Akár helytálló a szívcsakráról és energiamezőkről szóló elmélet, akár nem, a Dobogó-kő télen-nyáron izgalmas kirándulóhely. A friss levegő és a természet ilyenkor is feltölt, és nagy eséllyel a tömeget is elkerülhetjük; az enyhe idő pedig kapóra jöhet, ha a természetbe vágyunk, de a mínuszokat nem bírjuk.

Ezoterikus tanok szerint a Pilisben különösen sok található a Földet behálózó energiaáramlatokból, amelyek Dobogó-kőn keresztezik egymást, létrehozva a „Föld szívcsakráját”. Vannak, akik a világ legerősebb energiaközpontjaként hivatkoznak Dobogó-kőre, ahol a Föld szíve dobog, ezért is tölti fel oly hamar az ide látogatót energiával és békességgel.

Nem tisztünk megcáfolni a hiedelmeket, de az biztos, hogy a nyugalom minden olyan kirándulóhelyen megszállja az embert, ahol erdő, friss levegő és csend van. Dobogó-kőnépszerűsége pedig még a spirituális elképzelések elterjedése előtt elkezdődött, és inkább szerencsés fekvésének tulajdonítható: szorosan összefügg a magyar természetjárás történetének fontos mérföldköveivel, többek között itt létesült Magyarország legelső erdei menedékháza is.

A 19. század végén még csak kevesek kiváltsága volt a túrázgatás, és hogy ez megváltozzon, abban fontos szerep jutott Téry Ödön orvosnak, Thirring Gusztáv földrajztudósnak és báró Eötvös Loránd MTA-elnöknek és miniszternek. Az országban már 1873-től létezett a Magyarországi Kárpát-egyesület, de leginkább a Magas-Tátra tájainak feltárására fókuszált. 1888-ban alakult meg budapesti szakosztálya, amelynek vezetőiként az említett három úriember elkezdte bejárni az addig felfedezetlen főváros környéki hegyeket. 1891-ben az MKE-ből kiválva megalapították a Magyar Turista Egyesületet, amely megteremtette az országon belüli turistáskodás alapjait.

Menedékházakat építettek, kirándulóútvonalakat jelöltek ki, térképeket adtak ki, és 1898. június 5-én Dobogókőn avatták fel az ország első turistaházát. A megnyitóra közel 500 fős tömeg vonult fel a közeli Dömösről Eötvös Loránd vezetésével, egy sváb zenekar kíséretével. A mindössze egy férfi és egy női hálóteremmel rendelkező házikó hamar kicsinek bizonyult, így 1906-ban egy emeletes kőépületet emeltek közvetlenül mellette, ugyanazon a néven, míg a kis faházból Turistamúzeum lett.

A még ma is a Báró Eötvös Loránd nevét viselő menedékház nemrég felújításon esett át, de a dicső múlt nyomait, régi térképeket, turistarelikviákat még most is megtalálja az itt tartózkodó. A 11 szoba között van kétfős elhelyezésre is lehetőség, de mi legutóbb egy emeleti, hatfős, klasszikus osztálykirándulások emlékét idéző, emeleteságyas szobában töltöttünk el egy éjszakát. Innen indultunk el másnap egy egynapos túrázásra a bőséges reggeli elfogyasztása után, ami egyébként benne volt az árban (3900 Ft/fő/éjszaka). (A turistaházban ebédet és vacsorát is fogyaszthat az ide betévedő, akinek a magyaros étlapról elsősorban a vaddisznó- és szarvaspörköltet ajánljuk.) A menedékházon kívül van más szálláslehetőség is a hegytetőn panzió, villa vagy akár jurta formájában, de sajnos látni olyan nyomasztó üdülőt is, ami használaton kívül omladozik.

A legtöbb kiránduló úti célja a közvetlenül a menedékház mögött található, páratlan panorámát nyújtó kilátóhely, ami valószínűleg Téry Ödönt, Thirring Gusztávot és Eötvös Lorándot is meggyőzte arról, hogy itt érdemes belevágni a hazai természetjárás népszerűsítésébe. Elénk tárul a festői Dunakanyar, a Visegrádi-hegység és a Börzsöny, tiszta időben a Magas-Tátra is kivehető.

