látnivalók és kultúra

szerkesztés

Mi vagyunk Mad Max – „Lassú élet. Radikális hétköznapok” kiállítás a Ludwig Múzeumban

Szerzők

  • Nagy Zsófia

2021. 07. 26. 13:27

Jól hangzó felszínességgel mondhatnánk, hogy a Ludwig Múzeum kiállításán bárki Mad Maxnek érezheti magát, hiszen annyira koncentráltan kapjuk az egyes környezeti problémákat és a hozzájuk kapcsolódó életmódbeli alternatívákat, hogy úgy érezhetjük, magunk is egy disztópiában élünk. Szerencsére a tárlat jóval túlmutat az öncélú ijesztgetés haragoszöld kliséjén és egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy megértsük és átéljük a fenntarthatósághoz, környezetvédelemhez tartozó, sokszor egymásnak ellentmondó nézőpontok érzelmi hátterét. Végül pedig pozitív tanulságot szűrhetünk le a magunk számára: a környezetről való gondoskodás nem kötelesség, sokkal inkább alapvető belső szükséglet, amit ki kell elégítenünk ahhoz, hogy elégedettek, boldogok legyünk.

A Ludwig Múzeum kurátori csapata egyéni szinten már régóta törekszik a környezettudatos megoldások figyelembevételére, így született meg a kiállítás ötlete is. A megnyitót eredetileg 2020 áprilisára tervezték, Üveges Krisztina kurátor szerint éppen azért volt hátborzongató a Covid19 járvány első szakasza következtében átalakuló életünket látni, mert sok tekintetben a tárlaton felvázolódó lehetőségek öltöttek testet. A tárlat a koblenzi Ludwig Múzeumban is bemutatásra került, de a járvány miatt végül itt is virtuális formában lehet megtekinteni.

Fotó: Fotó: ROSTA József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum // Photo: József ROSTA © Ludwig Museum – Museum Of Contemporary Art

A szervezésnél amúgy törekedtek arra, hogy a kiállítást minél környezettudatosabb módon rendezzék meg, az infografikákat például műanyagmentes tapétán, vizes enyvvel ragasztották a falakra, és elsősorban a régióból választottak művészeket, a tárgyak utaztatásával kapcsolatos környezeti terhelés csökkentése érdekében. Ennek ellenére a széles körű online jelenlét miatt nem mondhatjuk, hogy a kiállítás kontextusa csorbát szenvedett volna, sőt, éppen ennek az ellenkezőjét tapasztalhatjuk. Hiszen múzeumi szempontból nem csak negatív hozadéka volt a járványnak.

Fotó: Fotó: ROSTA József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum // Photo: József ROSTA © Ludwig Museum – Museum Of Contemporary Art

Az online térbe kényszerülő intézmények ugyanis eddig nem tapasztalt mértékben szorultak rá a digitális megoldások igénybevételére, ez pedig a hibrid múzeumi modell térnyeréséhez vezetett, olyan intézményhez, ahol az online és offline eszközök kiegészítik egymást és új kontextust teremtenek. Így lehetséges, hogy a kiállítás kényszerből születő microsite-ja ma már sokkal inkább online tudásközpont, ahol mindenki utánaolvashat a slow life mozgalommal kapcsolatos fogalmaknak, a kiállító művészeknek és a tárlathoz kapcsolódó változatos programoknak, de a katalógust is megtalálhatja. Kis túlzással tehát azt mondhatjuk, hogy amit megtanulhatunk a honlapról, azt át is élhetjük a tárlaton. Ezért is fontos, hogy a kiállítás meglehetősen interaktív, figyeljük a táblákat, mert míg egyes műveken a feliratok arra buzdítanak minket, hogy megérintsük, kipróbáljuk az alkotást, addig másoknál éppen ennek ellenkezőjét kérik tőlünk.

Fotó: We Love Budapest

Mi az a slow life?

