November 19-én, szombaton indul útjára a 107-es busz, ami a BudaPart és a Keleti pályaudvar között jár majd. Így már három busz- és egy villamosjárat kapcsolja össze a BudaPartot a város többi részével.

Az újbudai városnegyedet mostanáig a Dél-Pest felől Kelenföld vasútállomásig közlekedő 1-es villamossal, a BudaPart és Gazdagrét között közlekedő, de Újbuda központját is érintő 154-es busszal, valamint a Nagytétény és Újpalota felé közlekedő 133E járattal lehetett megközelíteni. Mivel azonban igény mutatkozott az utazóközönség részéről egy olyan járatra is, ami átmegy Pestre és a belvárost is érinti, ezért november közepétől egy új busz, a 107-es is rója majd Budapest útjait. A Keleti pályaudvar és a BudaPart között közlekedő járat a belváros több pontján (Blaha Lujza tér, Astoria, Ferenciek tere) is megáll majd.

A 107-es mindennap reggeltől estig (6 és 21 óra között) közlekedik: hétköznap csuklós buszokkal csúcsidőben 10-15, napközben 20 percenként, hétvégén pedig kisebb, ún. szólóbuszokkal és 15 percenként.

Címkék