biztonságos területeket, ahol fejleszthetik a képességeiket, és egészséges környezetben is vannak, nem az utcán vagy a sötét udvarokban töltik az idejüket.
Az ügy egyik első szorgalmazója egy lipcsei doktor volt, G.M Scheiber, de világszerte sok követője akadt. Az egyik első budapesti, mindenki számára ingyenes játszótér az állatkert mellett nyitott meg, a korabeli tudósítások szerint nem egy olyan szegényebb sorsú gyerek akadt, aki az első napokban azt se tudta, hogyan kell a hintát használni, mert még nem látott olyat. Az egykor a „gyerekek Eldorádójaként” emlegetett park helyén áll ma a Holnemvolt Vár.
Sokat megtudhatunk a korabeli általános viszonyokról, ha csak belegondolunk, hogy az egyik legnépszerűbb ifjúsági regényben, A Pál utcai fiúkban hol játszanak a gyerekek: a Füvészkertben vagy a grundon, ami még egy éppen üresen álló telek, vagyis ahol éppen helyet találnak, de semmiképpen nem előre kialakított játszótereken.
Budapesten először a városért amúgy is rengeteget tevő, főleg lakásépítési programjáról nevezetes Bárczy István polgármestersége alatt (1906-1918) foglalkoztak komolyabban a játszóterek kialakításával, és különítettek el rá egy jelentősebb összeget a költségvetési keretből. A tervezett tizenhárom játszótér közül azonban akkor csak három épült meg (Marczibányi téri (II. kerület), a Soroksári úti (IX. kerület) és a Simor (ma Vajda Péter) utcai (ma VIII. kerület), az első világháború kitörése miatt.
A mai értelemben vett modern játszóterek az 1920-as évek végén kezdtek el felépülni, az építkezések elő virágkora 1928–1933 között volt. Ekkor már csúszdákkal, homokozókkal, különböző hintákkal, mászókákkal, ivókúttal, öltözővel és nem egy esetben zuhannyal is ellátott parkok épültek, többek között a Gellért téren, a mai II. János Pál pápa téren, a Városligetben vagy az Almássy és Klauzál téren is.
Az a korszak azonban, amiről a legtöbb embernek már van személyes emléke is, a második világháború után kezdődött. Az acél gömbmászókák vagy éppen teve formájú hullámmászókák, betonpadkás homokozók, illetve a görgős, majd a könyökről és térdről a bőrt leégető, de az előbbieknél sokkal hosszabb és hatalmasabb színes műanyag csúszdák ekkor lepték el a várost. Az 1960-as években az Építésügyi Minisztérium egy külön bizottságot hozott létre, akik megtervezték a Városmajorban, a Köztársaság téren és a Diószegi utcában az úgynevezett „kísérleti játszótereket”.
A lakótelepek építésénél is kiemelt szempont volt a közösségi terek megteremtése, itt is sok esetben színvonalas játszóterek épültek, amelyek aztán sajnos a későbbi hanyagság miatt inkább rémisztő helyek lettek.
A beton és acél uralma után jelentek meg a talán kevésbé balesetveszélyes fából épült játékok: palánkvárak, lovacskák, kisvonatok, kötélhágcsós mászókák.
Gyerekként nem foglalkoztunk a miértekkel, de például érdekes, hogy hogyan kerültek a rakétamászókák is ezekre a terekre: nem csak a volt szocialista blokk országaiban találunk űrutazásos tematikát a játszótereken, ezek Amerikában is legalább ilyen népszerűek voltak: az ekkor tomboló hidegháború alatti űrverseny propagandája alól a legfiatalabbak sem vonhatták ki magukat.
De a mai napig kísértenek a málló beton pingpongasztalok, és az idősebbek számára készült hatalmas sakktáblák is még felbukkannak itt-ott.
A mai játszóterekre vonatkozó szabályok 1999-ben léptek érvénybe, a szórt kavicsot felváltó gumiborítás és a műanyag vagy fa ügyességi pályák és mini kalandparkok megjelenése is ekkortól datálható. De azért a mai napig még itt-ott belefuthatunk a régi, szinte elpuszíthatatlan anyagokból készült játszóterekbe is, amire ugyan a saját gyerekeinket nem szívesen engednénk már fel, de talán a mindent megszépítő nosztalgia miatt ma is megdobban a szívünk egy cicamászóka láttán.
