A festői környezetű Ördög-orom környékét egészen a 40-es évekig alig lehetett elérni tömegközlekedési eszközökkel. Az 59-es villamos végállomásától is jó 10-15 percnyi sétára lévő Edvi Illés úton a bortermelő Krebesz József által alapított Ördög Oromból 1924-ben Ördögorom csárdává alakuló étterem igazi vonzerejét – az ételek mellett – főleg az európai tapasztalatszerző körútjáról 1911-ben hazatért Gruber Emil jelentette. Gruber a csárdát szakmai tapasztalatának és kitűnő reklámérzékének (turistakedvezmények, ötletes plakátok és állandó forró teakínálat az akkori sípálya közelsége miatt) köszönhetően Buda egyik legkedveltebb helyévé tette. Számos sikeres évtized után a csárda a rendszerváltás környékén végleg bezárt, majd elhagyottan állva hajléktalanok szállásává vált, végül tisztázatlan körülmények között teljesen leégett.
A XI. kerületben, a Bartók Béla út és a Budafoki út közötti Zenta utca 3. szám alatt üzemelt a kezdetekben Szűts Lajos, majd Kisjuhász Károly vezette Kis Rabló Étterem, ami látványkonyhájával megelőzte korát, és később – a Műegyetem közelsége miatt – a diákok kedvelt helye lett, ma pedig közkedvelt sportpub.
Az egykori Népköztársaság útja 41. alatti legendás Ádám Sörözőben – a 60-as, 70-es évek fiataljainak kedvelt törzshelyén – volt először kapható tatár bifsztek (18 Ft volt a kezdetekben) és csapolt Staropramen, ami hatalmas dolognak számított akkoriban! Mai helyén pedig a SZÉK Restaurant & Bar erdélyi mesevilága bújik meg. Amúgy az Andrássy út egykori elnevezései is megérnek egy misét: 1768-tól Ellbogengasse (Könyök utca) a Bajcsy-Zsilinszky út és a Dalszínház utca között, az 1830-as évektől egy része Schiffmannsplatz (Hajós tér), később Herminenplatz (Hermina tér), az 1840-es években a Hajós utca és a Liszt Ferenc tér között Maurergasse (Kőmíves utca). A teljes hosszában 1883-tól Sugárút (Radialstrasse), 1886-tól Andrássy út, 1950-től Sztálin út, 1956 októberétől Magyar Ifjúság útja, 1957-től Népköztársaság útja, 1990-től újra Andrássy út (forrás: Wikipedia).
A rendszerváltás idején gombamód nőttek ki a fővárosban a magánkézben lévő éttermek, amiknek hatalmas sikere a szocialista időszak igénytelen csumivendéglátásával szembeni minőségi konyhán és a régmúltba mutató, közvetlen hangulatú vendéglátásán múlott. Ennek egyik legjobb példája az 1988 nyarán a hegyvidéki Mártonhegyi út 23. alatt, a teniszpálya mellett nyílt Három Korona Gösser Kisvendéglő, későbbi nevén Szent Márton Étterem (becenevén Kisgöszi) volt, ahova Pestről is átjártak a törzsvendégek. A legendás borjúbécsi, koronagöngyölt, chilis pokol ördöge vagy a (sok más étterem által névelütéssel együtt átvett) totyogós palacsinta (tocsogós helyett) és a csapolt osztrák Gösser sör óriási rajongótábort vonzott a 90-es években. Itt született hivatalosan a Kévés gulyás is, amibe – az Ybl Miklós- és Kossuth-díjas építész – Kévés György törzsvendég külön kérésére a marhahúson kívül csípős kolbász is került. A 2000-es évek közepén – a tulajok átmeneti külföldre költözésével – kiadták, és már nem tudta folytatni korábbi sikerszériáját. Napjainkra sajnos lebontásra került az egykori közért kockaépülete.
A hegyvidéki Szent Orbán térnél, az Istenhegyi út 25. szám alatt volt megtalálható a Svábhegy környékének felkapott vendéglője, az Aranymókus. A 80-as évek második felétől az ezredfordulót követő időszakig üzemelő étterembe az ételek és a lokáció mellett a zongorista miatt is sokan jártak. Ha már a környéken vagyunk, meg kell említeni, hogy a Farkasréti temető melletti Jardinette étterem múltja is izgalmas. Száz évvel ezelőtt itt állt a híres Szürke Csacsi vendéglő, ahová még
a Dunából
hordták fel a vizet. Ennek helyén a II. világháború után (1999-ig) Búfelejtő néven egy kevésbé impozáns, inkább kocsmajellegű vendéglő működött, ami megkerülhetetlen tényezőként üzemelt hosszú időn keresztül.
A mai napig üzemelő – eredetileg 1876-ban vincellérháznak épült – Németvölgyi úti Ezüstponty Vendéglő majdnem megtartotta évtizedekkel korábbi jellegét, de a 60-as, 70-es években – amikor a nemrég elhunyt Alberti Béla (alias Gyuri bácsi) vezette – Budapest egyik legfelkapottabb vendéglője volt. Korábban, az 1910-es évektől Bodnár kertvendéglőnek, majd 1936-tól Aranyflaskónak hívták. A 60-as évek közepén lett Ezüstponty, amikor Gyuri bá átvette. Az ő szavaival élve, ez volt az utolsó budai kiskocsma. Nehéz volt helyet kapni, hazalátogatásakor Puskás Öcsi első útja is ide vezetett. Megfordultak itt miniszterek, bankelnökök, színészek és egyéb művészek. Kedvenc helye volt többek közt Demjén Rózsinak és a Tolcsvay fivéreknek is.
