Velünk élő külföldiek – Spanyol kultúra Budapesten: a Cervantes Intézet igazgatójával beszélgettünk

We Love Budapest: Ha jól tudom, nagyon régóta dolgozol a Cervantes Intézetnek, és Budapestre sem most érkeztél. Mióta élsz itt, és mivel foglalkozik az intézet?

Javier Valdivielso Odriozola: Mielőtt Magyarországon kezdtem dolgozni, Szófiában vezettem a Cervantes Intézetet, korábban pedig Casablancában dolgoztam, szintén a szervezet kötelékében. Idén két éve, hogy Budapestre érkeztem. A munkánk most kezd visszatérni a normális kerékvágásba, hiszen jelentős részét a kapcsolatépítés, a spanyol kultúra népszerűsítése teszi ki, erre pedig a karanténidőszakban csak mérsékelten volt lehetőségünk. A Cervantes Intézet spanyol állami alapítású hálózat, amelynek jelenleg 45 országban összesen 86 tagintézménye van. Célunk a nyelv és a kultúra terjesztése, bemutatása, tevékenységeink közé tartozik a nyelvoktatás, a programok szervezése, és könyvtárunk is van. 21 ország hivatalos nyelve a spanyol, a köztük lévő kapcsolatot szeretnénk erősíteni.

WLB: A járvány végeztével lassan megint kinyílik a világ. Korábban 13 járat indult Spanyolország legkülönbözőbb városaiba Ferihegyről, de jelenleg is elérhetők az ismertebb helyszínek, átszállással biztosan. Mit tanácsolsz? Hol kezdjük a látogatást, ha Spanyolországba megyünk? Hol tudjuk legjobban elkapni az életérzést?

J. V. O.: Szívesen ajánlom a szülővárosomat, San Sebastiánt! Közel kétszázezres, nagyon szép kisváros nagyjából 30 kilométerre a francia határtól. A 20. század elején a spanyol turizmus központja volt, aztán nyugtalan idők jöttek, a baszk szeparatisták és az ETA. Ebből az időszakból kellett felállnunk és újra felépíteni a turizmust, amelynek a gasztronómia az egyik legfontosabb eleme. Kiotó után San Sebastiánban a legmagasabb a Michelin-csillagok aránya az éttermek számához képest. A baszk gasztronómia nagyon híres, sokan jönnek hozzánk emiatt. Szóval nagyon jó város, ha inni és enni akarsz. Tradicionális gasztronómiánk egyébként a halászathoz kötődik, természetesen, mivel tengerparton helyezkedik el a város.

WLB: Baszkföldről származol. Milyen Spanyolországban ehhez a kisebbséghez tartozni? Mit jelent számodra a baszk identitás?

J. V. O.: A családban nagyon fontos volt számunkra a baszk nyelv (euskara). Édesanyámmal és a testvéreimmel mindig így beszéltünk, és baszk óvodába is jártam. Édesapám csak spanyolul tudott. Sok tréfa származott abból, hogy van egy saját titkos nyelvünk, amit apánk nem ismer, de nagyon megszoktuk, hogy vele spanyolul, anyánkkal baszkul beszélünk. Ahogy a magyar nyelv gyökerei, úgy az euskaráé is nagyon régre nyúlnak vissza, a kutatások szerint egyetlen ma élő nyelvvel sem áll rokonságban.

WLB: Ha jól értem, akkor remek konyhán nevelkedtél. Mik azok az elemek, amik eltérnek az itteni étkezési szokásoktól?

J. V. O.: Természetesen beszélni kell a tapasokról. Spanyolországban ha elmész egy „barrába”, hogy a barátaiddal találkozz és megigyál velük egy pohár bort, akkor falatkákat esztek az italokhoz. Rendeltek például 12 croquetast (rántott étel, gyakran valamilyen szósszal), 2 adag padrónt (apró sült paprika), és együtt fogyasztjátok el. A szokás talán Madridból indulhatott, ahol az ételt a legyek elől tetővel, „tapával” fedték. Innen a név. Amúgy mi Baszkföldön inkább pintxonak (pincsó) hívjuk ezeket a falatokat. A pintxo pálcikát jelent, az elnevezés arra utal, hogy sokszor így, felszúrva érkeznek a kis falatok. Északon legtöbbször fizetni kell ezekért, a szegényebb délen viszont ingyen kapjuk az italunkhoz. Szerencsére Budapesten egyre könnyebb jó tapasokhoz jutni. Az Asador Pata Negrában például mindig jó minőségű spanyol ételeket ehetünk, a Pintxóban remek választékot találunk tapasokból, a Vicky Barcelonában pedig a hangulatból, az életérzésből kaphatunk ízelítőt.

