Lehet, hogy túl sok volt A Nibelung-ének, vagy egyszerűen csak feltörtek a magyar szakos emlékek, de az elmúlt időszakban elég sok épületről vagy helyszínről jutnak eszembe a lovagregények rejtélyes erdői és erődítményszerű várai. Hasonló a helyzet a terézvárosi Pekáry-házzal is, ami már első ránézésre előhívja a lovagi világot, és szinte már várom, hogy kinézzen az ablakon Izolda vagy Ginevra – bár innen leginkább Satanella, alias Spiegler Arabella tekintgetett vágyakozva, míg meg nem szerezte magának Krúdy Gyulát.
Meghökkentő látvány lehetett az 1800-as évek közepén sétáló pestieknek ez a háromemeletes saroképület, ami nemcsak a túlzó díszítettsége, de a magassága miatt is elképesztette a járókelőket. Elég nagy újdonságot jelentett a környék földszintes és egyemeletes lakóházai, raktárai és műhelyei között, az viszont meglepő, hogy Pekáry Imréből a Pestet meghatározó ‘48-as forradalmi hangulat nem egy nagyon magyar, hanem egy neogót épületet váltott ki.
A városi alkapitány azt sem rejtette véka alá, hogy milyen fontos ember is ő: ha a homlokzat díszítettsége nem lett volna elég hivalkodó, az építtető személyéről a lépcsőház vaskorlátaiba foglalt Generális Pekáry monogram is árulkodik. Pekáry Imre alkapitányként irányította a városi kapitányságot, aki Pest rendjéért, biztonságáért és tisztaságáért felelt, de az alkapitány felügyelete alá tartozott a rendőrség is.
Egy idő után Pekáry fia vette át mind az épület fenntartását, mind az alkapitányi szerepet, az ő idejében épült a ház udvarára egy földszintes lakóház, amiben fényképészműterem üzemelt, és ahogy minden jobb helyen, úgy ennek az udvarában is volt istálló és kocsiszín.
Ma már nem feltétlenül gondoljuk túlzónak a stílusában a környékből kirívó épületet, aminek díszeiről már Krúdy is legendákat gyártott, különösen a bástyaként álló sarkot őrző kősárkányról, ugyanis egy szép napon a sárkány feje aláhullott a mélybe, az okot pedig azóta is rejtély övezi. Krúdy szerint annyira megdöbbent a terézvárosi búcsú és követválasztás egybeesésén, hogy elvesztette a fejét, míg a városi legenda szerint a döbbenet és a fejvesztés oka a hajnali misére igyekvő, hirtelen vallásossá váló könnyűvérű nők voltak. A valóság ennél prózaibb: a mészkőből készült szobrok nem viselték túl jól az időjárás viszontagságait, így már az 1870-es években elkezdtek lepotyogni az épületről, annyira, hogy az épületet már 1874-ben teljesen fel kellett újítani.
Krúdy sem véletlenül írt többször erről a házról: 1899 és 1901 között itt élt feleségével, Spiegler Arabellával, aki Satanella néven publikálta tárcanovelláit, bár az íróval kötött házassága után felhagyott az irodalommal és inkább a háziasszony szerepébe bújt. Nem tartott soká a szerelmük, bár a sok évvel idősebb nőt Krúdy már két hónap után feleségül akarta venni, azonban ezt apja megtiltotta, mondván, a pesti nő biztosan elzülleszti a fiát. A házasságnak hamar vége lett, és egyáltalán nem Arabella feltételezett züllöttsége, sokkal inkább Krúdy nőcsábász és bohém mivolta miatt.
Arabella egyébként a kor egyik leghíresebb vallásfilozófusa és rabbiképzője, Spiegler Gyula Sámuel lánya volt, aki itt rendezte be a Zsidó Legényegylet központi irodáját. A II. világháború alatt pedig a házban található Vanczák lakatosműhelyen közel száz lengyel és cseh zsidó menekültet bújtattak és láttak el hamis papírokkal.
