Az V. kerületi Prestige Hotelben működő Costes Downtown a nyitás után egy éven belül elnyerte és azóta – 2016 óta – tartja is Michelin-csillagát. A fine dining néhol megjelenő feszességét (néhol feszélyezettségét) korábban is kerülő étterem Molnár Márk érkezésével még jobban lazít az általánosan megszokott, csipeszes-molekuláris normákon. Ennek rövid lényege, hogy a látványcentrikusság ne vegye el a fókuszt az alapanyagokról és a tálalás gyorsaságáról, ugyanis meglátásuk szerint a 3-4 órán át tartó degusztációs menük ideje már a múlté – a figyelmet is könnyebb fenntartani egy rövidebb időintervallum alatt.
A cégcsoport eleve ismert neveket „igazolt” az utóbbi időben, elég csak a Jókuti András „Világevővel” közösen alapított Nudli Tésztakantinra vagy a Rumour by Rácz Jenő „gasztroszínházra” gondolnunk. Ehhez kapcsolódó hír, hogy a Ráday utcai Costes márciusban várható újranyitását is Rácz Jenő fogja levezényelni, Koppány Levente séf segítségével. Ezekhez képest pedig a Lupán lévő Costes Beach Club szinte csak hab a tortán. Széles a spektrum, így a szakembergárda mellett a napi üzemeléshez szükséges, minőségi munkaerő megtalálása sem volt egyszerű feladat.
Olyan ételekkel, ízekkel és alapanyagokkal találkozhatunk, mint a fodroskel-chips, a minisamosa, a fermentált tej, az osztriga, a yuzu, a galamb különböző répákkal, a pisztrángos pho leves, a ponzu szósz, az érlelt Angus marhaoldalas, a fekete olívás madeleine vagy akár az ananászos piña colada ízvilága. Mindezek ráadásul hamarosan ebédmenüben is elérhetőek lesznek.
Mindennel együtt a tálaláson kívül nemcsak az a fő különbség a korábbiakhoz képest, hogy, mondjuk, a vajat nem portugál, hanem magyar szalmával füstölik, hanem a különböző textúrák találkozása mellett a jól érezhető ázsiai hatások is befolyásolják az ételek ízvezetését. Talán a Covid okán a magyar célközönség elsődleges megszólításának a következménye, hogy a bisztró és a fine dining korábban éles határvonala az utóbbi időben végleg elmosódni látszik.
