Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

shopping

Kigyúltak az adventi fények a Bazilika előtt – A tavalyi kihagyás után újra zajlik a karácsonyi vásár

A tavalyi kihagyás után újra a korábban megismert programokkal ünnepelhetjük a karácsonyt a Bazilikánál. Fényfestéssel, kovácsműhellyel, jégpályával, fotókiállítással és zenei programokkal is találkozhatunk, valamint közel 100 alkotótól vásárolhatunk ajándékokat szeretteinknek.

A 2019-ben Európa legszebbjének választott karácsonyi vásár tavaly virtuális formában került megrendezésre, idén azonban november 19. óta újra körbeállhatjuk a Bazilika előtt álló óriás, 12 méteres karácsonyfát. Korcsolyázhatunk a nem túl nagy, de hangulatos jégpályán, fényfestés, kovácsműhely is várja az érdeklődőket. Vasárnap 4 órakor Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök úr meggyújtotta advent első gyertyáját, és a Together Gospel Singers karácsonyi zenés produkcióit is meghallgathattuk.

A programok mellett közel 100 kiállító kínál számunkra ajándékötleteket, olcsóbb és drágább kategóriájú, de mindenképp csodás kerámiák, ékszerek, bőr-, textiláruk, különböző technikával készült képek, gyermekjátékok közül vásárolhatunk. A teljesség igénye nélkül válogathatunk a Kerámia Kályha Készítő Kft. adventi kerámiakoszorúi és több méretben kapható mécsessel világítható karácsonyfái, a Giranelli jópofa üvegékszerei, a Parpar Art természetes anyagú díszei, a Citygraph Budapest-témájú metszetei, Pankotai bőrárui és egyéb csodálatos termékek közül.

A gasztronómiai kínálatot elsősorban a hagyományosabb ízek kedvelői fogják szeretni, vásárokból ismerős fogásokat, az elmaradhatatlan forralt bort és illatos kürtőskalácsot is fogyaszthatunk. A rendezvény keretében adakozhatunk is a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet számára. Jó cselekedetünkért cserébe önkénteseik által kézzel készített mézeskalácsot kaphatunk.

A vásáron kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra, így az esemény csak védettségi igazolvánnyal vagy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt felmutatása után látogatható. De az igazolások nélkül sem kell kimaradnunk a karácsonyi hangulatból, ugyanis a téren fotókiállítást is megtekinthetünk.

A rendezvényen január 1-ig vehetünk részt, hétfőtől csütörtökig 11–20 óra között, pénteken és szombaton 11–22 óra között, vasárnap pedig 11-től 20 óráig, az ünnepnapokon ettől eltérő nyitvatartással. Mivel a vásár idén elkerített területen valósulhat meg, a környéken lévő éttermek és a Bazilika is zavartalanul látogatható.

Idén is szavazhatunk Európa legszebb karácsonyi vásárára. Reméljük, hogy a Bazilika előtti rendezvény ismét a legszebbek között lesz. Ünnepeljünk együtt egészségben, békességben!

Cimkék

Hasonló tartalmak

Újra az Advent Bazilika lett Európa legjobb karácsonyi vására, immár 4. alkalommal

?>

Negyedik alkalommal szavazták meg Európa legjobb karácsonyi vásárának a Szent István-bazilika előtt található forgatagot. Gratulálunk!

Sörös szaloncukrot a fára, sörcsomagot a fa alá! – A Beerselectionben jártunk

?>

Karácsony közeledtével érdemes beugrani a Beerselectionbe, mert számos sörválogatással, sőt még sörös szaloncukorral is készülnek az ünnepekre!

Gasztró

10+1 remek sör télre vagy akár az ünnepekre

?>

Nincs kőbe vésve, hogy a hideg időben nem eshet jól a frissítő nedű, különösen, ha prémium kézműves sörökről van szó.

Pillanatképek Budapest két legnagyobb karácsonyi vásárából – Fotógaléria

?>

Ha élőben nem is, összeállításunkon keresztül átélhetjük az ünnepi hangulatot, lélekben átsétálva a Szent István térről a Vörösmarty térre.

Neked ajánlott

A