Jó hír a körpanoráma és a főváros közeli hegyvidék szerelmeseinek: új kilátó épült a Bölcső-hegyen, így már nemcsak a környező hegyeket, de tiszta időben még a Mátra vonulatait is láthatja minden kiránduló.

Újabb célponttal gyarapodott a Budapest környéki kilátók listája, így aki belevinne egy kis változatosságot az eddig ismert túráiba, annak most érdemes „felmászni” a Bölcső-hegy 587 méteres csúcsára. A Szentendre és Pomáz közötti hegy kedvelt turisztikai célpont, a környéken olyan források fakadnak, mint a Csepel-forrás, a Háziipari-forrás vagy a Kékvizű-forrás, de az idén tavasszal felújított, népszerű Lajos-forrás is ezen az útvonalon található. 

„A Bölcső-hegy elsőrangú panorámával szolgál a természetjáróknak, amit többek között az is bizonyít, hogy már évtizedekkel ezelőtt, az 1970-es években is volt itt egy „magasles kilátó”, amelynek emlékét a 21. század elejére már csak néhány betonpillér őrizte. A Pilisi Parkerdő a természetjáró szervezetekkel egyeztetve és javaslatuk alapján döntött úgy, hogy a régi helyén új kilátót épít” – olvasható a Pilisi Parkerdő közleményében.

Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!

Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék