Törökbálint ugyan nem a világ vége, de ha bringával tervezünk elmenni oda, hogy megnézzük és körbetekerjük a városszéli, gyönyörű környezetű tavat, akkor az komoly feladatot állít elénk. Az út hosszú, helyenként tekergős, és van benne emelkedő, kis terepbringázás, de azért kerékpárút is akad, például a Budapest–Balaton bringaút egy rövid szakasza. Előre mondjuk: a túra minden nehézsége, kényelmetlensége ellenére is bőven megéri a befektetett energiát. Ám ha valaki nem akar sokat dolgozni az élményért, vagy lusta, hogy oda-vissza letekerje a távot, annak adunk pár túrakönnyítő tippet.
Tekergés Újbudán
A Budapest mellett fekvő kisvárost autóval, vonattal vagy busszal könnyedén elérjük, bringával azonban egészen más a helyzet. Akár vezethetne Törökbálintra nyílegyenes kerékpárút is, de egyelőre nem vezet – majd ha kész lesz a Budapest–Balaton. Úgyhogy ha úgy döntünk, hogy csak azért is kerékpározva jutunk el a tóhoz, akkor arra alaposan fel kell készülnünk: ezt az utat érdemes előre megtervezni, hogy ne tévedjen el az ember és pontosan érjen célba. Bár van több bringautas szakasza is a tóhoz vezető túrának, a többi viszont térképes segítséggel oldható meg a legegyszerűbben, amit pedig nem árt előre tanulmányozni, pláne ha nem ismerjük a környéket.
Első körben Kamaraerdőt kell megcélozni Újbuda szélén. És ezen a ponton adunk egy könnyítési lehetőséget. Kamaraerdőbe villamos is visz, amin ráadásul szállítható kerékpár is, ezért ha nem akarunk Újbudán keresztültekerni, hol bringaúton haladva, hol pedig egyik utcából a másikba kanyarodva, hogy elérjük Kamaraerdő nyugalmát, akkor fel is szállhatunk utunk egy pontján a 41-es villamosra, ami a Bécsi úttól indulva, keresztül a III. és az I. kerületen, a XI.-be és Kamaraerdőbe tart. Bár oda kitekerni komoly bevállalás, de legalább mozgunk és kicsit megismerjük a XI. kerületet, ha netán addig nem ismertük volna. A kelenföldi vasútállomástól Budaörs felé végig bringaút vezet, de mehetünk a Kőérberki úton is, és akkor előbb Kamaraerdő budapesti részéhez érkezünk meg.
Úttalan utakon, kerékpárutakon
Kamaraerdő közkedvelt kirándulóhely, mi is írtunk már róla. Most csak annyit, hogy – mint utaltam is rá az előbb – két részből áll: van a budapesti és a budaörsi Kamaraerdő. Mi az előbbi irányából (a Kamaraerdei úton át) az utóbbi felé tartunk, és utunk egy szakaszon becsatlakozik a még épülő Budapest–Balaton bringaútba is, ami kimondottan felüdülés a hepehupás, kavicsos földutak meg a kevésbé jó állapotú betonutak után. Szinte tükörsima, és végre ismét szabadon suhanhat az ember. És itt álljunk meg egy pillanatra! Ezen a pontján a túrának, amikor odaérünk Törökbálint külterületi, de lakott részére, Törökbálint-Pistályra, egy választás áll előttünk: folytatjuk utunkat a bringaúton és azon keresztül gurulunk be Törökbálintra, vagy letérünk róla egy jó állapotú mellékútra és ide-oda kanyarogva, jobb és rosszabb minőségű utakon, emelkedőkön és lejtőkön át érkezünk meg a célponthoz, a tóhoz.
Horgásztó a város szélén
A törökbálinti kerekezést megnehezíti, hogy a város dimbes-dombos területen fekszik, úgyhogy van benne pár emelkedő, de értelemszerűen legalább ennyi lejtmenet is. Ha kihagyjuk a bringaúton való Törökbálintra jutást, megismerkedhetünk a város különböző részeivel – amennyiben erre támad kedvünk. De ha nincs, akkor irány egyenesen a tó, ami a város szélén fekszik. Egy körforgalom és egy bevásárlóközpont mellett visz el az út, ami konkrétan a tó partjára vezet. A Törökbálinti-tó egy 7 hektáros, példásan rendben tartott területen fekszik. Egyszerűen jó érzés körbesétálni vagy körbetekerni a tavat. Teljesen azért nem lehet, egy tényleg kis szakaszon egyelőre nem lehet átmenni, de a kör így is majdnem megvan.
A tó északi partja a horgászoké, ez nincs kiépítve, a part mentén futó földút csupa hepehupa, és ennek az oldalnak a mentén fut az M1-es autópálya, de abból szerencsére szinte alig érzékelni valamit, mert fás-bokros rész vágja el a víztől. Így maximum hallhatjuk az autókat, de látni egyet sem látunk. A kiépített déli oldalon bringa- és sétaút fut egymás mellett, van piknikezésre alkalmas füves hely is bőven, és hogy tiszteletben tarthassuk a horgásztó parkját rendben tartók munkáját, jó pár szemetes is a rendelkezésünkre áll. Ha nem akarunk a fűre heveredni, néhány pad vár ránk a sétányon, azokra is letelepedhetünk. Nyugodt vidék a Törökbálinti-tó és környéke, egy könyvvel vagy csak a gondolatainkkal is megülhetünk a partján. Feltölt és átmos, de hát általában ezt teszi a víz és annak közelsége.
A tó mellett találunk egy igazán szürreális építménykomplexumot is, a Tópark nevű, félbehagyott lakóparkot, ami mediterrán hangulatával egészen különös látványt nyújt a semmi közepén, az M1-es autópálya és a tó mellett, melynek egyik sarkában épült fel. Így, hogy csonkán maradt, egész szemrevaló, mert nem nagy. Ha már ott voltam, be is bicajoztam a lakópark egybefüggő házai közé. Bár van bent kávézó, néhány üzlet, és természetesen lakói is vannak a Tóparknak, mégis olyan hatást kelt, mint egy üres díszletváros vagy egy magára hagyott üdülőfalu az óceán partján. Őszintén szólva, nem vagyok a lakóparkok nagy barátja, de a Tópark mégis – a már említett csonkasága miatt és azért, mert tényleg szinte a semmi közepén épült – szerethető. Remélem, a filmesek egyszer felfedezik maguknak.
A cikk végén és a visszaút kapcsán elárulom, hogyan lehet ezt a túrát a legegyszerűbben és legkényelmesebben megúszni. A vonat megáll Törökbálinton, az állomás pedig a központban van, és a horgásztótól sem esik messze. A Déli vagy a Kelenföldi pályaudvaron szállhatunk fel rá, ahonnan pár perc alatt ér oda Törökbálintra. Az állomástól meg nagyjából 10 perc a tó. És ez vissza is igaz. Ha nagyon kifáradunk a túra végére – feltéve, hogy odafelé végig bringával teljesítettük a távot –, visszafelé lelkiismeret-furdalás nélkül szállhatunk fel a vonatra a bringánkkal együtt. Ám ha mégis lenne bennünk rossz érzés, szálljunk le Kelenföldön, és onnan bringázzunk haza.
