Kettő az egyben: műemlék és temető
A VIII. kerületi Salgótarjáni utcában található kis zsidó temetőben már régóta nem temetkeznek, lezárt temetőnek számít. Hatalmas kőfal övezi, ami nemrég készült el, mert a régi fal több helyen leomlott, életveszélyessé vált, így szükség volt egy újra. Felújítási munkálatokra azonban belül is nagy szükség lenne, és időnként történik is valami. Az évtizedekig csak pusztult, egyre siralmasabb állapotba került temetőt 2002-ben teljes egészében műemlékké nyilvánították, majd 2016-ban a Nemzeti Örökség Intézetének kezelésébe került, és 2022-re tervezték a teljes körű felújítás végét, ám a jelenlegi állapotok ettől még nagyon távol állnak. Bár apróbb felújítások jelenleg is zajlanak, a NÖRI tájékoztatása szerint a komolyabb munkálatok előkészítése is folyamatban van. Ezek megkezdése az alapos műemléki tervezést és engedélyeztetést követően 2024-től várható. Öt évvel ezelőtt egyszer már jártunk itt, és akkor egy terjedelmes cikkben meséltünk a zsidóság és a temető történetéről.
A temetőfal másik oldalán, a fal mentén kripták és mauzóleumok sorakoznak.
A temetőfal másik oldalán, a fal mentén kripták és mauzóleumok sorakoznak.
Amikor a régi fal leomlott, akkor fedezték fel, hogy ezeknek az építményeknek van egy másik, titkos bejáratuk is, ami a fal felé nyílik. Hogy erre miért volt szükség, amikor egy kriptának hivatalosan csak egy ajtaja van, és hogy miért a fal felé, amerre ki sem lehetett menni a kriptákból, nem sikerült megfejteni. De nem ez az egyetlen rejtély a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben. Van egy olyan sírkő (egyetlenegy), ami elméletileg nem kerülhetett volna ide.
Nem hasonlít egy sírkőre sem a temetőben, sőt semmilyen más zsidó temetőben fellelhető sírkőre sem, ellenben erősen emlékeztet a református fejfákra. A rejtély kibogozását akadályozta az is, hogy a sírra írt szöveg egyáltalán nem olvasható, és fennmaradt iratok sem árulkodnak erről a sírról, hogy ki nyugodhat alatta. Talán egy egykori vegyes házasság nem zsidó származású tagja? A rejtély egyelőre rejtély marad.
Az asszimiláció temetője
A temető 1874-ben nyílt meg. A kialakítására azért volt szükség, mert a használatban lévő pesti zsidó temető betelt. A Váci úti zsidó temetőt pedig muszáj volt felszámolni, mert útjában állt a fejlődésnek és a városi építkezéseknek, a halottakat pedig máshol kellett elhelyezni, egy részük ide, a Salgótarjáni utcába került.
Elég hamar megtalálták az új pesti zsidó temető helyszínét, a Fiumei úti sírkert szomszédságában, pontosabban annak hátsó traktusát adták át a célra. Fontos szempont volt az is, hogy bolygatatlan föld legyen, vagyis amibe még nem temetkezett előtte senki. A 4,8 hektáros területen összesen mintegy 12 ezer halott nyugszik.
A temető a Chevra Kadisa, vagyis a Szent Egylet hozzájárulásával nyitott meg. Ez a szervezet a zsidó hitközségeken belül működött, és a betegek ellátásáról, a halottakról meg a temetkezési szertartásról, valamint a temető és a sírok rendben tartásáról gondoskodott. Ők kérték fel Lajta Béla építészt, hogy a temető szertartási és kapuépületét megtervezze, majd később számos síremléket is ő készített. De nem ő volt az egyetlen neves építész, aki mauzóleumot, kriptát vagy síremléket tervezett ide: Fellner Sándor, Quittner Zsigmond, Alpár Ignác, Hajós Alfréd és Vidor Emil nevét is említhetjük. Vagy az eredetileg szobrász, majd később ortopédcipő-gyártással foglalkozó Kövesházi Kalmár Elzáét, aki egy szép hattyúszobrot készített az egyik sírra.
A zsidóságon belül két nagy irányzat volt: az ortodoxok és a neológok. Illetve volt egy kis létszámú csoport a kettő között, a Status quo Ante. A neológ egy reformmozgalom volt a XIX. századi zsidóságon belül, a célja pedig a magyar társadalomba való betagozódás, az asszimiláció volt. Magyarul írtak, beszéltek, olvastak, egyszóval éltek, és az ortodox szokásokon is jócskán lazítottak.
A Salgótarjáni utcai temető neológ temető volt, így fordulhat elő az, hogy a síremlékek képe sokszínűséget mutat, illetve az is, hogy keveredik egymással a szecesszió, a klasszicista stílus, az art deco, a magyar és a zsidó nép motívumok, vagy hogy legalább annyi a magyar felirat, mint a héber, sőt itt-ott még német nyelvű szövegekre is bukkanhatunk.
Ki kicsoda
A temető jelentőségét az adja, hogy itt nyugszik a dualizmus és a századforduló korának jó pár zsidó származású híressége: politikusok, bankárok, nagyvállalkozók, gyárosok, a (neológ) zsidó hitélet fontos alakjai, de tudósok, sportolók és művészek is. Meg persze sok-sok átlagember is, sőt a gettó felszabadítását követően egy nagyobb sírba került nagyjából 2300 halott is a holokauszt áldozatai közül.
