Végre-valahára megérkezett a jó idő, úgyhogy gondoltunk egyet, és megnéztük a Bölcső-hegyi kilátót, de mivel a hegy tetejére viszonylag rövid idő alatt fel lehet érni, ezért összeraktunk egy kb. 10 kilométeres körtúrát – ha már kimozdulunk a városból, kiránduljunk egy jót alapon. A környéket Google Mapsen bogarászva teljesen jó ötletnek tűnt az Anna-völgyi vízesés, a Dömör-kapu, a Lajos-forrás, a Bölcső-hegyi kilátó és a Cseresznyés-völgy célpontokat egy útvonalra felfűzni – félreértés ne essék, nagyon is szuper kirándulás ez, csak a téli álom után lehet, hogy egy könnyedebb túrával kellett volna indítanunk.
A Szentendre közeli Dömör-kapu kedvelt kirándulóhely, és kezdhettük volna mi is innen a hegyre felvezető utunkat, de kíváncsiak voltunk a közeli Anna-völgyi vízesésre, úgyhogy egy kicsit lentebbről, a Lajos-forrási elágazástól vágtunk neki a túrának. Egy széles, lebetonozott útról tértünk le a Bükkös-patak partjára, és annyira elmerültünk a csobogó vízben és zúgókban, hogy észre sem vettük, hogy
az út másik oldala honvédségi terület, ahová nemcsak nem ajánlott belépni, de egyenesen életveszélyes, úgyhogy figyeljünk a táblákra és jelzésekre.
az út másik oldala honvédségi terület, ahová nemcsak nem ajánlott belépni, de egyenesen életveszélyes, úgyhogy figyeljünk a táblákra és jelzésekre.
A madárcsicsergés mellett tehát puskaropogás adta a majd 4 órás túránk aláfestő zenéjét, amitől néha kicsit úgy éreztük, hogy közeledik felénk a front. Valójában csak a katonai lőtér zaját hallottuk. Az Anna-völgyi vízeséshez a híd melletti keskeny lépcsősor vezet, és elég a patakot követni, meg a kihelyezett madárodúkat, főleg, mert turistajelzést nem fogunk találni. A vízesést egyébként érdemes hóolvadáskor vagy eső után felkeresni, mert akkor a lassú folydogálás helyett a sziklákról lezúduló vízben lesz részünk, ami, valljuk be, kicsit izgalmasabb.
A patak mentén végighalad egy kitaposott ösvény, célszerű ezen menni, de minket ennél jobban csábított a kiszáradt patakmeder és a mohás sziklák, ezeken lépegetve igazi felfedezőknek éreztük magunkat. A Bükkös-patakon egyébként több kisebb vízesés is van, séta közben pedig jó pár kőfalmaradványt fogunk felfedezni, ezek valószínűleg az egykori vízimalmok nyomai.
A kövek között hol eltűnő, hol előbukkanó patak mentén haladunk egy jó fél órát, és amikor a szakasz végét jelző hídhoz érünk, induljunk el a mellettünk kicsit fentebb haladó autóút felé, ami kényelmesen elvezet a következő célpontunkig, vagyis a Dömör-kapu-vízesésig.
A Dömör-kapu vadregényes környezete és a közeli szurdokok még őrzik nevének eredetét: a sziklás szorosoknál előforduló vaskapura utal. Ma már csak az andezitsziklákról legördülő víz utal a valamikori környezetre, mert az 1920-as években nyitott andezitbánya kitermelése során a szoros nagyjából megszűnt létezni.
Az aszfaltúton kényelmesen sétálva a zöld + jelzést kövessük, majd egyszer csak balra egy keskeny ösvény vezet le a patakhoz, ahol a köveken átugrálva érjük el a meredek csapást, ami felvisz a Bölcső-hegyi kilátóhoz vezető útra. Miután felértünk, érdemes egy kicsit megállni és kifújni magunkat, mert innentől kezdve elindul a hegymenet, és a könnyed túra átvált aktív erőkifejtéssé.
Aki eddig a csípős hidegre és a korai sötétedésre hivatkozva nem nyomott még le több kisebb túrát, az valószínűleg percenként felteszi az „Ott vagyunk már?” kérdést, mint Szamár a Shrekben, és hihetetlenül boldog lesz, amikor megpillantja a fák közül kikandikáló kilátót – ahogy akkor is, amikor a Lajos-forrást elérve megáll az emelkedés és az erőltetett menet.
A bővizű forrás a Bölcső-hegy oldalában fakad, ráadásul iható is, úgyhogy érdemes megtölteni a kulacsunkat – hogy legyen mit innunk a kilátó tetején. A Lajos-forrás medrét 1908-ban építették ki, és a területet akkor birtokló báró Podmaniczky Lajosról nevezték el, bár a legendák inkább a vidéken gyakran vadászó Nagy Lajos királyhoz kötik a forrás nevének eredetét.
Vízkészleteink feltöltése után nekivághatunk az 588 méteres Bölcső-hegy meghódításának, továbbra is a zöld háromszög jelzést követve, és bármennyire fárasztó a kapaszkodás, inkább ne álljunk meg, mert az újraindulásnál súlyos kőszikláknak fogjuk érezni a lábunkat. A tetőn a tavaly novemberben átadott torony vár minket, aminek az elemeit kézi erővel vitték fel a helyére, és amire még akkor is másszunk fel, ha a hegycsúcs olyannyira megizzasztott és kifárasztott minket, hogy legszívesebben sózsákként dőlnénk el a földön.
A kilátóról csodás körpanoráma tárul elénk, látszik a Budai-hegység, kiszúrhatjuk a Hármashatár-hegy tornyos tetejét, Dobogókőt, a Pilis-tetőt, a Prédikálószéket, sőt a Mátrát is. Meg persze az izbégi lőteret, ahol éppen gyakorlatoztak a katonák, és túránkat végigkísérte a lövések zaja.
A Bölcső-hegyen már korábban is állt egy kilátó, azt viszont a Dreher család lebontatta, amikor megszerezték az erdő ezen részét – a Lajos-forrásnál lévő, elhagyott és az összedőléshez egyre közelebb kerülő épület is az ő kastélyuk volt. A II. világháború után is építettek egy tornyot a hegyre, azonban ezt is elbontották, amikor a Lom-hegy tetején légvédelmi rakétabázist létesítettek.
Miután visszaereszkedünk a Lajos-forráshoz, induljunk lefelé a sárga jelzésű, kiépített úton, majd amikor a sárga + jelzést meglátjuk, forduljunk balra. Ez az ösvény átvezet a Cseresznyés-völgyön, ahol újra kidőlt fák alatt bújtunk át, majd bekerültünk egy végtelennek tűnő fás rengetegbe, ami olyan sűrű volt, hogy az ösvényen kívül semmi mást nem láttunk, és valójában a Tiltott Rengeteg része is lehetett volna. A fák között kanyargó ösvény egy idő után kivezetett minket egy jól járható betonútra, amin visszajutottunk az indulásunk helyszínéhez.
A megfáradt gyaloglás közben pedig még azt is észrevettük, hogy mellettünk honvédségi terület van, mindenféle kerítés nélkül, úgyhogy örültünk, hogy nem tévedtünk át az út túloldalára. Aki még ennél is jobban kibővítené a kalandozást, vagy a körtúra helyett valami mást csinálna, az ki ne hagyja a druidák varázserdejét, a közeli Holdvilág-árkot!
