shopping

szerkesztés

Bihari Ádám, stílustanácsadó: „Nem az a cél, hogy magam alá gyűrjek másokat, hanem hogy edukáljak”

Szerzők

  • Jász Annamária

2021. 04. 13. 12:40

Így, hogy fél éve nem járhatunk el sehova, és társas érintkezéseink során jellemzően nagykabátban mutatkozunk mások előtt, egészen furcsa volt elolvasni Bihari Ádám Ha stílus van: minden van című, decemberben megjelent könyvét. A luxusszabászatot működtető stílustanácsadó elsősorban férfiakhoz szól, de könyve túlmutat az öltözködésen: tisztáz jó pár félreértést megjelenéssel, életstílussal, testkultúrával kapcsolatban, és felidézi a „boldog” békeidőket, amikor igenis számított, mit kommunikálunk magunkról vizuálisan. Ádám szerint ennek ellenére minden fejben dől el, és nem rejti véka alá sarkos véleményét a magyar társadalomról és férfiakról. A „kelet-európai szégyen” okairól, példamutató országokról, az „igazi” férfiról, szubkultúrák és fiatalok öltözködéséről is szót ejtettünk interjúnkban.

We Love Budapest: Mesélj a bespoke – vagyis méretre szabott – öltönyöket, kiegészítőket gyártó szabóságodról! Hogy jött az ötlet, hogy megnyisd 2019 decemberében?

Bihari Ádám:
Hét éve foglalkozom stílustanácsadással, üzletemberek, felső vezetők vizuális megjelenésének és kommunikációjának kialakításával. Mikor coachingot tartottam nekik, mindig elhangzott a kérdés tőlük, hogy oké, mindez nagyon jó, de hol tudom megvalósítani? Hol tudok magamnak jó öltönyt csináltatni? Ilyenkor ajánlottam nekik üzleteket, vagy közös külföldi vásárlásokat tartottunk, például Bécsben, de azt éreztem, hogy ez még mindig nem az igazi. Régóta szerettem volna egy saját brandet és elhozni a legmagasabb színvonalú öltönyöket, ingeket, kiegészítőket a magyar közönségnek. Van pár bespoke szabászat itthon, de úgy láttam, nem ütik meg azt a mércét, amit én gondolok a minőségről. A világ legkomolyabb szabósági cégei Nápolyban vannak. A filozófiám, hogy úgy akarom megreformálni az itthoni szabósági kultúrát, hogy nem meghamisítom a történelmet, hanem újraírom. Ezért alapítottam meg a Sprezzatura by Bihari brandet, aminek Nápoly egyik kiemelkedő bespoke szabósága, a Saint Gregory az üzleti partnere, akikkel kiváló üzleti és baráti kapcsolatot ápolok. Az együttműködés ma már túlmutat a magyar piacon, jelenleg ott tartunk, hogy a kelet-európai régió jogait is megvásároltam.

WLB: Hogy kell elképzelni a konkrét munkát, ideköltöztetted a nápolyi mesterszabókat?

B. Á.:
A ruhák továbbra is a nápolyi manufaktúrában készülnek. Covid-mentes időkben az volt a jellemző, hogy havonta, kéthavonta jöttek Magyarországra a főszabók, levették a méreteket, és küldték vissza az öltönyöket első próbára egy speciális, kikeményített szállítódobozban, ami olyan, mint egy minigardrób. Az ügyfeleim ezáltal tényleg első kézből tudják megtapasztalni, hogy mit jelent a nemzetközi szakértelem és szolgáltatás. 

WLB: A világon az olasz mellett az angol öltönykultúra is meghatározó, számodra miért pont az olasz lett a befutó?

B. Á.:
Az olaszok életszeretete, szenvedélye sokkal közelebb áll hozzám, ami az öltönyökben is megmutatkozik: komfortosabbak, szofisztikáltabbak. Egy méretre készült bespoke öltöny olyan kényelmes, mint egy melegítő – legalábbis az olasz típusok. Az angol öltönyökre mondják azt, hogy leteszed a sarokba, és megáll magától. Sokkal több köztes anyaggal dolgoznak, de ez nem baj, mert sokaknak ez tetszik. Az üzletem névválasztása, a Sprezzatura by Bihari is a nápolyi iskolára utal. Jelentése: erőlködés nélküli, spontán elegancia.