Vázsonyi Vilmos Magyarország első zsidó származású minisztere volt, övé volt az igazságügyi tárca. Síremlékét a szomszédban nyugvó Maróti Géza szobrászművész készítette el: megtalálható rajta Mózes táblája mint zsidó szimbólum, egy turulmadár mint magyar szimbólum, és megjelenik rajta az antikvitás is (vesszőnyalábok formájában), ami Vázsonyi magas pozíciójára utal. De itt nyugszik, sőt az első híres halottja volt a temetőnek Horn Ede, aki az első zsidó származású államtitkár volt, és a temető megnyitását követő évben hunyt el (1875).
Szintén itt temették el Wahrmann Mórt, az Országgyűlés első zsidó képviselőjét, aki páratlan gazdasági szakemberként óriási munkát fektetett abba, hogy Pest, Buda és Óbuda Budapest néven egyesüljön. Nevéhez fűződik két vicces párbaj is. Az egyiket már idős korában, Herman Ottóval vívta, ám sikertelenül, mert egyikük (Wahrmann) már szinte vak volt, a másik (Herman) pedig süket. De kiállt az antiszemita párti Istóczy Győző ellen is, aki viszont előző éjjel annyira berúgott, hogy részegen jelent meg a párbajon, képtelen volt rendesen célozni. Wahrmann meg ugye nagyon rosszul látott.
A művészek közül a Salgótarjáni utcában nyugszik a századfordulós irodalmi élet és a Nyugat kiválósága, Kiss József költő és Fényes Adolf festőművész, a Szolnoki Művésztelep emblematikus alakja. Bár nem voltak művészek, de számos művészt támogattak az egykor a cukorgyártásban érdekelt Hatvany-Deutsch család tagjai, akiknek szintén itt áll a családi síremléke. A tudósok közül itt temették el Lederer Béla történészt, Fejér Lipót matematikust viszont ebben a temetőben ravatalozták fel, és a szomszádos Fiumei úti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Az itt nyugvó nagyvállalkozók leghíresebbje a csepeli Weiss Manfréd, és az ő családi mauzóleuma a legnagyobb meg a legjobb állapotú is a temetőben. A turai kastélyt megépítő textilgyáros Schossberger família tagjai is ide temetkeztek, és itt nyugszik a Zwack-gyár alapítója, Zwack József is. És persze ne feledkezzünk el a szalámigyáros Herz családról sem.
Mindenképpen meg kell említeni még Wechselmann Ignácot, aki korának ismert filantrópja volt, és műépítészként olyan komoly építkezéseket vezetett le, mint a Vásárcsarnokét vagy a Dohány utcai zsinagógáét. Végül, de nem utolsósorban említsük meg a zsidó hitélet nagyjait, akik közül elég sokan nyugszanak itt, sőt van egy külön díszsor a rabbik, a professzorok és a tanítók számára. Most csak két nevet említünk: Bródy Józsefét, aki a pesti Chevra Kadisa elnöke volt, és Mezei Mórét, aki pedig a neológ irányzat egyik fontos képviselője és szószólója.
A temetői csend
Amikor belép ide az ember, valahogy nem azt érzi, hogy temetőben jár, hanem valamiféle különös múzeumban. Belengi a múlt csendje és a misztikus köd, meg behálózza a burjánzó sűrű, helyenként egészen buja növényzet, elsősorban az örökzöld borostyán. Egy zsidó temetőben alapvető elvárás, hogy csak nagyon módjával fogják vissza a növényzet fejlődését. Ami külön öröm, mert kimondottan jól áll neki a vadregényesség, a málló kövek látványa, ahogy a természet kikezdi az építményeket és visszaszerzi hatalmát a terület fölött. Itt az sem lenne furcsa, és még ijesztő sem, ha kilépne a mauzóleumból egy áttetsző alak...
A temető éke lehet majd egyszer a bejárat mögött található egykori szertartásépület, ami még romos állapotában is lenyűgöző, pedig a díszes kupoláját már a 80-as években elveszítette. Tervezik a felújítását, a kupola visszaépítését és az épület látogatóközponttá alakítását, de ez még odébb van. Mivel szinte mindent elvittek, elloptak belőle (egy kilincs kivételével), lesz vele munka bőven. Meg a kriptákkal és a mauzóleumokkal is: azokat is mind egy szálig feltörték a környékbeli hajléktalanok és drogosok, volt, amelyikben laktak, sőt állítólag olyan is volt, ahol egy konyhát alakítottak ki. Kimondottan áldatlan és életveszélyes állapotok uralkodtak, amikor végre közbelépett az állam. Ám akkor már több mint négy évtizede csak romlott az egész.
Most viszont már kényelmesen bejárható az egész temető, kicsit olyan, mint egy rövid tanösvény, melynek mentén nemcsak fák vannak, hanem sírok is, amik bőven adnak okot a nézelődésre. De ha nem akarja az ember a halottak neveit olvasni és elmerülni a múltban, akkor a temető arra is tökéletesen alkalmas, hogy csak befelé figyelve sétálgassunk a sarok sorai között. A nyitvatartási időben bármikor bejöhetünk, sőt, ha érdekelnek a temető múltjának a részletei, akkor még vezetett sétára is jelentkezhetünk.
Bár manapság már nem temetkeznek a Salgótarjáni utcai temetőben – az utolsó temetés az ezredforduló környékén volt –, még nagyjából harminc olyan család van, amely időről időre felkeresi a halottait, akik itt nyugszanak. De mások is jönnek, jórészt fiatalok, akik a gyökereik után nyomoznak, és itt meg is találják, vagy azt sejtik, hogy itt lett eltemetve valamelyik felmenőjük. Óriási élmény lehet meg is találni. Ők biztosan elhelyeznek azon a síron egy fehér követ azok közül, amelyek a bejáratnál találhatók. Az emlékezés köve egy szép zsidó szokás: virág helyett teszik a sírokra, mert a virág elhervad, a kő viszont örökre megmarad.