A slow-szemlélet kezdetei a 80-as évekre nyúlnak vissza, és a gyorséttermekkel szembeni kritikai állásfoglaláshoz, az egészséges helyi alapanyagok és a minőségi étkezés preferenciájához kapcsolhatók. Ez a gondolkodásmód terjedt ki később a munkára, az utazásra, a dizájnra vagy a médiafogyasztásra is. A kiállítás ugyanakkor nem kifejezetten a divatos „slow living” mozgalomról szól, hanem inkább ernyőként használja ezt a „slow” fogalmat, és olyan alternatív gyakorlatokat, radikális vagy szelídebb megoldásokat vonultat föl, amelyek megkérdőjelezik a fennálló, fogyasztásorientált rendszert, kiutat mutatnak belőle, és a pillanat megélésére helyezik a hangsúlyt. A műfaji szempontból vegyes alkotások tehát napjaink globális kérdéseire reflektálnak, lényegük a tudatosság és a kritikai hozzáállás. A kiállításon olyan életvezetési alternatívákkal, társadalomfilozófiákkal találkozhatunk, mint a permakultúrás gazdálkodás, a hulladékmentesség, az önfenntartó háztartás, az eszképizmus vagy az antropocén korszak.

A kiállítás terébe lépve látványos módon, hatalmas feliratokkal hívják föl a figyelmünket a slow life-ot körülvevő, egymásba szövődő fogalmak hálójára. A következő termekben pedig olyan sűrítve kapjuk a fenntarthatósággal és a környezettel foglalkozó alkotásokat, hogy könnyen egy orwelli vagy akár Az éhezők viadalához hasonló disztópiában érezhetjük magunkat. 

Fotó: We Love Budapest

Diana Lelonek Center for Living Things (Élő dolgok központja) című alkotása olyan talált tárgyakat gyűjt össze, amelyeket valaki illegális hulladéklerakókban, a városok körül hagyott el. Ezek az eszközök, ruhadarabok, palackok a fogyasztói kultúra, a felhalmozás és a selejtezés szimbólumai, amelyek a természetbe visszakerülve saját mikrokörnyezetet alkotva, ellentmondásosan illeszkednek be a körforgásba. Az egyes tárgyakon anyaguktól függően más és más növények telepszenek meg, az élet pedig a kiállítási térben sem állhat meg, a tárgyakat különleges lámpákkal világítják, a rajtuk megtelepedett mohákat pedig rendszeresen locsolják. A tárgyak esztétikájukban bármelyik posztapokaliptikus zombisorozatba tökéletesen illeszkednének.

Fotó: Diana LELONEK: Pet- Környezet. A Center For Living Things (Élő Dolgok Központja) Című Sorozatból, 2017–2020, Installáció, Akvárium Talált Tárgyakkal. A Lokal_30 Galéria Jóvoltából | Diana LELONEK: "Pet-environment" From The Series: "Center For Living Things", 2017-2020, Installation, Aquarium With Found Objects Courtesy Of Lokal_30 Gallery, Warsaw

Itt találjuk Szabó Eszter Ágnes és Syporca Whandal Punk konyha fanzin – Kalóz kiadás című munkáját is, amely a társadalmi folyamatok és ezek étkezésre gyakorolt hatását vizsgálja, párhuzamot vonva a jelenlegi szűkülő erőforrások és a kalózok kegyetlenül pragmatikus étkezési gyakorlatai között.

A következő teremben szintén az étkezés gondolata köré épül föl az ex-artists’ collective Inségeledelek című installációja. A fából készült, növények szárítására, magok tárolására és feldolgozására is alkalmas pavilonban olyan, Közép-Európából származó eleségeket találunk, amelyeket bármikor összegyűjthetünk a természetből, az önfenntartást jelenthetik. Az installáció éppen úgy állhatna egy vidéki nagyi vagy kistermelő kertjében, mint egy posztapokalipszist követő önfenntartó közösség életét bemutató hollywoodi filmben, ezzel nagyon jól megragadva a lassú élet egyik fő motívumát: vissza kell nyúlnunk a régi, paraszti kultúrába, hogy újraindíthassuk kapcsolatunkat a természettel. 