De a panorámán túl is van miért becsülni a környéket, hiszen nemcsak energetikai, hanem túraútvonal-csomópontnak is számít. Hosszabb kirándulás keretében elérhető innen a Rám-szakadék, a Vadálló-kövek, a Prédikálószék, a Pilis-tető, de könnyebb, rövidebb körséták is teljesíthetőek innen kiindulva. A legkézenfekvőbb a két kilométer hosszú Thirring-körút, ami a kilátótól indul, és azalatt haladva, oda is tér vissza: a sárga jelzés mentén körülbelül egy óra alatt teljesíthető, és megajándékoz minket lenyűgöző vulkáni eredetű tömbök, a Thirring-, Palócz-Peitler- és Eötvös-sziklák látványával. (Felülnézetből az ösvény egy turulmadarat formál, ezért is érdemelte ki a Turul-körút elnevezését és a hazai táltosközösségek kiemelt figyelmét.) Az útvonalon 100 méteres szintkülönbséggel és közepes nehézségi fokkal számoljunk, egy ponton a sziklába illesztett lánc segíti a feljutást. A kilátóhely aljához visszaérkezve a siketek 1927-ben létrehozott Mária-kegyhelyénél találjuk magunkat.

Még az első decemberi hó érkezése előtt kirándultunk a környéken, így utunk csupasz fák között, lehullott, ám még így is szemrevaló avartakaróban vezetett. Mostanra egyébként a maradék hó is elolvadt, az aktuális állapotokat az Időkép menedékház elé kihelyezett webkameráján lehet megtekinteni. Nagy kár lenne egyébként Dobogó-kőre nézve, ha tényleg megszűnnének a havas telek, hiszen 1923-ban itt hozták létre a Trianon utáni Magyarország első sípályáját, ami ma is a Budapesthez legközelebb fekvő síközpont, amelynek felső állomása a Zsindelyes Vendégház, amely Makovecz Imre első elismert munkája.

Dobogókő a maga 700 méterével a Visegrádi-hegység legmagasabb csúcsa, és ha autóval jönnénk Budapestről, a 11-es főúton, majd a Pomáz–Pilisszentkereszt útvonalon kell haladni. Tömegközlekedéssel Pomázig érdemes menni a HÉV-vel, ahol Volánbusszal jutunk fel a hegytetőre. Közigazgatásilag Pilisszentkereszthez tartozik, és a faluból is megközelíthető az Országos Kéktúra vonalán. Aki a kéktúra jelvényére hajt, és kitűzte maga elég az 1160 km hosszú táv teljesítését, az igazolófüzet birtokában két ponton is szerezhet pecsétet: az elsőt az Eötvös Loránd menedékház bejáratánál. A Thirring-körútról visszatérve úgy döntöttünk, gyalogszerrel jutunk le Pilisszentkeresztbe a kék sáv jelzést követve, de előbb nyomtunk egy pecsétet a kéktúrás füzetünkbe.

Egy darabig víkendházak között sétáltunk, majd könnyű, kényelmes öt kilométer következett enyhe lefele menetben, ami során a Zsivány sziklákat is útba ejtettük. A vulkáni eredetű, sikátorszerű rendszert alkotó tömbök között talált védelmet a legenda szerint IV. Béla a tatárok elől menekülve.

Pilisszentkeresztre érve tíz percig gyalogoltunk a faluban, míg elértük a Felső Kocsmát, ahol a kéktúra szakaszának következő pecsételőpontját megtaláltuk. Innen a már ismert 860-as busszal, majd a szentendrei HÉV-vel jutottunk vissza a városba, a hideg és friss levegőtől némileg aléltan, de azért alaposan átszellőztetett fejjel, és nem állítjuk, hogy nem aludtunk aznap jól. Mögé lehet képzelni, hogy mindez a szívcsakra jótékony hatása, de mi maradnánk az ősi, friss levegő-erdő-mozgás alkotta receptnél.