Nincs olyan sok hely a városban, ahol lehetőségünk van jobban megismerni a roma kultúrát, olyannal pedig még mi sem találkoztunk, ahol egészen úgy érezhetjük magunkat, mintha mi magunk is a családhoz tartoznánk. A Dohány utcai Like the Gypsies kultúrklubban pontosan ez történt velünk: két órára kiszakadtunk a valóságból, és bekerültünk egy több száz éves kultúra varázslatos világába.
Ahogy beléptünk, rögtön áldásban részesültünk, jobban mondva ittunk, hiszen,
Ahogy beléptünk, rögtön áldásban részesültünk, jobban mondva ittunk, hiszen,
mint kiderült, amint valaki vendégségbe jön hozzájuk és átlépi a küszöböt, addig nem mozdulhat, amíg ezt meg nem issza. Mi fekete cseresznyéből készült likőrrel pecsételtük meg ottjártunkat, és ekkor még egyáltalán nem sejtettük, mibe is keveredtünk. Terített asztalok vártak minket, ahol a házi tepertőtől és kolbásztól kezdve a fokhagymás bodagig minden volt, a java, vagyis a csirkepaprikás túrós csuszával csak ezután érkezett.
Számunkra, akik a harmincas éveink elején járunk, elsőre szokatlan volt, hogy az ételt élő zene kíséri, de a kezdeti megszeppenés után könnyeden falatoztunk, miközben a muzsikusok hegedűn, harmonikán és cimbalmon játszották a kávéházi zenét. A program legjobb része kétségkívül az volt, amikor vendéglátóink a kezünkbe adták a kanalakat és ceglédi kannákat, és közösen zenéltünk, majd együtt táncoltunk és énekeltünk. Persze a kétórás program nemcsak játék és mese, hanem a kultúrtörténetből is kapunk egy rövid ismertetőt, többek között megtudjuk, honnan ered a romani és a gypsie elnevezés.
Izgalmas volt belecsöppenni a roma kultúrklub életébe, ahol a kétórás programon túl a későbbiekben felolvasóesteket, kisebb koncerteket és beszélgetéseket is tartanak majd. Csak azt az egy dolgot sajnáljuk, ami számunkra is a sajtótájékoztató végén derült ki, hogy az egész a külföldieknek szól.