Fotó: Erdélyi Gábor

WLB: Egy másik olasz kifejezéssel is körül szoktuk írni az olasz életérzést, a bella figura a minden élethelyzetben a szépségre való törekvést takarja. Van különbség?

B. Á.:
A bella figura kicsit más, közelebb van a francia sikkhez, a sprezzatura inkább rafinériát jelent – amikor azt érzed, hogy bármit is vesz fel egy olasz pasi, minden jól áll rajta. Olaszországban a férfiak nagyobb pávák, mint a nők. Az olasz nőknek fantasztikus ízlése van, ennyi jól öltözött nőt én még nem láttam, de a férfiak túlmutatnak rajtuk is.

WLB: Bár az utazásaimon nekem is hasonló volt a benyomásom, azért biztosan differenciáltabb az olasz társadalom ebből a szempontból, hiszen a régiók közt elég nagy gazdasági különbségek vannak.

B. Á.:
Ez így van, a stílus viszont hasonló mindenhol. Nápoly sem a leggazdagabb része Olaszországnak. Mondok egy példát „mély-Nápolyból”, ahol a legizgalmasabb dolgokat látni: nyáron tanúja voltam, hogy a kukásautón hátul kapaszkodott két fickó, fütyörészve, karkötővel, 40 fokban feltűrt ingujjban, leszűkített nadrágban, a nadrágszár feltűrve, és most tessék figyelni: tiszta cipőben! Szóval még ebben a társadalmi rétegben is jelen van az a bizonyos „fűszer”, hogy reggel annak a férfinak fontos volt, mit vesz fel. Természetesen kell pénz az öltözködéshez, de sokkal fontosabb, a fejünkben mi van.

WLB: Tudsz még mondani hasonló országot, ahol ilyen figyelemre méltó gondolkodásmód van jelen?

B. Á.:
Ázsia nagyon fejlődik, Japán kiemelkedően, lassan „olaszabbak”, mint az olaszok. Fantasztikus kultúrájuk és munkamoráljuk van, és megértették, hogy nincs e téren tapasztalatuk, ezért a legkomolyabb 10-15 olasz tanácsadót szerződtették le horror pénzért, akik az elmúlt 10 évben coacholták Japán meghatározó szabóságait. Az olaszokhoz egyébként a spanyolok állnak még közel, esetleg a portugálok. Ez a mediterrán éghajlatból is következhet: azért nagyon más a mentalitás, ha az év nagy része napsütésben telik.

Fotó: Erdélyi Gábor

WLB: Míg egy skandináv országban muszáj praktikusan öltözködni, szélálló, vízálló, vastag holmikkal készülni esőre, hóra, hidegre...

B. Á.:
Abszolút, ugyanakkor ott van ellenpéldaként Anglia. És Norvégiában, Svédországban, Dániában is vannak komoly szabóságok, kerülnek ki onnan is stílusikonok. Egy tollkabátban, bakancsban, sapkában is tudsz szuggesztív lenni. Fejben jól kell lenni ehhez. Kulturálisan mi még nagyon messze vagyunk az európai mércétől.

WLB: A könyvedben egy bizonyos „kelet-európai szégyenről" írsz, ami nagyon áthatja itthon a gondolkodást. Mire gondolsz pontosan?

B. Á.:
Itthon az ügyfeleim zömében nagyon jó módban élő, tehetős emberek. Nagyon szomorú azt hallani egy értékteremtő, vagyonos embertől, hogy nagyon tetszenek ezek a ruhák, de nem merem felvenni, mert mit szólnak az emberek? Erről a szekunder, mély szégyenérzetről beszélek. Átitatta az életet a szürkeség, a slamposság, a fal mellett járás, komoly gátakat okozva az emberekben. A mai fiatal generáció – a divat és a fast fashion márkáknak hála – már nincsen ebben benne, nem csinálnak ebből kérdést, minden elfogadott, és ez nagyon jó. A konzervatív értékekben nagyon hiszek az öltözködés terén is, de liberálisan gondolkodom, ennek az ötvözete szerintem jó dolog. Az öltözködés öröm, azt vedd fel, ami neked tetszik. Értem, hogy a sportcipőben érzed jól magad, meg pólóban, de ha elmész a színházba, próbálj erőt venni magadon és magadra erőltetni a legminimálisabb tiszteletet.

