Az elmúlt években egyre inkább azt tapasztaltuk, hogy a főváros környéke számtalan gasztronómiai élményt tartogat. Budapesttől mintegy 30 percre bújik meg például Dabas, ez a homokhátsági kisváros, ahol éppen egy éve nyitott meg a Dabas Deli Bistro, mely nemcsak a helyi közösséget pezsdítette fel, de van, aki az ország másik végéből kerekedik fel érte. Az pedig egyáltalán nem véletlen, hogy a hírnév ilyen távolra is elér, ugyanis a bisztrókonyha mindig újat mutató étlapja mellett remek delikateszkínálat és specialty kávék várnak, nyáron a grillteraszon sütkérezhetünk, november közepétől a közvetlenül a bisztró szomszédságában felállított, az egész főteret elfoglaló jégpálya mellett szürcsölhetjük a forralt bort, októbertől pedig – az egyéves szülinap okán – számos meglepetés is vár ránk.
Az elmúlt időszak nem volt kíméletes a hazai gasztroszcénával, a Dabas Deli Bistro pedig nem éppen a fine dining Mekkájában nyitotta meg a bisztrókonyháját, az előző egy év mégis őket igazolta, ugyanis az étterem, a delikatesz és a kávézó is gyökeret eresztett, és saját (törzs)vendég- és vásárlókört szerzett. Ráadásul olyan programokkal pezsdítik fel a hétköznapokat, mint például a Kukta matiné, ahol a séfekkel együtt főzhetünk, október 17-én például a 30 perc alatt elkészíthető desszertek lesznek terítéken.
Egész nyáron maximális fordulatszámon pörgött a grillterasz, télen pedig jégpályát nyitottak – és nyitnak idén is a város vezetésével együttműködve. Működésüket az is igazolta, hogy fél év nyitvatartás után bekerültek a Dining Guide TOP100 Étteremkalauzának listájába, a lezser eleganciával bíró bisztrókonyha bizonyította, hogy helye van a hazai gasztrotérképen.
A Dabas Deli Bistrónak azonban a gasztronómia világán túlmutató céljai vannak, közösségépítő ereje vitathatatlan, célja, hogy a helyieknek és azoknak, akik Budapestről vagy messzebbről kerekednek fel, ne csak pazar éttermi élményt nyújtson, hanem további programlehetőségeket is kínáljon. Hosszú távú terve, hogy Dabason az önkormányzattal együttműködve felpezsdítse a kulturális és művészeti életet, ugyanis a város bővelkedik szebbnél szebb kúriákban, melyek hatalmas kulturális értéket rejtenek magukban, otthont nyújtva a művészetek és a kultúra találkozásának. Továbbá tervben van a helyi szlovák közösség gasztronómiai értékeit előtérbe helyező kávéház és kulturális színtér létrehozása is.
„Az elmúlt egy évet minden nehézség ellenére boldogan, összetartó csapatként ünnepeljük, hiszen nemcsak a konyhánk, a kávézónk és a delikateszünk eresztett gyökeret Dabason, de sikerült részt vállalnunk a közösségépítésben is” – mesélte a tulajdonos, Pócsik László.
„Az elmúlt egy évet minden nehézség ellenére boldogan, összetartó csapatként ünnepeljük, hiszen nemcsak a konyhánk, a kávézónk és a delikateszünk eresztett gyökeret Dabason, de sikerült részt vállalnunk a közösségépítésben is” – mesélte a tulajdonos, Pócsik László.
Így tehát érdemes időről időre ellátogatnunk Dabasra, de ha lehet, kerekedjünk fel mihamarabb, ugyanis az egyéves születésnap alkalmából az ünnepi étlapon a közkedvelt klasszikusok mellett számos meglepetésfogás is vár ránk.