Bejártuk a Bethlen tér eldugott zsinagógáját

Az elmúlt időszakban nemegyszer megfordultunk és sétálgattunk a Keleti pályaudvar közelében elterülő Csikágóban, felfedeztük az utcáit és a régi házait, ahogy a történetét és a jelenét is megismertük. A miérteket egyelőre titok övezi, amit hamarosan elmesélünk nektek, viszont egy ilyen Csikágó-beli kalandozás során találtuk magunkat szemben a Bethlen téri zsinagógával, amit elsőre észre sem vettünk. Ez nem véletlen, ugyanis az épület nem az utcaszinten, hanem annál lejjebb van, úgyhogy senki ne érezze rosszul magát, ha a Bethlen Gábor utcán vagy az István utcán sétálgatva még nem vette észre a templomot.

Az István utca 15. szám alatti zsinagógát a mellette lévő Izraelita Siketnémák Országos Intézetének épületében alakították ki 1932-ben, a legnagyobb zsinagógaépítészünk, Baumhorn Lipót és veje, Somogyi György tervei szerint. Baumhorn pályafutása alatt 19 teljes zsinagógát és 10 zsinagógaátépítést tervezett, mint a Dózsa György úti, a Páva utcai vagy a szegedi Új zsinagóga (ez Európa 4. legnagyobb zsinagógája), a Bethlen téri volt élete utolsó munkája.

Az 1920-as évek végén merült fel a hívekben az igény egy zsinagógára, ugyanis a környéken egyre nagyobb számban éltek zsidók, akik egyszerűen már nem fértek be az intézetben kialakított kisebb imaházba. Az eklektikus épületet egyébként még 1876-ban tervezték, annak köszönhetően, hogy Fochs Antal jelentős összeget adományozott végrendeletében a siketnémáknak való épület felépítésére. 

Arról, hogy itt egy zsinagóga van, a főbejárat felirata árulkodik leginkább, de gyanútlan járókelőként nem biztos, hogy a héber írás láttán elsőre eszünkbe jut a templom funkció. Mivel nem valószínű, hogy minden olvasónk tud héberül, segítünk, hogy a bejárat felett a 118. zsoltár 20. verse, vagyis „Ez az Úrnak kapuja” olvasható. Deutsch Péter rabbi elmondása szerint a szöveg lényege, hogy a zsinagógába, az örökkévaló házába bárki beléphet, felekezettől függetlenül, hiszen mindenkit szeretettel várnak, aki megnézné a zsinagógát, vagy csak kíváncsi arra, milyen egy zsidó istentisztelet.

Érdemes a főbejáraton keresztül belépni a zsinagógatérbe, ugyanis innen a legjobb és a legszebb a rálátás a tóraolvasóra és a tóraszekrényre. Utóbbiban zárt ajtók mögött lapulnak a legszentebb kegytárgyak, a tóratekercsek, amelyeket ezüsttárgyakkal és színes kendőkkel öltöztetnek fel, ezzel is jelezve az értéküket. Az istentiszteleten ezeket kihozzák a szekrényből a bimához (a zsinagógatér közepén elhelyezett lépcsős emelvény, ahol a Tórát felolvassák), levetkőztetik, majd felemelik, hogy az egész közösség láthassa, a rabbi ezután olvassa a heti szakaszt – héberül. Fontos megjegyezni, hogy a bima a status quo ante zsinagógákban – amilyen a Bethlen téri is – középen helyezkedik el, míg a neológokban (például a Dohány utcai zsinagógában) elöl.

A Bethlen téri zsinagóga rabbija még azt is megsúgta nekünk, hogy ő már az imádkozást is középen végzi, mert így a nőket is jobban be lehet vonni a szertartásba, akik ma már hátul, egy áttetsző függönnyel elválasztott részen ülnek. Ők eredetileg fent, a karzaton foglaltak helyet, de miután a 80-as években újraindult a zsinagógában az élet, és a háború előtti évekhez képest lényegesen kevesebben vesznek részt istentiszteleten, a nők leköltöztek a földszintre. Ám a nagy ünnepekkor előfordul, hogy úgy megtelik a zsinagóga, hogy csak a karzaton férnek el. Mi még egykor beépített pótszékeket is találtunk fent, ugyanis régen olyan népes volt a környéken a zsidóság, hogy alig fértek be a templomba.

Ahogy körbenéztünk, megakadt a szemünk a színes ólomüveg ablakokon, amelyek a zsidó ünnepekhez és a zsidó naptárban valamelyik emlékezetes naphoz kötődő szimbólumokat ábrázolnak – érdekesség, hogy a hanuka hiányzik. Bármennyire evidens lenne is Róth Miksa személye, az ablakok nem az ő, hanem Knopp Ferenc műhelyében készültek.

A 18 ablakot az elmúlt években restaurálták, és tervben van, hogy a karzathoz felvezető lépcsőház dísztelen ablakának helyére készíttetnek egy színes ablakot, amelyen a hanuka szimbólumai lesznek láthatók. Ha jobban szemügyre vesszük az ablakokat, akkor láthatjuk, hogy mindegyiket egy-egy család adományozta a templomnak valamely rokona, szerette emlékére, és minden évben van olyan család, amelyik Izraelből, Amerikából vagy Angliából csak azért érkezik, hogy ezeket megnézze. 

A Bethlen téri zsinagóga mindig is egy közösségi hely volt, szerepe pedig a II. világháború alatt és után is elég jelentős volt. 

Budapest felszabadulása után az épületben a Deportáltakat Gondozó Bizottság működött, akik a visszaérkező túlélőket segítették, ruhát, ételt és útiköltséget adtak mindenkinek, hogy hazajuthassanak.

A háború után megindult a közösség újjászervezése, a rabbik legfontosabb küldetése ekkor az volt, hogy a lehető leggyorsabban segítsék újraindítani az életet és összehozni a családokat. A Bethlen téren ekkoriban rengeteg esküvő volt, volt olyan nap, hogy 4-5 szertartás is lement, ezeket rendszerint a kertben tartották, ahol ma már egy kis játszótér várja a híveket, ugyanis a jelent már a gyerekzsivaj jellemzi. Aki részt vesz egy Bethlen téri istentiszteleten, az tapasztalni is fogja, hogy az elmélyült csend helyett itt bizony valamennyire hangzavar van, de itt ez a természetes.

„Egy imahelyet, egy zsinagógát meg kell szerettetned az emberekkel, ezt csak úgy lehet, ha nem várod el, hogy néma csend legyen, itt nincs is ilyen. Nyitottnak kell lennünk az emberekre és a világra is” – mesélte Deutsch Péter rabbi, amikor a zsidó istentiszteletekről kérdeztük. Azt is elmondta, hogy a gyerekek első kérdése rendszerint az, hogy lehet-e enni a zsinagógában – igen, kivéve ima közben. A Bethlen téri zsinagóga ma már nemcsak egy imahely, hanem közösségi centrum is, ahol mindenki otthonosan érezheti magát, sőt, istentisztelet után még egy közös nagy ebéd is várja a híveket.