A közel 150 éves Országos Rabbiképző története – Egykor Ferenc Józsefről nevezték el, ma akkreditált egyetem

A VIII. kerületi Palotanegyed (vagy egykori népnyelvi elnevezéssel: a Mágnásfertály) utcáin sorban állnak a főváros aranykorában, a Monarchia évei alatt historizáló stílusban épült házak, paloták. Közülük egy a Scheiber Sándor utcában található, letisztult külsejű épület, ami alapvetően neoreneszánsz stílusú, de szecessziós és orientalista elemek is fellelhetők rajta. Ez az utóbbi stílus az építészetben a „mesés” Keletet idéző, elsősorban ázsiai elemek átvételét jelentette, ilyen stílusban épült meg például a Dohány utcai zsinagóga vagy a mór jegyeket mutató Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga. A Scheiber Sándor utcai épület szintén szorosan kapcsolódik a magyar zsidósághoz; mint Rabbiképző Intézet nyitotta meg a kapuit, ezt a feladatát 1877 óta folyamatosan ellátja, a tanítás csak egyetlen évben, 1944-ben szünetelt. Az iskola történetéről Háberman Zoltánnal, a ma Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem néven működő intézmény tanszékvezető egyetemi docensével beszélgettünk.

Válasz a polgári kor igényeire

A Rabbiképző története, megszületésének körülményei nagyon szorosan összefonódnak a 19. századi polgárosodás folyamataival. A zsidók jogfosztott helyzete Magyarországon (is) a liberalizmus eszméinek terjedésével kezdett megváltozni, a reformkorban a különböző rendi országgyűléseken sorra előkerült az emancipáció, vagyis a jogegyenlőség kérdése. A polgárosulás folyamatait így a zsidó lakosság lelkesedéssel fogadta, közülük rengetegen vettek részt az 1848–1849-es szabadságharcban. „Honszeretetük” elismeréseként 1849 nyarán a nemzetgyűlés kimondta a jogegyenlőséget, de ez a törvény soha nem lépett életbe a szabadságharc bukása miatt. Végül a kiegyezés után közvetlenül, 1867-ben valósult meg a zsidó emancipáció, a zsidók egyenrangú állampolgári jogokat kaptak a keresztényekkel, 1895-től pedig bevett vallás lett.

A magyar zsidók egy nagy része így elkötelezett volt a magyar állam, az általa képviselt liberalizmus és általában a magyarság irányában. Ekkor jelent meg a valláson belül (igazi hungarikumként) a neológ irányzat. A zsidók sok külsőségben alkalmazkodtak a többségi társadalomhoz, például öltözködésben, haj- és szakállviseletben, illetve a zsinagógákat is több tekintetben keresztény templomok mintájára építették. Ebben az időszakban a zsidók körében megjelent egy erős magyar identitástudat, többek között ennek köszönhető, hogy a tízévente megtartott népszámlálások rendre kimutatták: a magyarok aránya egyre növekszik az országban. Az asszimilációs folyamat része volt a modern rabbiképzés megteremtése. A közép- és a kora újkorban ez az úgynevezett jesivákban történt, itt tanulmányozták a Tórát és a Talmudot, a neológok viszont mást is szerettek volna, igényeiknek nem felelt meg az ortodox közösségek zárt világa és iskolái.

A legenda szerint a Rabbiképző abból a pénzből épült, amit a magyar zsidó közösség büntetésként fizetett a Habsburg állam felé, 

amiért tevékenyen rész vettek a szabadságharcban. A történet részben igaz, hiszen aktivitásukért valóban hadisarccal sújtották őket Világos után, de a Rabbiképző nem ennek a visszafizetésből épült, a hadisarcot később egy iskolaalappal helyettesítették. Az intézmény valamiféle átmenet volt a jesivák és az egyetemek között. A hallgatóknak kötelező volt a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán doktori címet szerezni, ez volt a feltétele a rabbivá avatásnak. Az intézményben magas szintű, modern vallástudományt oktattak, később pedig egy gimnáziumi rész is nyílt, ez volt az úgynevezett „alsó tagozat”.

Háborús évek, deportálások

A két világháború között egyre több és egyre súlyosabb jogsérelem érte a magyar zsidókat, de a Rabbiképző (1917 és 1944 között Ferenc József Rabbiképző néven) működni tudott egészen a német megszállásig, 1944. március 19-ig. Az épületben ekkor egy internálótábort rendeztek be, ahol nagyon sok rabbit is fogva tartottak, innen szállították őket valamelyik haláltáborba. Adolf Eichmann a Margaréta hadművelet után pár nappal érkezett Magyarországra, azzal a céllal, hogy a deportálásokat megszervezze. A „náci birodalom fő hóhérja” kifejezetten jártas volt a zsidó kultúrában, és tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a Rabbiképző könyvtára milyen magas kulturális értéket képvisel. Azt a beteg célt dédelgette magában, hogy a háború után létrehozzák majd a „kihalt fajok múzeumát”, ahol többek között a zsidók által használat tárgyakat is kiállítják. A Rabbiképző könyvtárának kimagaslóan értékes és régi darabjait teherautókra rakták e célból, és elindultak velük Németország felé. A könyveknek kalandos sorsuk lett, soha nem érkeztek meg Berlinbe. Végül egy prágai könyvtárból kerültek elő, onnan szállították vissza őket Magyarországra. Az intézményt további károk is érték a háború alatt: bombatalálat érte a tetőszerkezetet, egyes könyvekben golyónyomokat találtak, mivel a nyilasok a termekben lövöldöztek, de maga az épület viszonylag épségben vészelte át Budapest ostromát.

Nemcsak magas szintű, de családias és elfogadó is

A háború alatt a magyar zsidóság hatalmas veszteségeket szenvedett, amit még az is tetézett, hogy körükből sokan 1956-ban elhagyták az országot. A kommunista vezetés nem zárta be a Rabbiképzőt, hiszen ezzel akarta prezentálni azt, hogy mekkora tolerancia és szabadság uralkodik az országban. A hallgatók és az oktatók létszáma nagyon lecsökkent, de még így is Kelet-Európa egyetlen rabbiképzője volt. 1950-ben került az intézmény élére a nyelvész és irodalomtörténész végzettségű rabbi, Scheiber Sándor, aki hosszú évekig töltötte be a vezetői posztot. Az ő munkássága nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a traumatizált zsidó közösség újraéledjen, bár ezt a korban csak marginalizált módon tehette. Közösségszervezés szempontjából fontosak voltak a péntek esték, a 60-as években a Rabbiképző épületében gyűlt össze a főváros zsidó fiataljainak és értelmiségének egy jelentős része.

A rendszerváltás után fellendülés következett Schweitzer József főrabbi vezetésének köszönhetően, de Schőner Alfréd igazgatósága alatt vált az intézmény egyetemmé, Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem néven. Szintén 1989 után alakult meg (vagy éppen alakult újra) több zsidó iskola, ahol szükség volt judaisztikatanárokra, illetve a zsidó szociális intézmények megjelenése miatt a diplomás szociális munkások képzésének az igénye is megjelent. Az intézményben ma a rabbiképzésen, a judaisztika és a szociális munkás szakon, illetve a Doktori Iskolán kívül van felekezeti közösségszervező szak és zsidó kultúrtörténet mesterszak. A Rabbiképző létszámát tekintve kicsi egyetem, nagyjából 200 hallgatója van, közöttük sokan nem zsidó vallásúak. Ők a befogadó és családias hangulata miatt választották a Scheiber Sándor utcai intézményt.