A Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakgimnáziumot Zuglóban találjuk, ahol különböző gyűjtemények, üvegházak, ágyások, szőlőtőkék veszik körbe az épületet. Mellettük találjuk japánkertet is, melynek kapuja különös jelentőséggel bír. „Minden kijárat egyben bejárat valahova, a kapu az újjászületés, új életszakasz jelképe” – magyarázza Kaszab László, az iskola tanára, a kertészeti munkaközösség vezetője, aki körbekalauzolt minket a kertben. A földre mutat: a kerten lapos tipegőkövek vezetnek végig, de a kapuban két egyenetlen felületű kő kezdi az ösvényt, hogy a belépő automatikusan az orra alá nézzen – és ezzel önkéntelenül is fejet hajtson a kert előtt tisztelegve.
Az iskolát 1926-ban alapította Varga Márton az ország első kertészeti szakképző intézményeként. A „gazdasszonyképzőből” nőtte ki magát, amely ezen a területen működött hadiözvegyeknek az első világháború után. Varga Márton tervezte meg és építette ki a japánkertet is, amely idehaza akkor még ismeretlen dolog volt. A kert immár 92 éves, és bár átesett kisebb-nagyobb felújításokon, még ma is az eredeti tervek és koncepció szerint tartják fenn, amit a hagyománytisztelő japánok nagyra értékelnek. „Bár egy kert sosincs kész, folyamatosan fejlődik és gazdagodik” – teszi hozzá Kaszab László; néha a végzős osztályok új fát ültetnek (a díszcseresznyék között van több ilyen emlékfa is), új vagy felújított épített elemekkel bővítik a kertet.
A magyar kertészeti hagyományoktól oly eltérő, japán (vagy japán elemekkel kiegészített) kertet látogathatunk a Margitszigeten, az Állatkertben, továbbá Szentendrén is alapítottak egy nyilvánosat, amelyet tavaly meg is látogattunk. A zuglói azonban az egyetlen , ahol a japán császári család is tiszteletét tette. A 30-as évek elején, amikor a világháború után Japán nyitni kezdett a nyugati kultúra felé, a császár harmadik fiát, Takamacu herceget és feleségét küldték el európai körútra. Hallották a magyar japánkert hírét, és meg is tekintették 1931-ben. A legenda szerint a bambuszból épített teaházban egy teaszertartáson látták vendégül őket, amikor is a lányos arcú fiúdiákokat öltöztették be gésának, hogy felszolgálják a teát; az Operaházból a Pillangókisasszony jelmezeit kérték számukra kölcsön. A hercegi párnak annyira tetszett a műsor, hogy később a császári udvarból japán növényeket küldtek a kertészet számára, és még ma is található pár egyed, amely ezeknek az ajándékoknak a szaporításából származik. A régi teaházba egyébként villám csapott, amit most látunk a japánkertben, az eredeti japán technológiával tavaly megépített új ház.
A kert típusa egy archaikus síkvidéki teakert a Muromachi korszakból (1333-1573), mely a több mint 2000 éves japán kertépítészeti hagyomány utolsó előtti korszaka. Kaszab Lászlótól megtudjuk, hogy heves politikai-társadalmi problémákkal, polgárháborúkkal tarkított időszak volt ez, amikor a befelé fordulást, lelassulást lehetővé tévő, teaszertartás köré épülő kertek a kikapcsolódást szolgálták.
A kert központi magja a tórendszer, melynek tradíciójához a legutóbbi felújításkor is ragaszkodtak: míg ma a kerti tavakat már tófóliával szigetelik le alul, itt az eredeti betonmedert újították fel. A szélét díszítő terméskövek is ugyanazok, amelyeket a húszas években Budáról hoztak át ökrösszekérrel a fogaskerekű villamosítási munkálatainak helyszínéről. A víz az élet „folyását” jelképezi, az útja egy kis vízeséssel kezdődik, ami az ugrabugráló, cserfes, mozgékony gyerekkora utal. „Ahogy folyik tovább, úgy lassul le, csendesedik el; a végén a legmélyebb, a „semmiség óceánjánál” – ismerteti Kaszab László. Érdekesség, hogy az itt úszkáló mandarinrécék és az indiai futókacsa is-ázsiai fajok.
A víz mellett az épített elemek, a lámpások, pagodák is fontos részei a japánkerteknek. Az itt látható elemek azoknak a másolatai, amelyeket még a kelet-ázsiai kutató és mecénás, Hopp Ferenc nyomán jutottak el hazánkba a japán császári udvarból. A japánkertészetre jellemző még a természet lekicsinyítése és a környezet megidézése, mintha csak egy képet festenének: a Fuji, a japánok szent hegyének kisebb mása is bekerül szinte minden japánkertbe, így ide is.
A zuglói kertben a Teknőcsziget és Darusziget jeleníti meg a japánok két mitikus állatát. A mitológia szerint tökéletes lelkeket haláluk után a daru egy szigetre repíti, amelyet a tengerben úszó teknős hordoz a hátán. A Daruszigetre a „Sóhajok hídja” vezet át: aki végigmegy rajta, és kíván egyet, annak vágya valóra válik, amit az iskola diákjai ki is használnak rendesen.
A növények
A kelet-ázsiai növényzet annyira nem is tűnik egzotikusnak, hiszen számos idehaza ismert növény Kelet-Ázsiából került át az európai kertészeti gyakorlatba, például az ujjas juhar, lilakác, aranyvessző, japánbirs, az árbócfa, páfrányfenyő . A növényzet nagy részét örökzöldek és fenyőfélék teszik ki, a Teknőcszigetnél magasodó szecsuáni mamutfenyő például a kert legnagyobb botanikai ritkasága, egy ősi, kőlenyomatokból ismert faj, amelyet 1940-ben egy eldugott kínai völgyben fedeztek fel újra. „Akkor világszenzációt keltett a felfedezés botanikai körökben, olyan volumenű hír volt, mintha mamutokat fedeznénk fel valahol egy völgyben” – mondta Kaszab László. Magyarországon két helyre szállítottak magokat, Varga Márton és szegedi füvészkert is kapott belőlük. A japánkertben ma is látható példány Európa egyik legnagyobb és legrégebbi szecsuáni mamutfenyője.
A kert legnagyobb fenyője mégis a himalájai selyemfenyő, amelyet ki kellett kötözni, nehogy eldőljön. A japánok azt tartják, hogy ahol az ágai leérnek a földre, ott összeér az ég és föld, az istenek és az emberek találkoznak. Ezzel a történettel sikerült még a japán kultúrattasét is meglepni, mikor körbevezették a kertben – árulta el László. Viszont a legfotogénebb fa a kertben a szomorú japánakác, amelynek ágazata a speciális metszési technikának köszönhetően lett ilyen kacskaringós és vízesésszerű.
A japánkert 1000 Ft-ért látogatható, de számoljunk azzal, hogy az iskola diákjai végzik a fenntartást, ezért ne lepődjünk meg, ha gyerekzsivaj és kertészkedő tanulók fogadnak. További infók a jegyekről itt olvashatók.
