Vásárosok, gázosok meg a kazamaták titka – A II. János Pál pápa tér története

A VIII. kerületben, a Keleti pályaudvar közelében fekvő, a Fiumei út, a Rákóczi út és a Népszínház utca – na meg épületek sora – által határolt tér könnyen lehet, hogy a legnagyobb a fővárosban vagy minimum Pesten – a top 3-ba biztosan befér. Tényleg lenyűgöző méretű, és ez akkor tűnik fel leginkább, ha körbesétáljuk vagy ha képzeletben mellé tesszük valamelyik kis testvérét. A Tarasz Sevcsenko tér például elég sokszor beleférne a II. János Pál pápa térbe, ami a nevét éppen 10 évvel ezelőtt kapta, előtte sokáig Köztársaság tér néven futott. Nagy hely, ami nagy események helyszíne volt.

Csak a piac!

A gigantikus II. János Pál pápa tér nagy részét egy önmagában is hatalmas park foglalja el, amit utak és bérházak vesznek körbe. A házak túloldalán futnak a bevezetőben említett Fiumei és Rákóczi út meg a Népszínház utca. A tér legutóbbi 10 éve kimondottan mozgalmasra sikerült. Volt parkrehabilitáció és térrendezés, átnevezés, a 4-es metró megállójának építése, illetve a tér történetében meghatározó erővel bíró egykori pártház épületének lebontása.

A területet, ami a mai teret is magában foglalja, a XVIII. századtól kezdték el jegyezni. Méreteinél fogva sokáig itt tartották a környék nagyobb állatvásárait. Bár a terület a későbbiekben egyre inkább kezdett beépülni, folyamatosan formálódott a mai képére, de az eredeti funkció, a piac jelleg végig megmaradt. Az állatok ugyan kiszorultak, de jöttek új eladók, akik előbb szénával, majd mindenféle terménnyel kereskedtek. Erre a tér akkori nevei is utalnak: Heu Markt (Széna piac), Bauer Markt (Paraszt piac), Markt Platz (Piac tér). Első hivatalos nevét már Budapesttől kapta a tér, 1873-ban: Új Vásár tér.

Gáz van!

Ekkorra már a környék jelentősége is megnőtt. Még az 1850-es években itt kezdte meg működését a főváros legelső gázgyára, amit a Trieszti Általános Osztrák Gáztársulat létesített. Az üzem világítógázt gyártott, és a belváros közvilágítását oldották meg belőle. Valamiért ez a gyár lett a hazai munkásmozgalmi törekvések egyik első fontos bázisa is. A környéken nagyban folyt a szervezkedés, zajlott a mozgalmi élet, melynek dicső eseménye volt a téren megtartott első nyilvános fővárosi munkásgyűlés 1869. augusztus 22-én. A gyűlést az Általános Munkásegylet – ami a munkásosztály érdekvédelmi szervezete volt – szervezte, és maga Táncsics Mihály volt a fő támogatója. Tiltakoztak, követeltek, majd hazamentek.

A tér – részben szintén a méretei miatt – nemcsak a piacokat és a vásárokat, hanem a politikai tömeggyűléseket, megmozdulásokat is vonzotta. Az említett munkásgyűlés az első volt ugyan, de nem az utolsó és az egyetlen ilyen esemény. Az őszirózsás forradalom győzelme után nem sokkal, 1918. november 1-jén is tartottak nagygyűlést a téren, ahol többek között és a leghangosabban a köztársaság kikiáltását követelte a tömeg. Ennek emlékére kapta a tér 1946-ban a Köztársaság tér nevet, amit 2011-ig viselt. Akkor lett belőle II. János Pál pápa tér. És ha már nevek, akkor nem maradhat ki az sem, amit 1902 és 1946 között viselt: Tisza Kálmán térnek hívták ezekben az évtizedekben.

