Az idei nyár nagy újdonsága a város legnagyobb sörterasza, ami a Bálna szabadtéri részén nyitott meg. Nem kevesebb mint 50 sörcsap várja nap mint nap a vendégek rohamát.

Semmi túlzás nincs abban, ha kijelentjük, a Sörterasz a Bálnánál nevű új helyen egész nyáron sörfesztivál van, mert azért 50, folyamatosan dolgozó sörcsap mégiscsak ebbe az irányba mutat. Mindez három egység között oszlik meg: a FIRST Terrace-on FIRST és Brewdog sörök (utóbbiak egyenesen Skóciából érkeznek), a Belga Sörház teraszán elsősorban belga sörök kaphatók, a Magyar Kraft és Importsörház pultjánál pedig mindenféle különlegességet kóstolhatunk.

A legtöbb – összesen 20 – sörcsappal a FIRST Terrace büszkélkedhet, ahol a többféle IPA mellett a FIRST zászlóshajójával, a Mango Juice-szal is próbát tehetünk. De persze szinte mindegyik közkedvelt hazai kézművessör-márka (például MONYO, Szent András, Szia Uram!, Frootie) kapható itt, meg azoknak sem marad üres a poharuk, akik a külföldi sörökre (például Bernard, Guinness, Erdinger, Belle-Vue Kriek, Leffe, Hoegaarden, Bombardier, DAB, Estrella) esküsznek. Ráadásul a kínálat folyamatosan frissül.

Sör ide vagy oda, azokra is gondoltak, akik mást innának. A Divino a legjobb borokkal és fröccsökkel „támad”, de vannak jobbnál jobb koktélok is meg változatos gin-tonik-választék és minőségi rumok. Aki pedig nem iszik alkoholt, de nem szeretne egész este vizet inni, az különféle limonádék közül válogathat. Aki iszik, az egy idő után éhes is lesz, ám a Tuning Burger minden igényt kielégít: kézműves hamburgerek, BBQ-finomságok és quesadilla szerepel az étlapon – és egy sor egyéb finomság is.

A Sörterasz a Bálnánál tökéletesen alkalmas arra, hogy nagyobb társasággal töltse el ott az idejét az ember. A Duna közelsége és a túlpart látványa, nem beszélve a naplementéről, igazán kellemes hátteret biztosít hozzá. De ha inkább Eb-meccseket néznénk, arra is megvan a lehetőség: egy óriási LED-falon követhetjük a mérkőzéseket.

Címkék

Elérhetőségek

Sörterasz a Bálnánál 1093 Budapest, Fővám tér 11–13. Facebook-oldal