Cikksorozatunkban régi szakmák nyomába eredünk, és olyan mestereket mutatunk be, akik a családi hivatást viszik tovább, akár több generáció óta. Kalandozásunk során megjelenik a régi Budapest, egy színes város képe, ahol minden kapualjban más picike üzlet, műhely, látvány, arcok és illatok várták a vevőket. Az egymástól teljesen különböző egyéniségű mestereket pedig egyetlen dolog kötötte össze: a szakma iránti szeretet és a kiváló minőség feltétlen szolgálata.
Korábbi írásunkban már bemutattuk az Óbudai Múzeum izgalmas gombtörténeti kiállítását, aminek kapcsán felfigyeltünk a Massányi családra, hiszen jórészt az ő gépeiknek és szaktudásuknak köszönhettük azokat a csodás gombokat, amelyek már a háború előtt is díszítették a budapestiek ruháit. Így hát felvettük a kapcsolatot Massányi Kingával, ám arra, amit az otthonában tapasztaltunk, nem voltunk felkészülve. A házban, az egykori műhely helyén ugyanis működőképes régi gépek, ékszernek is beillő gombok, családi emlékek fogadtak, mintha egy pillanatra visszacsöppentünk volna az ötvenes-hatvanas évekbe, és az itt dolgozó mesterek éppen csak kiszaladtak volna uzsonnázni a kertbe. De ne ugorjuk át az inaséveket,
nézzük meg, kik is Massányiék, és hogy lett belőlük gombkészítő dinasztia.
nézzük meg, kik is Massányiék, és hogy lett belőlük gombkészítő dinasztia.
Történetünk a felvidéki Zsitvakenézen kezdődik, innen indult el Budapestre Massányi József. A jó képességű lakatostanuló fiú 1920-ban érkezett a családjával a fővárosba, ahol kitanulta az esztergályosszakmát, később pedig gombokkal kereskedett. 1931-ben gombkereskedéssel, később gyártással kezdett foglalkozni, két szakmáját ötvözte, hiszen nemcsak gombokat, de gombkészítő berendezéseket is árult. A 40-es évekre jól menő iparosmester lett belőle, aki megrendelőit telefonnal is felszerelt műhelyben fogadta, miközben csinos felesége, Gizella remek üzleti érzékkel segítette a kereskedésben. A jól szabott kosztümök, elegáns kabátok korában a gomb sokszor valóságos ékszer volt, Massányiék pedig jól tudták ezt. A cégalapító gyakran saját gyártású berendezésein készítette cérnagombjait, a háború alatt pedig katonai egyenruhák gombjait is, a cég legkedveltebb terméke azonban a bucni lett.
Mi az a bucni, és hogyan készül?
A Massányi család nemcsak gombokat készített, hanem az ezek
gyártásához szükséges eszközöket is. Városszerte híresek voltak a bucni, vagyis
a textillel behúzható gombalap gyártásáról. A gyűjteményben ma is megtaláljuk a
gyártáshoz szükséges eszközöket, többségüket ráadásul működőképes
állapotban. A bucni alapját először
fémszalagból vágják ki és préseléssel alakítják formára, majd lágyítókályhában
dolgozzák el a préselés és a vágás után keletkező éleket. A bucnik mellett
különböző fémgombok és például a régi ágyneműkön látható cérnagombok is
készültek az üzemben.
Ha pedig egy kedves, kissé olajszagú műhelyt és kötényes, pödört bajszú mesterbácsit képzelünk el a régi szakemberek kedvelt környékén, az Erzsébetvárosban, akkor nem is tévedhetnénk nagyobbat. Noha a család első műhelye valóban az Akácfa utcában volt, miközben a Vas utcában laktak, a gombbiznisz olyan jól prosperált, hogy 1943-ban elegáns, modernista jegyeket is mutató otthont építtettek maguknak.
A gombüzem nagypolgári jólétet biztosított, élénk társasági életet éltek, síeltek, nagy könyvtáruk volt, az üzemi alkalmazottakon kívül háromfős személyzet is alkotta a család életének kulisszáit a háború előtt. Mindezt persze kemény munkának köszönhették, a családfő reggel 7-kor kezdett az alagsori műhelyben, ahol a gépek – oldalukon Massányi felirattal – egymás után pörgették ki a kész bucnikat, gombokat.
Noha a háborút szerencsésen átvészelte a család, az államosítást már nem kerülhette el az üzlet. Új élet kezdődött, Massányi József egy időre újra esztergályosként helyezkedett el. De – hogy mentse, amit lehet és bízva a jövőben – egy esztergát szétszedett darabjaira, elásta a kertben, majd később összerakta, és segítségével újragyártotta a gépeket. A zuglói ház azonban az államosításkor a család mellé más „vendégeket” is kapott: társbérlőket a lakásba, a műhelybe pedig egy órás céget költöztettek. A műhely ekkor került a pincébe.
Massányi Józsefet persze nem olyan fából faragták, hogy beletörődjön a megváltozott helyzetbe, a szakma szeretetétől vezetve, emlékezetből, saját kézzel újra elkészítette a gépeit, majd 1954-ben iparengedélyt szerzett, s onnantól kezdve maszekként dolgozott. A család igyekezett ebben a megtűrt státuszban nem kerülni a hatalom látószögébe, pedig az üzlet ismét beindult, és anyagi helyzetük újra lehetővé tette volna ezt. Az időközben felnőtté vált fiú, Massányi Tamás pedig a család – a rendszer szemében nem túl előnyös – iparosmúltja miatt először szerszámkészítő szakmát tanult, csak utána mehetett egyetemre, ahol végül gépészmérnökként végzett.
Sokáig a munkája mellett segített be édesapja üzemében, csak jóval később, a cégalapító halála után vette át teljes egészében az üzletet. 1968-ban pedig megszületett lánya, Kinga, aki kezdetben nem a gombok iránt érdeklődött, teljesen más irányba indult el. Magyar nyelv és irodalom, művelődésszervező szakot végzett, majd újságíróként és fotósként dolgozott egy ideig. A háromgyerekes édesanya férjével együtt csak 2007-ben vette át az üzemet, ahogy meséli, visszaszippantotta a kötelességtudat, nem akarta, hogy a családi hagyományok veszendőbe menjenek. Egy ideig jelvényeket is készítettek a gombok mellett, a rendszerváltáskor a textilipar megszűnése, átalakulása miatti bevételkiesést ezzel az ügyes profilváltással ellensúlyozták.
Ám a jól működő üzletág családi események miatt néhány éve máshova költözött, Kingának pedig újabb változásokkal kellett szembenéznie. Szerencsére – nagyapjához és édesapjához hasonlóan – nem ijedt meg ezektől. A hatalmas házban így folyamatosan zajlik a megmaradt emlékek rendszerezése, a gyűjteményben olyan gép is akad, amit egy véletlen folytán (bolhapiacról) sikerült visszavásárolni. Kinga közben elvégzett egy stílustanácsadó képzést, nemrég kezdett bele saját tervezésű övek árusításába, amihez főként a nagyapja által gyártott eszközöket, kellékeket használja. Egyszóval hiába változik körülöttünk minden, valami mégis öröknek látszik: hiába telt el több mint kilencven év,
a zuglói házban reggel 7-kor még mindig találunk egy Massányit, aki a műhelyben gombokon, öveken és csatokon dolgozik.
a zuglói házban reggel 7-kor még mindig találunk egy Massányit, aki a műhelyben gombokon, öveken és csatokon dolgozik.
