Titkos oázis, középkori pince és egy építész lakása – A Tárnok utca 3.

A Várnegyedben kalandozva nem gondoltuk volna, hogy a Tárnok utca 3. klasszicista homlokzata mögött egy mesebeli kis „sziget” lapul, de ahogy átléptük a hatalmas fakaput, feltárult előttünk a középkor, a 17. század és egy kis mediterrán hangulat különös elegye. Mai formáját a 60-as években nyerte el, miután a háborúban teljesen szétlőtt házban és a telekben Makrisz Agamemnon és id. Janáky István – ő tervezte a Palatinus Strandfürdőt – megtalálta a lehetőséget. 

A görög származású szobrászművész, Makrisz már régóta szeretett volna egy saját műtermet, ráadásul ezt Janákyval szerette volna megterveztetni, akivel még a mauthauseni emlékmű pályázatán dolgozott közösen. Sokáig járták a várost, mígnem rábukkantak a II. világháborúban szétbombázott, Tárnok utca 3. szám alatti házra, vagyis arra, ami maradt belőle: az utcai homlokzat és a kapualj falának egy része. A romok között pedig meglátták a lehetőséget, és megálmodták ide a műteremet és egy hétlakásos társasházat. 

Mivel a Várnegyed egésze már akkor világörökségi helyszín volt, ezért minden épületre és telekre szigorú szabályok vonatkoztak, függetlenül attól, hogy az adott háznak milyen építészeti értéke van, így nem volt a legegyszerűbb menet felépíteni ide a hétlakásos társasházat, a műtermet és egy emeletráépítést. Ahogy a gránátalmafánál állva pásztáztuk az udvart, feltűnt, hogy nemcsak egy barokk ablak maradt meg a régmúltból, de a középkori lakóház fala is ott van a kertben – ez most kerítésként funkcionál. 

A mediterrán hangulatot árasztó kertet nemcsak a közepén lévő fügefa teszi különlegessé, hanem a Makrisz által készített néhány szobor, a felesége, Makrisz Zizi által készített színes mozaik meg egy gótizáló neoromán oszlop, ami Foerk Ernő tervei szerint eredetileg a szegedi Fogadalmi templomhoz készült, de végül ide került. 

Nemcsak pince volt már a középkorban is minden ház alatt, de az egész Várnegyed alatt egy mészkőbarlangrendszer húzódik, így gyakorlatilag a mai napig van egy természetes mélypince is a kiépítettek alatt. A Tárnok utcai épületnél nagyon izgalmas, ahogy a több száz éves falépcsőkön lépkedtünk lefelé a boltozatos pince mélyéhez, ráadásul a boltozatok és a fugázás, valamint a téglák és a természetes sziklák váltakozásával még azt is látni lehetett, hogyan illeszkedtek egymáshoz a különböző korszakok, és hogyan változott maga a ház és a telek is. Ugyanis egyidőben a szomszédos telekkel összevonták, és 

az 1500-as évek elején még „Édeslyuk” néven ismerték – olvasható a Budapest100 kutatási anyagában –, viszont mindenkit ki kell ábrándítanunk, az elnevezés nem a pajkos hóbortokból ered, hanem a közelében lévő, Édeskút nevű közkútról. 

Az évek jöttek-mentek, a tulajdonosok folyamatosan váltakoztak és formálták a házat, míg a 19. század elején megkapta a mai napig meglévő klasszicista homlokzatát. Az 1900-as években újabb építkezés indult: Madarassy-Beck Ilona kérésére egy napfényműtermet alakítottak ki a padlásterében, hogy a nap minden szakában természetes fénynél festhessen. A házban valahogy mindig művészek éltek, itt lakott Volkmann Róbert zeneszerző és Farkas Imre, amolyan polihisztor, mert az operettszerzéstől a költészeten, íráson át a miniszteri tanácsos létig mindennel foglalkozott. 

Az izgalmak egyébként tovább folytatódtak, miközben az építész fia, aki maga is építész, Janáky György végigvezetett minket a házon, és a Dunára és az Országházra néző csodás panorámán túl még a Palatinus Strandfürdő homlokzatán található freskó 1:10-es verzióját is megcsodáltuk. Sőt, az építész lakásában van egy, a Mátyás-templomra néző „titkos” ablak is, amit a mindenkori szabályok szerint nem lehetett volna kiépíteni, mivel a szomszédos birtokhatárra nem lehet nyílászárót tenni.