WLB: Hogy látod? Könnyű Budapesten autentikus spanyol ízekhez jutni és olyan helyeket találni, amelyek gasztroszempontból megidézik a hazádat?

J. V. O.: A spanyol gasztronómia számára nagy kihívás külföldön megjelenni, például az olaszokhoz képest. Ők nagyon vállalkozókedvűek, New Yorktól Afrikáig egymás után nyitják az éttermeiket. Van egy alap, pizza és pasta, ez pedig működik, aztán persze ezen belül vannak különböző minőségek. Spanyolország más ebből a szempontból, ennek az is az oka, hogy nehéz az alapanyagait külföldön jó minőségben megtalálni. De azért vannak Budapesten az előbb említetteken kívül is jó spanyolos helyek... Nagy kedvencem a Menza, amelynek belső tere az Almodóvar-filmek világát idézi, itt szintén rendszeres vendég vagyok. De például a Kertész utcai Vino Castillo Borháznak remek válogatása van spanyol borokból. A bor nekem amúgy is nagy szenvedélyem, vöröspárti vagyok, és Magyarország rengeteg kellemes meglepetést tartogat ebből a szempontból is.

WLB: Örülünk, hogy elégedett vagy a magyar ízekkel. Mik a kedvenceid?

J. V. O.: Gyakorlatilag mindent nagyon szeretek, amiben van fűszerpaprika, és általában mindenben van fűszerpaprika. Nagy kedvencem például a paprikás csirke. Ez a fűszer amúgy alapvetően a spanyoloknak köszönhető, hiszen az ő közvetítésükkel érkezett meg Európába. Más termékeket is hasonlóan ismerhettünk meg, többek között a kakaó is spanyol közvetítéssel érkezett. 

WLB: Van olyan étel, ami hiányzik, amit nem találsz meg nálunk?

J. V. O.: Tengerpartról jövök, nyilván megszoktam a friss tengeri halat, amit itt nehéz beszerezni. Általában kevés húst fogyasztok, viszont annál több halat eszem. Gyerekkoromban minden vacsorára ezt ettünk, és gyakran ebédre is. Itt erre nincs lehetőségem, de a magyar gasztronómia kárpótol.

WLB: Mi az, amit még szeretsz a városban, és érdekesnek találsz?

J. V. O.: Sokat dolgozom a belvárosban, Pesten. Budát még fel kell fedeznem. Csodálatos az építészet, bár Budapest egészen más, mint a spanyol városok. A mediterrán életérzés kapcsolódik az utcához és az utcán való léthez, a bárokhoz, a teraszokhoz. A magyarok kicsit zárkózottabbak, legalábbis a sztereotípiák szintjén. Éghajlatbeli különbségek is állhatnak ennek a hátterében. A hideg miatt több időt töltenek otthon, az embereknek kevesebb kedve van kimozdulni. A régi típusú házak sok esetben építészetileg is ezt a mintát követik: az élet a házak belsejében zajlik. A legtöbb 19. század végi, 20. század eleji épület befele néz, függőfolyosója van, nem erkélye. Ez télen csodálatos, hiszen a házak így védett, meleg, otthonos hatást keltenek, de nyáron azért néha hiányzik némi fény és a sok terasz az utcákról. 

WLB: Az éttermeken, tapasbárokon kívül mik azok a helyek, ahol autentikus spanyol kultúrát szívhatunk magunkba, vagy amelyek számodra érdekesek?

J. V. O.: Az egyik első helyszín, amivel ideérkezésemkor fölvettem a kapcsolatot, a Capa Központ volt, hiszen jól tudjuk, hogy Robert Capa milyen fontos haditudósítói feladatot látott el a spanyol polgárháborúban, melyben partnere, Gerda Taro is életét vesztette. A Szépművészeti Múzeum Régi Képtárát sem lehet megkerülni, ennek a gyűjteménynek ugyanis része Európa egyik legrangosabb spanyol anyaga. Mintegy 120 műalkotás, Velázquez-, El Greco-, Goya-műveket is tartalmaz, a Prado után világviszonylatban is a legjelentősebb anyag. A közintézmények professzionálisak és jól működnek a tapasztalataim szerint, ugyanakkor a Cervantes Intézet profiljába beletartozik a kisebb civil szervezetekkel vagy fesztiválokkal való kapcsolatépítés is.