WLB: Mit gondolsz a szubkultúrákról, a punkokról, a rockerekről, a rapperekről, akik az öltözködésükkel is jelzik az identitásukat?

B. Á.:
Nagyon bírom őket. Ha megnézzük Hollywood fejlődését, azt látjuk, hogy a színészek és a zenészek mindig meghatározták az öltözködést. A klasszikus férfiöltözködés korszaka az Old Hollywood időszakára, a 20-as, 30-as évekre tehető, utána jött a Beatles, Elvis Presley, a Rolling Stones, a rockerek, a punkok. Mindenki hozzátett valamit az öltözködési kultúra sokszínűségéhez. Milyen érdekes, hogy a 90-es években jött a rave, a technó, de abban a formában már nem léteznek, ahogy a foszforeszkáló mellényben, Buffalo cipőben rohangálók is eltűntek. Az értékek mindig a klasszikus dolgokra épülnek.

WLB: A könyvedben nagyon alapvető dolgokról írsz, a nyakkendők típusától a nadrágok mosásán át a fogápolásig. Tényleg ekkora hiányosságot tapasztalsz a magyar férfiak körében?

B. Á.:
 A Ha stílus van: minden van című könyvem nem véletlenül a higiéniai résszel kezdődik, ez ugyanis egyáltalán nem pénzkérdés. Nagyon kevés férfiról tudok, aki a könyv tesztjén át tudna menni, és ez valahol szörnyű. De leginkább az a szomorú, hogy egyesektől elhangozhatnak olyan kijelentések, hogy a férfi, aki manikűröshöz jár vagy testápolót használ, az „buzi”. De elvárják a párjuktól, hogy mikor hazamennek izzadságszagúan, büdösen, jó illata legyen, szép fehérneműben várja őket. Ez nincsen rendben. Nem a férfiak ellen vagyok, mindig próbálok úgy véleményt formálni, hogy megértsem az összes oldalt. De azt gondolom, hogy a nőknek sokkal nehezebb dolguk van a férfiakkal szemben, mint fordítva, sokkal igényesebbek. A magyar férfi nem igényes, egyáltalán nem.

WLB: Nagyon tetszett, hogy többször is szóba hoztad a könyvben ezt a kettős mércét, illetve hogy nem finomkodtál a véleményformálásban. A nyers stílusod a tanácsadásban is érvényesül?

B. Á.:
Gondolj bele, milyen ezeket a dolgokat egy milliárdos üzletembernek elmagyarázni, milyen vékony jégen járok ilyenkor. De soha nem sértődött meg rám senki. Én úgy gondolom, úgy vagyok kemény és nyers, hogy nem vagyok bántó. Nem az a cél, hogy magam alá gyűrjek másokat, hanem hogy edukáljak. Nem hiszek abban, hogy simogatva el lehet magyarázni embereknek ilyen dolgokat. A védjegyem nem egy szerep, keményebb fickó vagyok a privát életben is, kellő öniróniával és humorral.

Fotó: Erdélyi Gábor

WLB: Szerinted milyen a jó stílusú, férfias férfi?

B. Á.:
Ápolt, igényes, gondolkodó; a nőt a tenyerén hordozza, sportol, ad magára, intellektuálisan up to date, van hobbija, egyedi skillje, amiben expert, amitől a nő fel tud rá nézni. Ha ezek egymásra vannak építve, ki tud jönni belőle egy izgalmas személyiség.

WLB: Milyen öltözködési, viselkedési trendeket látsz Budapest utcáin járva?

B. Á.:
Imádom Budapestet, csodálatos város, de sokkal több arroganciát és pökhendiséget látok a nulla teljesítményre, mint az indokolt lenne. Van, amikor hetekig nem látok egy európai norma szerint elfogadott öltözetet. A fiatalok között még főleg fast fashion-, Zara- és H&M-gyerekeket látok, fekete-fehér, monokróm öltözködést, mindenkin ugyanaz a nadrág, cipő van, egy sablon szerint – mint a mai Insta-lányok, akik mind egyformák, pedig higgyék el, a fiúk nem ezt találják vonzónak.

