Keresés EN

látnivalók és kultúra

Pesten innen, Budán túl – A budapesti Csikágót mutatjuk be podcastünk első epizódjában

Hogyan váltotta fel a káposztaföldek helyét egy városnegyed? Milyen szerepe volt a Keleti pályaudvarnak és a millenniumi építkezéseknek Külső-Erzsébetváros fejlődésében és Csikágó létrejöttében? Egyáltalán, honnan jön a rejtélyes név, és tényleg olyan hírhedt a környék, amilyennek elsőre gondolnánk? A Pesten innen, Budán túl podcastünk első epizódjában Kolocz Dóra történész, muzeológussal beszélgettünk Csikágó történetéről, de helyi arcok is megszólalnak. Ha érdekel a környék, tarts velünk, és fedezd fel Csikágót!

Elég híres negyed a Keleti pályaudvar mögötti, bérházas Csikágó, aminek létezéséről, bevallom, én egyetemista koromban hallottam először, egy regény kapcsán. Békés Pál Csikágó. Gangregény című kötete izgalmas lenyomatát adja a Thököly út – Dózsa György út – Damjanich utca – Rottenbiller utca által határolt területnek, ráadásul a 19. századi építkezésektől kezdve 1956-on át egészen napjainkig felöleli a történetét. A Pesten innen, Budán túl című podcastünk első epizódjában mi is igyekszünk izgalmas történeteket felvillantani a VII. kerület hírhedt – valóban az? – Csikágójáról.

Csikágóról szóló epizódunkban Kolocz Dóra történész, muzeológussal járjuk körbe a negyedet a török időktől napjainkig. Beszéltünk arról, hogyan parcellázták fel Külső-Erzsébetváros káposztaföldjeit, hogy nagyjából két év alatt létre is jöjjön a megtervezett új városnegyed, ahogy arról is, hogy kik költöztek be Csikágó körfolyosós lakásaiba.

Megfejtettük a név eredetét, utánajártunk a Százház utca hírhedt házainak, de mint megtudtuk, a Nefelejcs utcában is volt egy hasonlóan rossz hírű épület. Érdemes meghallgatni az epizódot, mert Róth Miksáról és a műhelyéről, valamint Csikágó kulturális életéről is beszélgetünk benne.

Minden utcasarkon vár minket egy cseppnyi történelem, de a régi időkön túl a negyed kulturális és közösségi élete a mai napig virágzik. Hogy mitől olyan különleges Csikágó, arról a negyed kulturális tartópilléreit kérdeztük: Sike Orsit, a Greetings From Csikágó bloggerét, Deutsch Pétert, a Bethlen téri zsinagóga rabbiját és Szögi Csabát, a Bethlen téri Színház művészeti vezetőjét.

Aki séta közben egy kis pihenésre, feltöltődésre és finom kávéra, ételekre vágyna, annak ajánljuk az Ivy coffee, a Linka és a The Goat Herder helyeket, ahogy a Rottenbiller utca túloldalán álló, a Csikágótól kicsit kívül eső, mégis idetartozó Kalicka bisztrót.

A podcast az Index.hu támogatásával és a Betone Studióval együttműködésben készült.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Látnivalók és kultúra

Budapest Szubjektív – Németh Juci

?>

Interjúsorozatunkban Németh Juci énekesnőt kérdeztük a Budapesthez fűződő viszonyáról.

Szponzorált

A The New Yorker mintájára itt a The Budapester – 151 illusztráció mesél a fővárosról a Városháza udvarán

?>

151 illusztráció idézi fel a budapestiek városi élményeit a The New Yorker hetilap borítóinak nyomán, a grafikákat a Városháza parkban nézhetjük meg.

Kultúra

Fűri Judit előadása a Városmajori Jézus Szíve-templomban

Fűri Judit üvegművész–restaurátor december 2-án a Városmajori Jézus Szíve-templom díszüvegablakainak restaurálásáról és rekonstrukciójáról tart izgalmas előadást.

Neked ajánlott

A