A Bp BARbq éppen az a márka, ami folyton-folyvást megújul, fejleszt, és annak ellenére, hogy 2016 óta űzik-hajtják megállás nélkül, nincs elfáradva. Az Akácfa utcai étterem után jött a Terrace idényszerűen a Rómain, most pedig érkezik egy új, szintén a budai oldalon lévő helyszín, és átalakul a választék is. Pánikra nincs ok, a csodás húsok maradnak, csak éppen még több faszén felhasználására állt át Serényi Zsolt és Urbán Roland, és megsúgjuk, egy kis balkáni virtust is hoznak mostantól.

Lassan, de biztosan csak eljön már a tavasz. Ez az április tényleg bolondos, amikor kicsit is finomabb az idő és kellemesebb a hőfok, a felhők is megérkeznek, a napsütés mellé pedig didergés és szél jár. Ettől függetlenül a Bp BARbq már megkezdte az idei szezonját a Rómain, figyelvén arra, hogy a kiélvezhetetlen napokon ne menjenek üresjárattal: erről mindig világosan kommunikálnak a Facebookon. 2020 óta várják a vendégeket a Duna mellett is, ráadásul a rómais fősodortól egy picit távolabb, de még vadregényes, fűzfás környezetben, rálátással a főváros folyójára. Mindig jó náluk lazulni, gyerekkel, kutyussal érkezni és akár bringát kötni a bejárathoz, hogy aztán pár órára kizárjuk magunkat a pörgésből és együnk-igyunk, természetközelben. 

Idén úgy döntöttek, hogy a jelszó a faszén lesz a Terrace felhozatalát illetően (is), és Adorjányi Máriusz segítségével, sok tervezés után egy sűrűbb rácsozású, balkáni jellegű grillt telepítettek a Rómaira. Mit jelent ez? Leginkább azért fontos a vendégélmény szempontjából, mert ami eddig rostlapon készült (megjegyezzük, úgy is klasszak voltak!), az most átkerül a faszenes grillre. Ha pedig faszén és direkt hő, az azt jelenti, hogy mindenben ott lesz az az illékony fűszer, amiért a legjobban szeretjük a nyárestéket. A faszén ízét, a másféle pörzsanyagot tényleg nem lehet máshogy imitálni, még a legtechnikásabb rostlapos sütéssel sem. 

A burgerek például szintén ezen a balkáni típusú rácson sülnek, ahogy például egy pljeskavica jellegű bárányos főétel is (padlizsánkrémmel, ajvárral, tzatzikivel, salátával és grillen pirongatott pitával). A fiúk elárulták, hogy még a steakkrumplit is egy faszénen készített egybesütött burgonyakülönlegesség váltotta fel. A péksüteményeket is az izzó szén fölött pirítják, ez pedig elhozza a szalonnasütések nosztalgikus ízét.

További újdonság a III. kerületben: egy igazi ofszetszmókerrel is bedurvultak. Ezek azok a lokomotívra hasonlító szerkezetek, amelyeket a vérbeli texasi gasztrorealitykből ismerünk. A nagy szakállú, füsttől szédült fickók legkedvesebb pajtásai ezek az autentikus vasak. Ha úgy tetszik, ennél hagyományosabb amerikai BBQ-technológia nincs is. Ha a BBQ Pitmasters és a BBQ Pit Wars műsorokon szocializálódtunk a témában, akkor az ofszetszmóker ismerős lesz!

Nagy hír továbbá, hogy a Bp BARbq még egy budai helyszínen elérhető lesz már most szombattól (április 22-től): a Hello Buda gasztrotérbe költöznek be egyéb más izgalmas új szereplők mellett, akik kilétét egyelőre nem fednénk fel. De Zsolt, Roland és a mindig omlós és füstös húsok is megérkeznek a Törökvész útra, hogy Erzsébetváros és a III. kerület után a II.-ban is felszálljon a füst, és eltelíthessenek a szuper fogásaik. Szerencsére itt is minden adott a szabadtéri szmókerezéshez, nem kell a négy fal közé zsúfolódni. 

Címkék