WLB: Kicsit beszéljünk azokról, akiknek már van választási lehetőségük: a jól kereső értelmiségieknél milyen tipikus hibák, trendek figyelhetők meg, amiken könnyen lehetne segíteni?

B. Á.:
Az már önmagában nagy segítség, ha egy férfi méretpontos ruhákban jár. Nem lóg, nem is feszül rajta az öltöny. Ha tudja a méretét, már kikerül egy óriási hibafaktort. Ha tudja, milyen színek állnak jól, milyen formák, az is sokat számít. Egy tanácsadással ezt lehet korrigálni. Sok férfi azért nem szeret öltözködni, mert a ruhák, amiket visel, nem jók rá, és nem adnak neki elég komfortot – a konklúzió pedig az, hogy az öltönyviselés kényelmetlen. A konfekcióöltönyök valóban nem jók a magyar férfiak testalkatára. Nyilván a csináltatott öltönyt nem engedheti meg magának az átlagember, nem tartunk ott gazdaságilag – nálam 3000 eurótól indul az áruk. Hozzáteszem, Olaszországban sem csináltatott öltönyben jár a nemzet, de ismerik a klasszikus elemeket, formákat, van egy általános jó ízlés. Ezeket edukációval el lehet érni, amit már fiatalkorban érdemes elkezdeni. Ezért amint a világ helyreáll a Covid után, szeretnék elindítani középiskolákban, gimnáziumokban és egyetemeken egy, az öltözködés és a viselkedés kultúráját népszerűsítő, a nőkkel való bánásmódot ismertető előadás-sorozatot. Persze kell ahhoz egy karakteres előadásmód, hogy a fiatalokhoz tudjunk szólni.

WLB: Te magad milyen önismereti utat jártál be, míg megtaláltad a saját stílusodat?

B. Á.:
Szerintem 35 éves kor alatt nem beszélhetünk stílusról. Rengeteg szenvedésnek, fájdalomnak, csalódásnak kell eltelni, mert az élettapasztalat kihat az öltözködésre. Ha az ember megtalálja önmagát, akkor találja meg az öltözködésben is a stílusát. Én 32 éves korom óta képviselem a klasszikus stílust. Hogy mi jellemzett a húszas éveimben? Vér, verejték, dráma! (Nevet.) Mára sokkal, de sokkal szofisztikáltabb lettem, ma már a könyvolvasás, kultúra, színház, művészet az életem szerves része, mint a levegővétel.

Fotó: Erdélyi Gábor

WLB: 30 évesen volt egy nagy törés az életedben, a válásodról írtál a könyvedben is. Ez volt a változás oka?

B. Á.:
A válásom bekatalizálta a férfi énemet, a szó legpozitívabb értelmében. Sok mindenre megtanított, megtanultam, milyen elveszíteni mindent. Abban az évben csináltam meg az Ironmant, ami fejben nagyon helyre tett. Onnantól datálom a „Bihari Ádám-jelenséget”. Nem a párnámat sírtam tele, hanem elkezdtem azon agyalni, hogy mindez miért történt és hogyan szolgálja az érdekemet.

WLB: Mit tudsz javasolni egy kevésbé tehetős, 30 körüli férfinak, aki dolgozna a stílusán?

B. Á.:
Furcsa lesz, amit mondok: ha van már egy meglévő ruhatára, és meg szeretne újulni, a pénzét először könyvekre és utazásra költse. Ne a gardróbjába, hanem a fejébe kezdjen el tölteni élményeket, impulzusokat. Ahhoz, hogy megújulj, jobbnak kell lenni. Egy fiatalnak nem hitelt kell felvennie autóra, hanem utaznia, olvasnia, megértenie a kultúrát. Ez az öltözködést is elkezdi majd upgrade-elni. De ha konkrétabbra gondolsz: azt javasolnám neki, ne a divatot kövesse. Ne engedje, hogy a divat ennyire erőszakosan rányomja a bélyegét a gondolkodására a logók, formák által. Egy dologra építenek a divatmárkák: ha egy logó jól van elhelyezve, az jó, és mentesít minket minden alól. De nem ettől jó egy ruha, egy öltözék. Hanem attól, hogy a karakterünkhöz, az élethelyzetünkhöz, a korunkhoz, a stílusunkhoz tökéletesen passzol.

Hasonló tartalmak

Admin mode