Amikor Budapest történelméről vagy az egykori hétköznapokról olvasunk, esetleg még archív fotókat is nézegetünk, sokszor belefutunk olyan épületekbe, melyek egykori létezését ma már homály fedi. A Krisztina körúton álló, hatalmas szocreál irodaház helyén (a mai Krisztina körút 55. szám alatt) valaha Buda legnagyobb palotája állt, ami nemcsak a hatalmas képtáráról és 300 fős színházterméről volt messze földön híres, de az itt tartott bálok is lázban tartották a népet. A Karátsonyi-palotában olyan előkelőségek fordultak meg, mint Ferenc József, VII. Edward és Alfonz spanyol király.
Amikor az 1850-es években elkészült a romantikus stílusú Karátsonyi-palota, a korabeli Buda legnagyobb és legdíszesebb épületei közé tartozott. Nagyságára már csak azért is szüksége volt, mert tulajdonosa, Karátsonyi Guidó a társasági élet egyik mozgatója volt, és hatalmas bálokat és farsangi mulatságokat tartott itt. A palotába nemcsak Ferenc József és Erzsébet királyné látogatott el, de még XIII. Alfonz spanyol király és VII. Edward brit uralkodó is.
A vendégek szórakoztatására nemcsak a díszes táncterem szolgált, hanem egy 300 fős színházterem is, ahol a kor leghíresebb előadóművészei léptek fel, úgyhogy a szórakozásra vágyó úri nép belefeledkezhetett Liszt Ferenc koncertjeibe és Blaha Lujza vagy Laborfalvi Róza estjeibe. De ha úgy tartotta kedve, akkor a neobarokk díszekben pompázó belső terekben pezsgőt kortyolva is sétálgathatott, ámulva a könyvtárszoba vagy a képtár gyűjteményein.
Karátsonyi Guidó egyébként a 19. század egyik legnagyobb művészetpártolója volt, 1858-ban százezer pengős alapítványt hozott létre a Magyar Tudományos Akadémián, hogy annak éves kamataiból kétévente díjazzák a legjobb színdarabszerzőket, így támogatta Csiky Gergelyt és Szigligeti Edét is. De műkedvelő szenvedélye a képtár anyagának folytonos gyarapításán is látszott, ezt főleg barokk festők képeivel töltötte fel. A festmények egyik leghíresebb darabja, Jacob Jordaens A Bűnbeesés című festménye, amely ma a Szépművészeti Múzeum tulajdonában van.
Karátsonyi Guidó a korabeli sajtó bulvárrovatának egyik kedvelt szereplője volt, az 1898-as farsangi báltól pedig még az esemény után is hetekig forrt a sajtó.
„A főúri körökben még mindig nem beszélnek egyébről, mint a tündérfényű Karátsonyi-bálról. Igazi clou-ja volt ez az idei farsangnak és históriai momentummá vált azáltal, hogy a király is megtisztelte jelenlétével egyik hűséges alattvalójának a mulatságát” – írta a Mikszáth által szerkesztett Országos Hirlap.
A romantikus stílus, a rizalitok, az árkádok, a széles kocsifelhajtó és a díszes lépcsőház mára már a múlté, helyén egy hatalmas irodaház magasodik. De ha azt gondoljuk, hogy sok budapesti épületünkhöz hasonlóan a palota is a II. világháború vagy a várostervezés áldozata lett, akkor tévedünk. Az I. világháború a csőd szélére juttatta az egészen addig nagy lábon élő és bőkezűen adakozó Karátsonyi Guidót, akinek jelzálogot kellett felvennie az épületre – bár arról is felröppentek pletykák, hogy eladta a palotát.
Halála után az örökösök már nem tudtak mit kezdeni az épülettel, egyre inkább nyűg volt a család számára, ezért az 1930-as években elárverezték – áron alul, 121 ezer pengőért, miközben a palotát több mint egymillió pengőre becsülték. A kiüresedett palotát végül lebontották, és a telken a magyar kormány a Német Birodalom iránti baráti gesztustól vezérelve egy német birodalmi iskola építését tervezte. A háború kitörése miatt azonban ez már nem valósult meg, végül az 50-es években a Kohó- és Gépipari Minisztérium Tervező Intézetének szocreál székháza épült az egykori palota helyén.
Felhasznált irodalom:
- Simon Magdolna: Városnéző, I., Krisztina körút 55., 2020
- Hidvégi Violetta: Építészsors a 19. századi Pest-Budán és Budapesten, 2013
- Pesti Napló – Elárverezik a Karátsonyi-palotát, 1932
