A pesti oldalon, a XIII. kerületben pár éve nyitott meg egy Klasszik by Manetti kávézó, ami elég gyorsan felfutott, a környék egyik kedvence lett, így joggal merült fel az igény arra, hogy a budaiak is kapjanak egy Manettit. Tavaly februárban meg is nyitott a budai hely, a Mechwart liget közelében. Itt is jóféle olasz kávékat kóstolhatunk, amit ráadásul egy britesen elegáns, de mediterrán módra barátságos úriember készít el nekünk, aki ráadásul nemcsak az általa kínált Manetti kávéra büszke, hanem arra a vidám és hozzá hasonlóan nagyon közvetlen csapatra is, akikkel együtt dolgozik.

Ahogy belép az ember a budai oldali, a Mechwart ligethez közel, a Varsányi Irén utcában található Klasszik by Manetti (mostantól röviden csak Klasszik) ajtaján, rögtön két dolog szúr szemet neki. Az egyik, hogy a pár négyzetméternyi hely inkább otthonosnak tűnik, mint kicsinek, a másik pedig a pult mögött álló talpig úriember, akiről egy angol arisztokrata juthat az eszünkbe, aki bármit csináljon is, mindig olyan, mint akit skatulyából húztak elő. Az elegáns úriember Gáspár Zoltán, aki előbb 2015-ben megnyitotta a XIII. kerületi Madarász Viktor utca 1/C alatt a pesti Klasszikot, majd bő egy évvel ezelőtt a budait, ahol általában őt találjuk a pult mögött. Angolos eleganciával és olaszos temperamentummal felvértezve.

Zoltán nemcsak elegáns, de közvetlen és barátságos is. Nemcsak azt kérdezi meg tőled, hogy milyen kávét parancsolsz, és azt hogyan készítse el neked, hanem azt is, hogy vagy. Nem tudom, hogy csinálja, mert a kérdés őszintének hangzik, és nem az a felszínes jópofáskodás, üres közvetlenség, amivel nap mint nap találkozhatunk, ezért szívesen válaszol neki az ember – és aztán egyszer csak azt veszi észre, hogy már beszédbe is elegyedtek, a helyet pedig nem véletlenül látta elsőre is otthonosnak. Mert most már érzi is, és ez határozottan jó neki. Bár mennie kell, mert várja a munka meg az elintéznivalók, de tudja, ide még visszajön egy jó kávéért meg egy kis beszélgetésért – lehet, hogy többször is. Így születnek a törzsvendégek. A Klasszik pedig határozottan törekszik is arra, hogy egy állandó, folyton vissza-visszajáró vendégkört alakítson ki magának. 

Zoltánon pár perc beszélgetés után már érezni, hogy a Klasszik számára szerelem is, nem csak munka, nem csak vállalkozás. Nem törekszik arra, hogy 5 éven belül dúsgazdag emberré váljon, arra viszont igen, hogy még 20 év múlva is a kis pultban állva, kedélyesen beszélgetve kávét készítsen az éppen betérő vendégnek, aki lehet, hogy már szintén 20 éve jár hozzá a napindító eszpresszójáért. Ehhez persze bizonyos szabályokra is szükség van. Ilyen például a folyamatosan magas szinten tartott minőség, hogy mindenből a lehető legjobbat kapják a vendégek. Nemcsak a kávé, hanem a teák, az üdítők, a szörpök, a sütik és a szendvicsek után is megnyaljuk mind a tíz ujjunkat. És akkor még ott vannak a kollégái is, akik szintén egy komoly vendéglátói minőséget képviselnek, és erre ő nagyon büszke. 

A Manetti egy olasz família – Hollandiából. A velencei gyökerű család kávéja azután erősödött meg igazán, hogy áttették a székhelyüket Hollandiába. Az identitását azonban sem a család, sem a kávé nem veszítette el, csak bizonyos dolgokban – mint például a csomagolás, a dizájn – tértek el a megszokott olaszosságtól. A Manetti cég nemcsak bió és fairtrade minősítésű, hagyományos pörkölésű kávét árul, hanem teákat és kávégépeket is – természetesen ezek is ott vannak a Klasszikban. 

Zoltán is így került – a kávégépeken keresztül – kapcsolatba a családdal, az egyébként Milánóban gyártott, Rocket márkájú gépeiket szerette volna népszerűsíteni itthon. Az akkor ugyan még nem jött össze, viszont megtudta, hogy van a Manettiknek kávéjuk is, ami ráadásul nagyon finom, úgyhogy előbb azzal tett próbát, és bejött. Így a Klasszik kávézókban már Manetti kávét ihatunk, amit Rocket gépeken főznek le, de ha teát innánk, akkor abból is Manettit kóstolhatunk. Nem beszélve a tea- és kávékiegészítőkről, mert minden saját márkás. 

Bár a budai Klasszik kicsi – a pesti nagyobb, normál méretű –, de jó a helykihasználása, ezért egyszerre többen is beférnek kényelmesen, ráadásul Zoltán képes párhuzamosan több beszélgetést is folytatni, ugyanazzal a figyelemmel. Az is barátságossá teszi a helyet, hogy szűkös méretei ellenére van benne több növény is. Árak tekintetében teljesen hétköznapinak mondható a Klasszik. Hiába minőségi a kínálat, az árak egyértelműen megfizethetőnek és átlagosnak mondhatók. A Klasszik kávézói hétfő és péntek között reggel fél 8-tól délután 5-ig tartanak nyitva, szombaton fél 9-től 1-ig, a vasárnap pedig pihenőnap. Hétfőn azután (kipihenten és kivasaltan) ismét mehetünk a Klasszikba a jól megérdemelt napindító kávénkért – na meg egy közvetlen, érdeklődő, jó szóért, ha arra is szükségünk van. 

Címkék

Elérhetőségek

Klasszik by Manetti 1027 Budapest, Varsányi Irén utca 8. Facebook-oldal