WLB: Melyek azok a kezdeményezések, amelyekhez kapcsolódni tudsz?

J. V. O.: Olyan kezdeményezések, amelyek segítségével promótálni tudom a spanyol kultúrát. Az a célunk, hogy egy hidat képezzünk a magyar és a spanyol kultúra között, ez a kapcsolat pedig nem teljesen egyértelmű. Magyarország inkább Ausztria, Németország és a régió felé nyitott kulturálisan, Spanyolország távolabb esik. Persze megfordíthatjuk ezt a kijelentést, a spanyoloktól is távol van a magyar kultúra, nem nagyon ismerik. 

WLB: Vannak azért jó példák is?

J. V. O.: Igen, például az irodalomban, filmművészetben. Spanyolországban már nagyon sok magyar alkotás fordítását megtalálhatod, Esterházy-, Márai-, Kertész Imre-műveket olvashatunk Madridban. Krasznahorkai... Na, őt például nagyon szeretem. Nem egyszerű olvasni, de nem könnyű olyat találni az európai irodalomban, mint ő. De a másik részről is, noha a piac eléggé nehéz, hiszen az angol, a francia, a német irodalommal versenyzünk, ezért kicsit nyomulni kell a spanyollal, de azért sok szerző olvasható magyar fordításban a kortársak közül is. Éppen októberben volt itt Irene Solà, a fiatal katalán irodalom egyik fontos alkotója. Énekelek, s táncot jár a hegy című regénye nemrég jelent meg a Magvető Kiadónál. Remek olvasmány, nagyon sokat megtudhatunk belőle a Pireneusok zárt világáról és az ott élő közösségről, mindenkinek ajánlom. Novemberben pedig Bernardo Atxaga baszk író, költő jön el hozzánk a Cervantes Intézetbe. Ő az eddig legtöbb irodalmi elismerést kapott, euskara nyelven alkotó szerző. Magyarul például A magányos ember című regényét olvashatjuk, amely egy izgalmas, akár kriminek is beillő történet, az ETA-időkben játszódik.

WLB: Mi az, amit kihagytunk, hogyan lehet még igazán jól megismerni a spanyol kultúrát Budapesten?

J. V. O.: Ami szerintem fantasztikus, az a nagyon speciális flamenco. Spanyolországból ered, persze rengetegféle kapcsolata van más nemzetekkel, egyre több helyen szeretik és gyakorolják. Egy régióból indult, majd az egész világon elterjedt. Októberben láthattuk a Compañía Antonio Gades Carmen előadását a Müpában, ahol a jövő évben is érdekes, a flamencót is ötvöző világzenei programok lesznek.

WLB: Mivel a Cervantes Intézet egyik legfontosabb profilja a nyelvoktatás, ne feledkezzünk meg erről sem. Miért érdemes spanyolul tanulni?

J. V. O.: A magyarok többsége tudja, hogy a spanyol világviszonylatban a második legtöbb beszélővel rendelkező, Európában is beszélt nyelv, egy hatalmas háló, amelynek szálai bőven az Unión kívülre érnek.

WLB: Mit jelent a spanyol kultúra ebből a szempontból? Csak a nyelv tartaná össze a beszélőket, vagy van közös műveltségbeli háttér, ismeretanyag is?

J. V. O.: 500 éve Spanyolország érkezett Dél-Amerikába elsőként, és az itt található spanyol ajkú területek a 19. század végéig a korona részei voltak. Ekkortájt Spanyolország szegényebb volt, ezért sokan indultak a frissen függetlenné vált dél-amerikai országokba a jobb élet reményében. A spanyol hatás így folyamatos, a társadalom túlnyomó többsége pedig spanyol gyökerű. Ez egy fontos kapcsolat, amit a közös nyelv nagyban megkönnyít. Kialakult egyfajta bizalom a spanyol ajkú országok között, ennek alapja a nyelv és a mögötte meghúzódó kultúra. Ez a kapcsolat a gazdasági együttműködések kialakítását is megkönnyíti. Az angol nyelv esetében sokkal heterogénebb a háttér. A magyarok pedig különleges, egyedülálló nyelvet beszélnek, és sajátos kultúrájuk is van, de mivel kevesen vannak, sokszor úgy érzik, hogy meg kell védeniük magukat a külső hatásoktól, így aki magyarként elkezd spanyolul tanulni, egy nagyon izgalmas világba léphet.