Fotó: Fotó: ROSTA József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum // Photo: József ROSTA © Ludwig Museum – Museum Of Contemporary Art

Ebből a viszonylag központi teremből két irányba mehetünk tovább: jobbra találjuk Oto Hudec If I had a river című, Noé bárkáját utánzó installációját, ami azt vizsgálja, hogy mi az a minimum, ami az önfenntartáshoz, a kivonuláshoz szükséges, illetve Kaszás Tamás Vandalizált Aldo Leopold-padját, amely szintén az elgondolkodásra, lelassulásra, a pillanat megélésre biztat. A középső terem jobb oldalán pedig Oliver Ressler Minden összeáll, miközben szétesik című videoinstallációján haladhatunk keresztül, amely a polgári engedetlenség, a társadalmi nyomásgyakorlás a kivonulással éppen ellentétes lehetőségét mutatja be.

Fotó: Oto HUDEC: Ha Lenne Egy Folyóm, Installáció, 2012. A Művész És A Gandy Gallery Jóvoltából | Oto HUDEC: If I Had A River, Installation, 2012. Courtesy Of The Artist And Gandy Gallery, Bratislava

Fotó: Fotó: ROSTA József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum // Photo: József ROSTA © Ludwig Museum – Museum Of Contemporary Art

Ezt követően érkezünk a kiállítás egyik legmegrázóbb részéhez, a Mi vagyunk a kert! című installációhoz, amely egy kataklizma túlélőjének mindennapjait mutatja be, aki gyermekének adja át a világról szóló ismereteit. A mű azért is különösen megrázó, mert nemcsak a környezet színtelen sivárságát, hanem a minket jelenleg körülvevő világ szépségéről szóló emlékek szertefoszlását is bemutatja. 

Fotó: Fotó: ROSTA József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum // Photo: József ROSTA © Ludwig Museum – Museum Of Contemporary Art

A kiállítás további részéből érdemes kiemelni Mátyási Péter mélyen személyes indíttatású, Tűlevélszőnyeg című alkotását, amely nevéhez hűen fenyőlevelekből áll, a száradás folyamán folyamatosan változik és érdekes esztétikai minőséget képvisel, vagy Lakner Antal Dry Spa elnevezésű tárgyát, amely a jövő vízhiányos világában kínál a látogatók számára kipróbálható alternatívát a fürdésre.

Fotó: Fotó: ROSTA József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum // Photo: József ROSTA © Ludwig Museum – Museum Of Contemporary Art

A tárlat végkicsengése mégis alapvetően pozitív. Szabó Eszter Ágnes a konyhai feladatokat és a hímzés lassú, hagyományosan női elfoglaltságát az óriásplakátok agresszív városi világára vetítő interaktív projektje által mi is hozzájárulhatunk a kiállítás alakításához. Petra Maitz pedig egy kisebb nőközösség segítségével alkotta újra horgolt korallokból a pusztuló Nagy-korallzátonyt. Az installáció így egyszerre idézi meg a törékeny természeti környezetet és a gyermekjátékokat, illetve a gyermekekről való gondoskodás örömét is. Mindkét mű arra buzdít, hogy merjünk szerepet vállalni a környezetünk megmentéséért folyó harcban, mert a fogyasztói társadalom a felhalmozás kényszere által nemcsak a természetnek tesz rosszat, de szőnyeg alá söpri azt a természetes, jóleső belső szükségletet, hogy gondoskodjunk a minket körülvevő világról és elfogadjuk a ritmusát. Ha pedig engedünk ennek a kényszernek, akkor a saját életünket is megjavíthatjuk. Ezt látjuk Ursula Biemann és Paulo Tavares videoesszéjében, amely sikeres őserdőmentő projektekről szól.

Fotó: Fotó: ROSTA József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum // Photo: József ROSTA © Ludwig Museum – Museum Of Contemporary Art

Ha tehát engedünk a természetes belső kényszerünknek és összefogásban gondoskodunk a minket körülvevő világról, akkor nemcsak a mi életünk lesz boldogabb és teljesebb, de begyógyíthatjuk a természet emberi működés okozta sebeit és újra visszatalálhatunk a környezettel való harmonikus egységhez. Számunkra ezt mondja ez a kiállítás, de alapvetően mindenkit arra biztatnánk, hogy tekintse meg és alkossa meg saját olvasatát, erre szeptember 5-ig van lehetőség, a tárlat ugyanis akkor zár.

Hasonló tartalmak

Admin mode