Tavalyelőtt volt a budapesti alternatív színházi élet legendájának 50. születésnapja, melynek apropóján most megjelent az Ötvenen a Szkéné 50 évéről című interjúkötet.

1970. március 21-én mutatták be a Szkéné Színházban Keleti István és Varga Tamás rendezésében Weöres Sándor Theomachiáját. Ezzel pedig meg is nyitott a fővárosi alternatív színházi színtér évtizedről évtizedre egyre fontosabbá váló játszóhelye. 2020. március 21-én volt az 50. jubileum, melynek alkalmából Jászay Tamás kritikus, szerkesztő és egyetemi oktató ötven interjút készített csupa olyan alkotóval, akik az elmúlt öt évtizedben valamilyen módon kötődtek a Szkénéhez, és még ma is aktív kapcsolatot ápolnak a színházzal.

Jászay Tamás interjúkötetében megszólal a legendás Arvisura Társulat alapító-vezetője Somogyi István, a Szkénére a második otthonaként tekintő Pintér Béla, a pályáját itt kezdő Schilling Árpád, a színházat 1979 és 2010 között vezető Regős János. Rajtuk kívül színházi kritikusok (Fuchs Lívia, Nánay István), színészek (Takács Kati, Péterfy Bori, Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Hegymegi Máté) és Tarnóczi Jakab is mesélt a Szkénéről. De interjút adott Háy János is, aki szinte a Szkéné házi szerzőjének számít, vagy Székely Csaba, aki számos darabot rendezett itt.

Az NKA támogatásával készült interjúkötet idén december 1-jén jelent meg a Szkéné Színház gondozásában. A kiadvány portréit Éder Vera fotóművész, a kötetet pedig a Szkéné Színház arculatát is megálmodó Korolovszky Anna tervezte.

Címkék