Tömegvonzás

Visszatérve a politikai történésekhez, sajnos mindenképpen említésre méltó az 1956-os forradalom. A II. János Pál pápa tér szomorú, véres és bestiális események helyszíne volt. Itt zajlott a Köztársaság téri pártház ostroma, aminek közvetlen előzménye az volt, hogy a Parlament előtt 5 nappal korábban békés civil tüntetők közé lőttek, lemészárolva – az áldozatok száma 60-100 között lehet, nincs pontos adat – vagy megsebesítve ezzel rengeteg embert. Egyfelől ez a tragédia bosszúra sarkallta a forradalmi tömeget, másfelől a Magyar Dolgozók Pártja budapesti pártbizottságának székháza jelképes hely volt, elfoglalása a diktatúra végét is szimbolizálta volna. Harmadrészt pedig szárnyra kapott a pletyka: a tér alatti titkos kazamatákban foglyul ejtett forradalmárokat kínoznak halálra az ávósok. 

Az igazán heves és véres harcok után az életben maradt ávósokat kihozták az alaposan szétlőtt és feldúlt épületből, majd akiket nem ragadott el és lincselt meg a dühös tömeg, azokat a téren kivégezték. A tetemeket megcsonkították, meggyalázták, néhányat a lábuknál fogva fára vagy lámpavasra húztak. A jelen lévő külföldi tudósítók szörnyű, megdöbbenést keltő fotókat készítettek az eseményekről, a kivégzésekről és a lincselésről. A téren kapott halálos lövést a Paris Match fotóriportere, Jean-Pierre Pedrazzini is, akinek szobra áll a parkban. A szovjetek segítségével a forradalmat vérbe fojtó új hatalom részben ezekre a képekre hivatkozva tartotta fenn évtizedeken át a gyalázatos ellenforradalom téves mítoszát.

Téves mítosznak bizonyult a pártszékház alatt meghúzódó titkos kazamaták története is. Bár több szemtanú is állította, hogy létezik a hírhedt pincerendszer, de a kutatás, ami folyt utána, semmilyen kézzelfogható eredményre nem vezetett, nem találtak titkos föld alatti járatokat, börtönöket és kínzószobákat. Persze a mítosz azért tartja magát erősen, és számos összeesküvés-elmélet is kötődik hozzá, például az, hogy a politika sosem támogatta a kutatást, inkább akadályozta, hogy ezáltal megőrizhessék a mélyben rejlő titkokat.

Színház és ház

A tér fontos, ha nem a legfontosabb épülete az Erkel Színház, ami még Népopera néven épült fel 1911-ben. 1951-ig önálló intézményként működött – volt közben Városi Színház és a Magyar Művelődés Háza, sőt 1946 és 1948 között filmszínház is –, akkor viszont a Magyar Állami Operaházhoz kapcsolták mint alintézményt. Bár volt egy pár éves időszak (2007-től), amikor zárva tartott, ám 2013 óta megint nyitva tart, és az Operához tartozik. Nem sokkal az felépítését követően a színház is a politikai élet fontos helyszíne lett egy rövid időre: a Tanácsköztársaság kikiáltása után a parlamentként funkcionáló Tanácsok Országos Gyűlése itt ült össze tanácskozni 1919 nyarán.

A II. János Pál pápa tér 14., 15. és 16. számú házai három egyforma, nyolcemeletes bérház, melyek még 1934-ben épültek, és a főváros építészettörténetében kiemelt szerepet töltenek be. Az Országos Társadalombiztosítási Intézet (innen az OTI név) volt a megrendelő. A modern, acélszerkezetes téglaépületek a sávos beépítés első és 1945-ig egyedi példái voltak. A bérházakban lakni állítólag hosszú évtizedeken keresztül menőnek számított, így számos híresség élt a házak falai mögött. A 16. számú épületen kint is van egy tábla, ami felsorolja jó néhányukat. Érdemes egyszer elsétálni arra és elolvasni.